9.Am I in love with the feeling?

- Figyelj, ez szerintem normális, hogy most össze vagy zavarodva – folytatta tovább – De idővel minden jobb lesz. Csak add magad, és ne adj mások véleményére. Oké?  Ne sírj többet – törölte le a könnycseppemet, majd aprót bólintottam és bementem a szobámba.

Ahogy belenéztem a tükörbe, megijedtem magamtól. Fekete szemfestékem az államig lefolyt, és tiszta piros volt az arcom. Justin szavai jól estek, kicsit jobban is éreztem magam, de nagyon fáradt voltam és elmentem tusolni, ami kicsit felfrissített.

Rájöttem, hogy semmit sem ettem jó formán, így a személyzeti konyha felé vettem az irányt, ahol készítettek nekem egy jó adag gyrost, amit mind megettem.

Közben a telefonom megállás nélkül szólt, és már annyira felidegesített, hogy inkább ki is kapcsoltam, mert úgyis tudtam, hogy Howard az, és semmi kedvem nem volt beszélni vele. Elég lesz még fél évet kibírni vele a suliban.

- Jobban vagy? – mosolyogva lépett mellém Bieber.

- Nagyjából – aprón bólintottam– Na, és mi van Selenával? 

- Holnap átjön pár haverral. Ilyen búcsú buli féle lesz – ette a sült krumpliját, amit Manuella készített neki 

- Kitől búcsúztok? – ráncoltam össze a homlokomat.

- Én megyek el. Turné, tudod.

- Meddig maradsz? – nyeltem egy nagyot, hogy leplezzem a szomorúságomat

- Elég sokáig, de 1 hónap múlva jövök először vissza – zárta le a témát – Na, de nekem most mennem kell Légy jó. Megpuszilta a homlokom, majd elment.

Úgy éreztem, hogy annál rosszabb nem lehet, hogy Howard mit csinált velem, de lett. Nem kellet volna megérintenie a hírnek, hogy elmegy, de megérintett, nagyon is. Bár még csak három napja ismerem, teljesen megváltoztatta az életem. Ahogy a filmekben szokták mondani: fenekestül felfordította.

- Megjöttem – ordította a nappaliból egy hang.

Ránéztem az órára, amiből egyből rájöttem, hogy csakis Laureen lehet.

- Na sikerült vásárolni?- puszival üdvözöltem, mire ő kipakolt két táskát és átnéztük a benne lévő dolgokat.

Meglepetésemre, nem csak fekete cuccokat tartalmazott, hanem egy két világosabbat is, sőt, egy fehér ruhát is.

- Ez nagyon szép – kaptam fel egy csipkés darabot.

- Hát nem is magamnak vettem, hanem neked.

- Köszönöm.

- Minden oké veled? – fürkészett és közelebb lépett hozzám.

- Őszintén? – néztem mélyen a szemébe – Nem.

Elmondtam mindent. Mindent, ami bánt, kivéve azt, hogy mi van, ha a Justin közelében vagyok. Hogy liftezni kezd a gyomorom, és feszengve érzem magam előtte. Hogy mi van Howarddal, hogy megbántott. Mindent.

Már éppen kapcsoltam volna le a villanyomat, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Nagy nehezen kikászálódtam, majd ránéztem a képernyőre, amin csak egy számot írt, így gondolkodás nélkül felvettem. Hiba volt.

- Mildred Black – szóltam köszönés nélkül a telefonba.

- Engedj be – egyből felismertem a hangját

- Howard te.. Mi a francot akarsz? – ordítottam a telefonba

- Addig foglak hívogatni, amíg be nem engedsz.

Beengedtem, mert tudtam, hogy nem fog leállni.Idegesen lefutottam a lépcsőn, mikor nagy robajjal kinyílt az ajtó és megpillantottam. Azt hittem, hogy vörös szemei lesznek, de nem láttam se a piának se drognak jelét, olyan volt mint mindig. Pár lépést tett felém, mire én hátráltam, mert még mindig nagyon ideges voltam.

- Bocsánat – hangja szomorúnak tűnt.

- Bocsánat? Na, ne nevettess! – tettem csípőre a kezemet.

Szemeiben csalódottságot véltem felfedezni, nem szólt egy árva szót sem. Ott állt, és én valahogy megsajnáltam.

- Tudod, azt hittem lehet ebből valami.

Közeledni kezdett felém. Már csak fél méterre volt tőlem, mikor megtorpant és egy nagy levegővétel után hadarni kezdett:

- Igen, igaz. Drogoztam. Nem is egyszer. De vége, hidd el nekem – közeledett ismét

Nem tudtam mit mondjak. Higgyek neki, és hagyjam, hogy belépjen az életembe? Talán ő lesz az, aki bántani fog, ő lesz az, aki elveszi a szüzességemet, de lehet, hogy ő fog tönkretenni. Ha nem választom őt, soha nem fogom megtudni, mi lesz. Justin szavai jártak az agyamban: ne adj mások véleményére.

- Biztos? – fogtam meg a kezét, mire rákulcsolta az ujjaimat az enyéimre.

Nem szólt semmit, csupán közeledni kezdett miközben lehunyta szemeit, és én is így tettem. Amint az ajkaink egymáshoz értek, mohón falni kezdtük egymást. Göndör hajába beletúrtam, ő pedig felemelt, és automatikusan rákulcsoltam a lábaimat a derekára. Lassan elindult a fal felé, miközben szája immár a nyakamon volt és azt harapdálta, szívogatta.

A fejemben ismét megjelent egy villogó dolog, így közbeszóltam mielőtt még bármit is műveltünk volna.

- Hé – emeltem fel a fejemet – Lassítsunk, oké? – néztem a szemébe, mire ő aprón bólintott és egy puszit nyomott a homlokomra

– Kérhetek valamit inni?

- Bocs, hogy így nézek ki..

- Nem baj- kuncogott, majd elkezdtünk beszélgetni

Csak úgy random jöttek a témák, volt, amikor röhögtünk, de volt amikor szinte már könnyeztem. Elmesélte az egész történetét. Hogy miért kezdett el drogozni, hogy egyedül él a húgával, és hogy miért szemelt ki. Ennél a résznél úgy éreztem, hogy kívülről körülbelül egy paradicsom lehetnék, annyira elpirultam.

Már vagy két óra beszélgetés után, nyílt az ajtó és Justin jött be, mögötte pedig egy újabb , számomra teljesen ismeretlen lány.

- Kik ezek, Justin? – nyávogott, mint a legtöbb ilyen lány.

Justin alaposan végigmérte Howardot, és ő is így tett, majd tekintetük találkozott. Abból már tudtam, hogy ellenszenvesek egymásnak. Justin tekintete rám tévedt, majd felvont szemöldökkel felém lépett, nyomában a lánnyal:

- Látom máris jobban vagy – ahogy kinyitotta a száját, alkohol és füst szag terjedt el a lakásban.

- Látom máris szereztél magadnak egy újabb dugópajtást

– Na mi van, nem elég jó Selena?- cinikusan nevettem, mire  állcsontjai remegni kezdtek az idegességtől, és gyors léptekkel közeledett.

- Ha még egyszer ilyet mondasz.. – emelte rám a kezét, amire én ösztönösen hátra ugrottam, Howard pedig közénk állt és egy percig farkas szemet néztek, majd eltűntek az emeleten.

- Ez meg mi volt?- idegesen fürkészett, miközben a hajába túrt, én pedig csak a szájam szélét rágva a padlót pásztáztam, mert elszégyelltem magam. Elszégyelltem magam, amiért ilyeneket mondtam Selenáról, aki semmit nem ártott nekem. De már teljesen elegem volt abból, hogy egyszer mindent megtesz értem, megváratja az állítólagos barátnőjét, máskor pedig egy másik cafkával jön haza, és beszólogat. Nem az zavar,hogy éppen kivel szeretkezik, vagy, hogy mit csinál a szabadidejében, mert az az ő élete, de az ahogy velem viselkedik, az már több a soknál.

- Semmi. Fáradt vagyok. Holnap, vagyis ma – néztem a falon lévő órára – Elmondok mindent, ígérem.

Megfogtam a kezét, egy puszit nyomtam az arcára, és kikísértem. 

Winnie Biersack


Nagyon szépen köszönöm Qiunn Linettének  a segítséget!:)

8. It don't make no sense

Hazafele végig kattogott az agyam. Nem csak azon, hogy konkrétan egy olyan fiúval smároltam, akivel csak aznap találkoztam, hanem ezen az egész két napon. Ez a két nap eseménydúsabb volt, mint az addigi életem.

Mire hazaértem már bővel elmúlt 10 óra így lopakodva mentem az egyik hűtőhöz, ahonnan egy innivalót emeltem ki, és már mentem is volna fel a szobámba, mikor felkapcsolódott a lépcsőn lévő lámpa, és megláttam őket. Selenát konkrétan egy ing takarta el, Justinon pedig csupán a bokszerje volt. Akaratlanul is a csupaszt testére tévedt szemem, de nem tudtam túl sokáig bámulni mivel megszólaltak.

- Azt hittem már ne is jössz haza –cinikusan lépkedett le a lépcsőn.

- Hagyjad már Bieb, csak jól érzi magát- követte szorosan Selena, aki felém közeledett. – Selena Gomez – nyújtotta ki a kezét majd mosolyogva viszonoztam a kézrázását – Mildred Black. Justin már sok jó dolgot mesélt rólad – próbáltam oldani a feszültséget egy kis füllentéssel, amire Justin sikeredett szemmel bámult.

- Oh, tényleg? – fordult huncut mosollyal felé a lány majd egy gyenge csókot lehelt az ajkaira, én meg úgy éreztem, hogy pótkerék vagyok ezért megindultam.

- Várj Mildred – emelte fel Selena gyorsan a fejét. – Én már úgyis menni készültem - szedte össze a kanapéról a ruháit. – Örülök, hogy megismertelek – fél kézzel átölelt, amit viszonoztam.– Szia Bieb – mosolygott Justinra majd kibillegett az ajtón.

Justin felvonta a szemöldökét majd rám meredt, hozzáteszem jogosan. Nem szóltam neki hogy elmegyek, pedig megígértem, hogy itt leszek, aztán meg este 10-kor jövök haza, nem mintha rá tartozna, utána pedig azt hazudom a barátnőjének, vagy kinek, hogy mesélt róla sokat. Furcsállhatta, hogy miért csinálok ilyeneket.

Fáradt voltam, és erőm sem volt elmagyarázni, hogy mit miért csináltam, így elindultam ismét a lépcső felé, de persze azonnal nem sikerült feljutnom rajta.

- Mit csinálsz? – hangjából éreztem, hogy jócskán nem volt már szomjas.

- Felmegyek – válaszoltam a magától értetődő választ, majd felléptem az első fokra, de akkor megragadta a karomat. Aznap már másodjára akarok elmenni egy fiú elől, és másodjára ragadják meg a karomat. Nem fordultam vissza, mert tényleg úgy éreztem, hogy nem tartozok neki semmi magyarázattal, hiszen alig egy napja ismerem. Próbáltam magam kirágatni a szorításából, de nem sikerült így szembe fordultam vele, de nem néztem a szemébe, mert tudtam, annak nem lenne jó vége.

- Fáradt vagyok Bieber – szólítottam a vezetéknevén, amire ő is felkapta fejét, majd szemeivel engem pásztázott.

- Mások az ajkaid és fiú szagod van– mondta ki lazán,mire belőlem egy apró kuncogás tört ki – Na, mi van, máris odaadtad magad valakinek? – szavai megalázóak voltak a számomra, miközben ő elengedte a karomat és hátrált egyet.

Annyira rosszul éreztem magam. Egyrészt hulla fáradt voltam, másrészt már elegem volt belőle. Elegem volt, hogy egyszer mindent megtesz értem, máskor meg úgy kezel, mint egy kis pincsi kutya és ott bánt ahol csak tud.

- Mintha lenne hozzá bármi közöd – hangomból gúny áradt, amire csak felvont szemöldökkel cinikusan elnevette magát, majd engem kikerülve felsétált a lépcsőn.

Egy gyors tusolás után, bekukkantottam Laureenhez, aki éppen akkor kapcsolta le a lámpáját. Ő sem tűnt túlságosan boldognak az érkezésem miatt.

- Bocsánat hogy csak úgy eltűntem - kezdtem, mert tudtam, hogy ő úgyse fog semmit szólni.

- Aha, na persze – forgatta meg a szemét. – Legalább bejutott a bugyidba?  - hangja pont olyan cinikus volt, mint Justinné

- Te kihallgattad a beszélgetésünket? – csattantam fel.

- Persze – dobta hátra a haját. – Figyelj ez a te dolgod, de jobban örülnék, ha elmondanád, mert alig mondasz valamit – hangja immár szomorúan hangzott.

-  Tudom, és sajnálom – könnyek szöktek a szemembe. – Csak ez még annyira új, meg csak ma találkoztunk és már egyből le is smárolt – amint kimondta az utolsó szót a számhoz kaptam mire Lar egyet kuncogott és bátorítóan bólintott, mert még soha nem beszéltük meg egymás magánéletét. – Meg ez az új hely, meg – kerestem a dolgot, amit ki akartam mondani, de nem tudtam pontosan akkor, még hogy ki miatt furcsa.

- Minden rendbe lesz – bátorítóan felém lépkedett majd megölelt.

Másnap reggel egyből a személyzeti konyha felé vettem az irányt, ahol még senkit sem láttam, így odamentem egy nagy hűtőhöz hogy ki szedjem a palacsinta alapanyagait. Már éppen a tojást vertem volna fel, mikor kinyílt egy kisebb ajtó és Manuella lépett be. Kérdően rám nézett, majd mikor látta, hogy éppen próbálok sütni bátorítóan elmosolyodott és felém lépett:

- Jó reggelt, Mildred! Ilyen korán?  - nézett az órájára, ami negyed 7-et mutatott.

Manuella az 50-es éveimbe járhatott, de a túlsúlya miatt, és az ódivatú dauerolt haja miatt, kicsit többnek is kinéz, de nem hinném, hogy őt, ezt bármennyire is zavarná és másokat sem. Csak rá kell nézni, és már is jobb kedve lesz az embernek.

- Nem nagyon tudtam aludni – legyintettem mellékesen. – Ezt így kell? – mutattam a hozzávalókra, amik a pulton voltak.

- Segítek – ajánlotta fel nagylelkűen mire én aprón bólintottam.

Főzés közben mesélt magáról egy picit. Akkor került Justinhoz, amikor Los Angelesbe költözött, de volt egy idő, amikor nem nagyon tartózkodott itt, gondolom itt Bieber kicsit sötétebb korszakára gondol. De összességében nagyon szereti őt, bár tudja, hogy néha nem jól cselekszik, de azt mondta, hogy mindenkit el kell fogadni annak amilyen, mert senki sem egy forma, és senki sem tökéletes.

-Akkor mikor jössz haza? – kérdeztem miközben leszálltunk a buszról.

- Hát rögtön megyünk vásárolni, szóval szerintem 9? – vettette be a cuki mosolyt, de nem tetszett az ötlet.

- Maximum 7 – ráztam a fejemet. – Na puszi – öleltem meg miközben ő még fancsali képet vágott, mert nem engedem tovább. Még csak 14, na jó majdnem 15, egy új városban, egy új lánnyal, aki nem mellesleg biszex, nem nagyon volt szívem elengedni.

Ahogy a folyosókon sétáltam a termünk felé, bevillantak a tegnap esti emlékképek Howarddal. Vártam tegnap hogy üzenjen valamit, vagy hívjon de semmi. Úgy voltam vele, hogy lehet hogy csak egy meggondolatlan tettje volt és nem is számít neki igazán, így nem akartam erőltetni a dolgokat. Csengetés előtt zuhantam be a terembe, ahol már mindenki ott volt kivéve a tanár. Halkan köszöntem majd elindultam a helyemre, de szó szerint nekimentem valakinek.

- Bocsánat – hebegtem, majd mikor felnéztem megláttam azokat a csodálatos szempárokat

- Szia Mildred – suttogta alig hallhatóan amire kirázott a hideg.

Nem válaszoltam, mert éppen a tanár vágta be az ajtót, így leültem a helyemre, majd elővettem a könyveimet és már kezdődhetett is az óra.

Egész nap hozzám se szólt, és én se nagyon erőltettem a dolgokat, inkább próbáltam a tanórákra figyelni és beilleszkedni az osztályba, ami így utolsó évben elég nehéz.

Utolsó óra után, már mentem is volna ki a teremből, mert csak ő volt ott, meg egy fiú, de megakadt  a fülem a beszélgetésükön, és így inkább úgy tettem mintha valami fontos dolgom lenne a padomon.

- Na mi van, te is jársz suliba ? – a másik srác hangja gúnyos volt.

Magas szőke, kék szemű srác. Akaratlanul is Austin-ra emlékeztetett.

- Foglalkozz a magad dolgával , Jackson – szigorúan meredt a fiúra, aki megelőzte őt és az útjába állt

- Ha még egyszer bedrogozva hozzá érsz, akár az ujjaddal is a barátnőmre, neked véged – arccsontja mozgott az idegességtől Howard pedig csak némán állt, majd rám nézett.

Én ott álltam és teljesen lefagytam. Bedrogozva? Miről beszél? Miért nem említette hogy drogos. Úgy érzem ez nem olyan kis dolog, amit csak az ember úgy elfelejt. Direkt nem mondta. Úgy éreztem hogy becsaptak és hazudtak nekem. Nem akartam gyengének tűnni, így mozdulatlan arccal kisétáltam a teremből és elindultam az udvarra vezető ajtó felé.

- Mildred – próbálta velem tartani a lépét – Várj már meg, könyörgöm – esedezett tovább, de nem hallgattam rá csak tovább gyorsítottam a tempón.

- Mildred – szorította meg  a kezemet, mire kikerült és szembe állt velem, de továbbra sem engedte el a kezemet. – Mi bajod van? – kérdezte lazán.

- Még hogy nekem van bajom? – fakadtam ki. – Egész nap úgy viselkedsz velem mintha nem is léteznék. A tegnapi után elvártam volna hogy írj vagy mondj valamit, minimum – mérges voltam. -  De amit előbb halottam – mutattam a termünkre a távolba. – Az egyszerűen undorító – vettem ki a kezemet a szorításomból majd elkezdtem futni ahogy csak tudtam.

Azt vártam hogy utánam jön, de nem. Bár örültem volna,így sokkal jobb volt.

Ahogy beléptem a házba, kitört belőlem a sírás. Nem bírtam tovább. Nem fájt, csak csupán elegem volt már. 3 napot töltöttem ott és már megcsókoltak, megbántottak. Komolyan, mi lesz még?

Feltűnés nélkül akartam felmenni a szobámba, de amikor kinyitottam volna az ajtómat Justin jelent meg. Köszönés nélkül elment volna mellettem, ha éppen nem szipogtam volna egy nagyot.

- Valami baj van ?  - lépett közelebb hozzám.

- Áhh csak allergia – füllentettem és megragadtam a kilincset, mire ő is.

- Te sírtál? – fogtam meg az államat és felemelte a fejemet, mert mind addig lefele hajtott fejjel beszéltem hozzá.

- Én ezt nem bírom – mondtam ki egyszerűen, majd letöröltem egy könnycseppet az arcomon.

- Megbántott? –ijedtség jelent meg az arcán

- Igen de- szipogtam tovább, – Nekem ez új – kapkodtam a levegőért.– Én nem ehhez szoktam – mutattam körbe. – Nem szoktak mindennap sértegetni – böktem felé, mire ő óvatosan bólintott jelezve hogy értette a célzásomat.– Nem szoktak az első randin megcsókolni – hadartam tovább. – És főleg nem szoktam ilyen lenni – mutattam magamra .

Nem válaszolt csupán némán fürkészett. Úgy véltem hogy ennek nem lesz jó vége így körülbelül fél perc némaság után megszólaltam .

- De jól vagyok – nyitottam be az ajtón immár másodjára .

- Várj már – jött be szobámba. – Beszélgessünk, vagy mi – éreztem hogy neki ez új helyzet.

- De éppen indultál – magyaráztam.

- Selena megvár – lépett közelebb hozzám.– Most te vagy a fontos – nézett mélyen a szemembe, mire úgy éreztem hogy minden rendbe lesz.

Winnie Biersack

7.Don’t forget that I’m real

- Laureen – kiáltottam miközben a szobája felé lépkedtem.

Mikor benyitottam éppen zenét hallgatott és a neten lógott. Kérdően fordult felém, meglepte, hogy így kiabálok.- Jön Selena – léptem az ágya felé, ahol éppen feküdt.
- Ki? – valószínűleg, nem tudta kiről beszélek.
Csak megforgattam a szememet, majd a képernyőre pillantottam, ahol éppen valami punk zene szólt, és egy tetoválós oldal volt megnyitva, amellett pedig egy egyetemi. Kettős személyiség, de jó.
- Tetoválást akarsz? – meredtem a képernyőre továbbra is.
- Csak nézelődök –zártba az ablakot, majd zavartan rám nézett. – Selena Gomez? – tért vissza az előző történetre, mire én csak bólogattam. – Együtt vannak? –kerekedett ki a szeme.
- Azt mondta bonyolult- legyintettem. - De azt szeretné, ha találkoznánk vele – zártam le a témát.
- Felőlem – rázta meg a vállát és visszafordult a számítógép felé. – Figyelj Mildred – fordult vissza felém mikor észrevette, hogy éppen menni készültem. – Nem lenne baj, ha holnap Sophie-val mennék vásárolni? – bocsánatkérő arckifejezés jelent meg rajta.
- Dehogy – mosolyogtam. – Majd adok pénzt – mondtam miközben ki léptem az ajtón és elindultam a szobámba.
Ahogy beértem előszedtem a bőröndömből a notebookomat, majd bekapcsoltam. A különböző közösségi oldalakon egy csomó üzenet érkezett, hogy hol vagyok, és hogy hívjam fel őket, vagy üzenjek nekik, de igazából nem tartottam fontosnak. Anyáék azt szerették volna, hogyha új életet kezdünk. Ami csak úgy lehetséges, ha lezárjuk az előzőt. Lezárjuk a barátainkkal lévő kapcsolatot, és az egész életet.

Bár úgy éreztem, hogy senki sem érdekel, arra azért mégis kíváncsi voltam, hogy Austin üzent-e, de sajnos nem. Szomorúan konstatáltam, hogy még mindig nem keresett, azok után, hogy elrohant a kávézóból csapot- papot otthagyva.

Már éppen léptem volna ki az egyik közösségi oldalról, amikor hirtelen felugrott egy chat ablak. Rákkattintottam majd legalább fél percig döbbenten meredtem a képernyőre, és nem tudtam eldönteni, hogy ez most mit is jelent. Howard volt az. Már éppen nyitottam volna meg a chatet, mikor megcsörrent a telefonom, amit rögtön fel is vettem, bár igaz nem volt ismerős, csupán a számot írta ki.

- Mildred Black – szóltam a telefonba, amiben csönd volt, de körülbelül 3 másodperccel később megszólalt a másik fél is.

- Szia, új lány – egyből felismertem a hangját.

- Howard? – kérdeztem vissza

- Szóval felismered a hangomat – röhögött aprót a telefonba. – Nincs kedved valahova elmenni? –hirtelen kérdése meglepett.

- Hát nem is tudom – húztam a beszélgetést, mert nem voltam magamban biztos. Még csak most ismertem meg, csak a nevét tudom. Bár az osztálytársam, így jó lenne egy barát.

- Na, jó – aprón mosolyogva beadtam a derekamat. – Elmegyünk valahova enni? Farkaséhes vagyok – vettetem fel az ötletet.

- Nekem oké. Fél óra múlva a sulinál? – kérdezte majd egy igen válaszolása után letettem és elkezdtem készülődni.

Gyorsan letusoltam, majd egy másik pólót vettem fel magamnak, és gyorsan szóltam Laurennak hogy majd csak este jövök. Már éppen az ajtón léptem volna ki amikor Justin utánam szólt: 

- Hova mész? – kérdezte elég komoran.

- El – aprót bólintottam az ajtó felé, jelezve hogy éppen indultam.

- De jön Selena – ahogy kimondta a fejemre csaptam, mert teljesen kiment a fejemből.

- Jaj, teljesen elfelejtettem. Bocsánat – néztem rá szomorúan, de nem hatott rá, mert sértődötten rám nézett. – Azt hittem te más vagy – vájta bele szép szemeit az enyémbe, majd egy másodperc múlva felrohant a lépcsőn.

Nagyon rosszul éreztem maga, hogy így cserbe hagytam, de nem mondhattam már le Howardot, mert már így is késésbe, voltam ezért szinte futottam a buszhoz.

A buszon végig agyaltam, és többször eljátszottam Justin szavait: Azt hittem te más vagy!  Alig vártam, hogy leszálljak a buszról, mert egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből őt és a szavait.

Amint kiléptem a buszból, egyből megpillantottam. Ott ált zsebre dugott kézzel, miközben pont rám nézett. Egy nagy levegő vétel után elindultam felé, majd megálltam előtte.

- Jó hosszú fél óra volt –jegyezte meg cinikusan.

- Bocsánat – szabadkoztam. - Még nem nagyon szoktam meg a Los angelesi közlekedést – füllentetem.

- Nem baj – rázta meg aprón a fejét, majd egy mosolyt küldött felém, amitől egyből jobb kedvem lett. - Hova menjünk enni? – kérdően nézett szemembe.

- Nekem mindegy, csak egyek valamit- röhögtem el magamat majd megindultunk egy pizzázó felé ,

A kajálda pár percre volt, de végig beszélgettük az utat. Megtudtam, hogy zenész, és hogy imádja a tetkókat, amik közül párat meg is mutatott.

- Szóval New Yorkból költöztetek ide. De miért? Új munkát találtak a szüleid? – kérdően nézett rám, majd rögtön könnybe lábadt a szemem. - Valami rosszat mondtam? – fürkészett.

- Nem dehogy – nevetve töröltem le pár könnyet az arcomról – A szüleim meghaltak, ezért költöztük ide a húgommal – nyeltem egy nagyot, mert nem akartam gyengének látszani előtte.

- Sajnálom –csak ennyi jött ki a száján a meglepettség miatt. Vártam, hogy szóljon valamit, de nem szólt. Vagy nem akart, vagy akart, de nem tudta mit, mert nem tudta mivel segíthet, és mivel ronthat a helyzeten.

- De akkor kivel laktok most? – terelte tovább a témát, mert érezte, hogy kezdek szomorkodni.

- Apa egy híres lemezkiadó cégnél dolgozott, és az egyik sztárocskánál- az utolsó szót cinikusan mondtam, mire kérdően rám nézett. – Justin Bieber a gyámunk – mondtam ki mire ő felemelte a fejét és kitört belőle a röhögés. De nem csak simán egy haha, hanem egy pár percig eltartó tiszta szívű röhögés. – Tetszik a humorod - röhögött tovább, ami kezdett kínos lenni és bántó.

- Pedig igaz- nyeltem egy nagyot, mire az arca komolyra váltott és lesett neki a tantusz hogy teljesen komolyan mondta mindent, és minden szavam igaz.

- Azt hittem csak viccelsz - bocsánatkérően rám nézett – Sajnálom – fogta meg a kezemet, amire egy apró mosolya reagáltam. –  Csak annyira fura – összezavarodott fejjel ült előttem Jó fej legalább? – ette tovább a pizzáját.

- Csak fél évet kell, kibírjak vele – vontam meg a vállamat majd tovább folytattuk az evést

Hazudnék, ha azt mondanám nem esett rosszul, ahogy kinevetett, de nem ismert, és mint mindenkinek ez elégé hamisnak tűnhet, hogy egyszer csak egy híres énekes lánya vagyok. Evés után a közeli parkban sétálgattunk, ahol elmondta, hogy nagyon nem bírja az osztályt kivéve egy fiút, aki meleg, de legalább jó fej.

- És a te szüleiddel mi van? – fordultam kérdően felé, miközben egy padon foglaltunk helyet.

- Anyám elhagyott minket mikor 3 éves volta, azóta az alkoholista apámmal élek, és húgommal Sophie-val – mondta, miközben én megakadtam a Sophie szón.

- Sophie? Az a Sophie, aki a mi sulinkba jár és punk stílusú 8.-os?- kérdően fürkésztem miközben megakadtam a szemem az ádámcsutkáján, majd nyeltem egyet, hogy elrejtsem a bámulásomat

- Igen – De honnan ismered? 

- Húgom osztálytársa és elég jóba lettek, sőt – furcsálltam, hogy ilyen kicsi a világ.

- Ja, helyes kis csajszi, nagyon bírom, bár ki tud készíteni a különcségével. –röhögte el magát, majd észrevette, hogy nem értem mire gondol a különcség szóval. – Biszex – mondta lazán ki mire a szemeim kitágultak. - Azta – csak ennyit tudtam mondani.

Még körülbelül egy fél órát sétáltunk, de már kezdtem álmosodni így indulni készültem. 

- Azt hiszem, én megyek.

- Még csak fél 10 van – nézte meg a telefonját.

- Hát éppen ez az - apró mosoly jelent meg az arcomon – Akkor jó éjt - fordultam meg és elindultam volna, de elkapta a karomat. – Megismételjük? – mosolygott rám, amitől éreztem, hogy végem van. Pár másodpercig hezitáltam a válaszon, de mire épen kimondtam volna, maga elé fordított és hirtelen elkezdett közeledni felém, de megállt fél úton hogy mit szólok hozzá, majd végül én hajoltam közelebb hozzá. Ahogy szánk összeért, borzongás futott át a testemen. Nyelve bejutást kért a számba, amit meg is adtam, bár nem hosszú ideig mert a fejembe megjelent egy villogó fény, mondván ennek még nincs itt az ideje, így eltoltam magamtól, majd megfordultam és elindultam haza.


Winnie Biersack

6. What do you mean?

Furcsának találtam. Egyszer lehajtott fejjel ül a padon, aztán meghallom, hogy valami bajt csinált, aztán segíteni akar, utána meg csak rám sem néz.

Fél négykor értem ki a suli elé, ahol már Laureen várt egy lány társaságában.

- Sziasztok – léptem melléjük és kérdően a húgomra néztem

- Szia Mild – köszöntött egy apró mosoly keretében. – Ő itt egy osztálytársam – mutatott a lányra. – Sophie – aki bájosan rám mosolygott. – Ő pedig a nővérem, Mildred - mutatott be Lar.

Sophie olyan volt, mint a húgom, legalábbis kinézetre. Rövid haja feketére volt befestve, és eléggé extrém stílusa volt, de a kisugárzása már annál barátságosabb.

Laureen elmesélte, hogy egy osztályba járnak, és ő is orvosnak készül, és őt kapta párjául az egyik kémia feladathoz.

- Jó az osztályod? – fordultam a húgom felé.

- Annyira nem – röhögtek össze Sophieval. – De őt nagyon bírom – lökte meg a lányt, aki harsányan felnevetett.

Olyan volt, mintha már ezer éve ismernék egymást. A kettőjük közötti kapcsolat hosszú életűnek, és szorosnak tűnt. Talán túl szorosnak is.

Miután a lány távozott a társaságunkból, elindultunk a buszmegálló felé. Laureen annyira lelkesnek tűnt, hogy ez egész úton csak beszélt. Mindenről, ami csak eszébe jutott.

- Nem megyünk el holnap suli után vásárolni? – nézett rám. – Alig van pár ruhám – forgatta a szemét.

- Jó ötlet – mosolyogtam rá, majd tovább csacsogott, hogy milyen gáz osztálya van.

Amint beléptünk a házba, ami már az otthonunk, vagy mi, teljesen ledöbbentünk. A nappaliba legalább 20 fiatal volt, akik már nem voltak éppen szomjasak. Egyiket sem ismertem, bár honnan is ismerhettem őket. Biztosan Justinhoz hasonló gazdag kis huszon évesek.

A buli nem állt le, mikor mi beléptünk a az ajtón, csupán pár alak megnézte hogy ki jött be, aztán tovább folytatták a parijukat.

Hirtelen felkaptam a fejemet amikor Laureen elindult egy fiúhoz: - Lar – próbáltam túl üvölteni a zenét, de nem sikerült mivel elkezdett beszélgetni egy pár sráccal.

Két dolog járt bennem. Vagy oda megyek és elrángatom, vagy oda megyek és beszélgetek velük. Nem tudtam melyikkel tetszek jobbat.

- Sziasztok – léptem oda bátran ahol a húgom állt.

Három fiú társaságában álltunk, akiknek a stílusa hasonlított egymásra, de az egyiküknek festett szőke hajat volt.

- Szóval te vagy a kiscsaj nővére – bökött meg az egyik, amit kicsit furcsálltam, mert nem vagyok hozzá szokva, hogy így random megböknek.

- Úgy tűnik- rágtam a szám szélét. – Merre van Justin? – kérdeztem hirtelen, amivel még saját magamat is megleptem-

A fiúk kérdően néztek rám, ahogy a húgom is majd kitört belőlük a nevetés.

- Most eléggé el van foglalva – biccentett az emelet felé. – Ha érted mire célzok – vágott perverz arcot, majd egyből lesett a tantusz.

A húgom nagyon jól el volt a fiúkkal, de valahogy nem féltettem őt, pedig úgy éreztem, hogy kellet volna. Egyrészt sokkal idősebbek, mint ők, másrészt pedig hogy nemrégen még ő is ilyen társaságokba járt, bár szerencsére nem túl hosszú ideig.

- Szerintem én felmegyek- szóltam, mire ők csak intettek egyet.

Amint lépkedtem a lépcsőn, rájöttem, hogy ma igazából nem ettem semmit, így megkerestem a személyzetet, amiről Justin mesélt. Végig mentem a folyosón, de nem találtam senkit, és már indultam is volna vissza mikor az egyik ajtón éppen ő lépett ki, rám nézett, de nem köszönt, hanem elindult a másik irányba.

- Hol van a személyzeti konyha? – próbáltam vele tartani a lépést, de túlságosan is gyorsan szedte a lábait, így pár méterre lemaradva tőle sétáltam.

Egy jobb kanyar után benyitott egy nagyobb ajtón, ahova én is követtem, és megéreztem az étel szagát.

- Manuela – ölelte át az idősebb hölgyet, aki egy puszival üdvözölte, majd kérdően rám tekintet.

- Téged még nem láttalak – nézett rám lesajnálóan, amiből rögtön rájöttem, hogy mire is gondolt, így tiltakozóan elkezdtem rázni a fejemet.

- Ő nem olyan Manuela – ült fel a pultra Justin és éppen egy dönert evett. – Tudod ő Jason Blacknek a lánya, és én vagyok a gyámja vagy mi – röhögött fel magában.

- Jaj, így már értem - közeledett felém a konyhásnő. – Bocsánat hogy így viselkedtem – spanyol akcentusával nehezen értettem, mint mond. – Manuela vagyok. A személyzet vezetője – ráztunk kezet, majd kedvesen rá mosolyogtam. – Kérsz valamit? – fordult körbe. 

- Egy spagetti jól esne – ültem fel az egyik székre – És két adagot szeretnék, mert a húgomnak is kell-  néztem rá kedvesen mire ő elkezdett máris sürögni, forogni a konyhába

- Milyen volt  a suli? – fordult felém hirtelen Justin.

- Válaszolni nem tudsz? – vontam fel a szemöldökét, mert nem hagyhatom, hogy egyszer kedves legyen, egyszer pedig mintha ott se lennék.

Jó, nem ismerem, de akkor se akarok ilyet, kétes kapcsolatot, vagy legyünk jóba, vagy nem. Mindenből két választás van. Jó vagy rossz. A köztes állapot nem létezik.

-  Látom most is jó kedved van – nevette el magát ismét és beletúrt raszta hajába, amitől kirázott a hideg, de nem rossz értelemben.

Nem tudom, az a mosoly, és azok az apró gesztusok.

- Köszönjük szépen – mondta Laureen miután befejeztük az evést, mivel időközbe ő is ide talált.

- Nagyon szívesen. - nagy mosolyt villantott. – Meg mondom őszintén, szerintem jó hatással lesztek rá – lépett közelebb hozzánk. – Mióta megjelent az új albumba, állandóan csak dolgozik, alig van itthon és ha itthon is van állandóan bulizik. Bár még mindig jobb, mint amilyen volt.- nézett lesajnálóan

- Miért, milyen volt? – kapta fel a fejét a húgom az előbb hallottakra.

- Inkább nem beszélek róla – fordította el a fejét majd megindult egy másik személyzetishez.

Miután megettünk az ételünket, ami isteni volt, elindultam a szobámban hogy átnézzem a tanulnivalót, de mivel negyed óra alatt végeztünk, átkukkantottam Laureenhoz, aki lázasan tanult, így inkább nem álltam le vele beszélgetni, mert fontosnak tartottam, hogy minden olyan legyen, mint régen. A megszokott rutinja, ahogy tanul.

A zenét már nem hallottam, így lesétáltam a nappalimban, ahol meglepődtem mivel csak Justint találtam az egyik kanapén, aki éppen aludt. A kupinak már nyoma se volt. Nem akartam felébreszteni, de úgy tűnt sikerült elég nagy zajt csapjak.

- Bocsi – védtem magam miközben morcos fejet vágott, mert gondolom éppen jót szunyókált – Csak innivalóért jöttem – kotorásztam a hűtőbe.

- Nem baj – lépett felém. – Úgyis szerettem volna egy dolgot kérdezni – apró mosolyra húzódott a szája.– vagyis inkább kettőt – ült le az enyémmel szembe lévő székre.

- Hallgatlak – kortyoltam bele az üdítőmbe.

- Ma átjön Selena – mondta ki lazán, mire én félrenyeltem.

Pár másodpercig nem tudtam megszólalni.

- Selena? Mármint Selena Gomez?  - meglepetten néztem rá.– De hát én úgy tudtam, hogy nem vagytok együtt – magyaráztam miközben a kezemmel hadonásztam összevissza.

- Nem, nem vagyunk – nézett mélyen a szemembe. – Vagyis – nézett le.– Bonyolult – aprón mosolygott. – De ma átjön és szeretném, ha találkoznál vele, vagyis ti – makogott, mert eléggé zavartnak tűnt.

- De miért? - csak ennyit tudtam kérdezni.

- Csak szeretném – hangja már sokkal komolyabb és kimértebb volt.

Éppen álltam volna fel, mikor a kezemmel vertem a poharat, ami a földre esett és darabokra tört.

- Auu –sikoltottam fel mikor megláttam a vérző kezemet. - Mildred – guggolt le mellém, majd rögtön a kezemmel kezdett el foglalkozni.

Hozott fertőtlenítőt, és bekötötte. Nem volt nagy vágás, de ahhoz elég volt, hogy vérezzen.

- És mi a másik? – néztem mélyen a szemébe.

- Nem érdekes – fogta meg a kezemet gyengéden, amitől újra libabőrös lettem. – Az a lényeg hogy jól legyél – fogta meg szorosabban és egy apró puszit lehelt a kötésemre.

Winnie Biersack

5. Everything's gonna be alright

-Bocs Jessica miatt - legyintett mellékesen majd megindult az egyik hűtő felé. - Hogy utaztattok?- kotorászott az alkoholos italok között reggel negyedhétkor

- Jól – enyhén bólintottam.– Te nem szoktál enni ételt? - kérdeztem tőle, mert csak nem hagyhattam szó nélkül, hogy semmi normális alapanyag nincs a házában.

- Ezt hogy érted?  - fordult meg, majd kérdően rám nézett.

  - Úgy hogy - szólaltam meg, de nem volt erő a hangomban. 

- Úgy érti, hogy nincs semmi ehető étel, amit normális emberek szoktak enni - szólt közbe Lar, aki lazán kezet fogott Justinnal. – Laureen.Justin egy laza mosoly keretében elindult a nappali egyik sarkához ahol felállt egy járműre. Életemben akkor láttam először olyat. Két lábát feltette rá, amiket enyhén megbillentet és már el is indult. Párszor körbe járta a nappalit, majd lelépett róla és visszatette a helyére, és megindult felénk.

- Tudjátok, létezik olyan hogy személyzet - a mosolya immár gúnyos volt.

Nem értettem. Egyszer kedves, és segítőkész, máskor meg mintha pofán ütötték volna.

- Na, jó, menjünk inkább suliba - ragadtam meg a húgom kezét majd elindultunk az ajtó felé, amin miközben kiléptem hallottam, hogy Justin halkan valami olyasmit motyog, hogy jobb is.

Miközben a buszmegállóhoz indultunk, nem szóltunk nem tudtunk mit. Mindkettőnkben ezer millió kérdés merült fel, és komolyan mondom olyan kínos csend volt, hogy hallottam, ahogy a húgom agykerekei kattognak.

Körülbelül fél órás utazás után megérkeztünk az új sulinkhoz. Apa a végrendeletébe megírta, hogy csak ide járhatunk. Egy átlagos gimi, ahol ugyanolyanok lehetünk, mint New Yorkban.

Azt akarta, hogy úgy éljünk, mint előtte, átlagosan. 

- Szerintem menjünk először az igazgató irodájába – javasolta Lar.

- Szerintem is jó ötlet– bólintottam. - Amúgy nem is néz ki olyan rosszul ez a suli – fordultam körbe.

Kicsit hasonlított az előző sulinkhoz, de kissé modernebb volt, és a folyosók is szélesebbek voltak. Éppen a faliújságnál próbáltam keresgélni, hogy merre lehet az igazgató irodája, mikor megszólalt egy hang a folyosó másik végéből.

- Hölgyeim – szólt élesen egy férfi,

Körülbelül a 40-es éveiben járható, kissé meghízott férfi közeledett felénk. 

- Már becsengettek – kopogtatta az óráját, mire én is feleszméltem, hogy nincs senki körülöttünk.

- Új diákok vagyunk – közöltem.

- Laureen és Mildred? – mutatott a húgomra, majd rám. – George Stiles vagyok, az iskola igazgatója.

- Kérem, kövessenek - az arcáról elszállt a komolyság és egy apró mosoly jelent meg az arcán.

Mr. Stiles-ot követve elindultunk a folyosó végére, majd egy jobb kanyar után és egy emelet gyaloglás után megérkeztünk az irodájába.

- Kérem, foglaljanak helyet – mutatott a székekre, mi pedig leültünk. – Szóval, Miss. Mildred a 12.a osztályba fog járni- nézte át a jegyzeteit. –  Miss. Laureen pedig a 8. c-be, emelt biológia csoport – nézett ránk kérdően mi pedig csak bólintottunk.

- Miss. Mildred minek készül? – pillantott rám.

- Még nem tudom- ráztam a fejem.

Már New Yorkba is nagy bajba voltam, mert nagyon semmi nem érdekelt. Anyáék rám hagyták az egészet, mondván a gyereknek kell eldönteni, hogy mit, akar később csinálni, de nem tudtam. Esténként az internetet bújtam, hátha találok valami érdekes szakot, de semmi.

A suliban nem nagyon volt kedvenc tantárgyam, de mindenből hoztam azt a szintet, amit elvártak. Benne voltam a pompon csapatba, sőt én voltam a kapitány, de csak csupán hobbiként tekintettem rá. Na, de most ne úgy gondoljátok ezt a pomponkodást mint a filmekben. Soha nem voltunk, semmilyen versenyen, csupán akkor volt fellépésünk, amikor foci meccs volt. Ennyi.

Néha besegítettem a suli újságba, amikor a fotós hiányzott. Lőttem pár képet, arról, akiről kellet és ennyi.

- Fakultáció? – nézett rám tovább Mr. Stiles.

- Hát, nem is tudom. Az előző sulimban nem volt ilyen- ráztam a fejem értetlenül. – De miből lehet választani? 

- Itt a lista – nyújtott elém a papírt, amit gyorsan átfutottam. Volt pár természettudomány, nyelvek és készségtantárgyak.

- A történelmet választom – böktem a 3. tantárgyra, csak úgy.

Igazából azért választottam a törit, mivel azzal igazából bármi lehetek, ami csak akarok. Ha meg nem jön össze, akkor kihagyok pár évet. Laureen még csak 14 éves. Valakinek gondoskodnia is kell róla.

A papír munkák kitöltése után, már csak a második órára értünk be, arra is egy pár perccel csengő után. 

A 12. A terme a 120-as volt a második emelet egy jobb oldali szárnyában. Az ajtó előtt megálltam. Vettem egy levegőt, majd benyitottam.

Amint beléptem legalább 24 szempár meredt rám. A legtöbben meglepően néztek, pár lány az első sorokba összevissza sugdolózott. A tanári asztal mellet egy fiatal, okos tojásnak tűnő tanár állt.

- Kisasszony – köhintettet egyet.

- Elnézést, új diák vagyok – mosolyogtam rá majd átadtam neki a papíromat.

- Gyerekek - olvasta át gyorsan a papíromat. – Ő itt az új osztálytársatok – mutatott egyenesen rám. – Kérlek, gyorsan mondj pár szót, magadról, mert sietnünk kell az anyaggal – hadarta el, mire a többiek felnevettek.

- Mildred vagyok – kezdtem bátortalanul. – New Yorkból költöztem ide a húgommal - mosolyra húztam a számát. – Az előző sulimban én voltam a pompon csapat csapatkapitánya – mire egy hosszú szőke hajú lány felkapta a fejét, majd lassan végigmért. – Hát, azt hiszem ennyi - kezdtem el babrálni a hajamat, mert kissé zavarban voltam, és elindultam ez egyetlen üres hely felé az utolsó sorba.

Ahogy a sorok között lépkedtem, mindenki bámult, kivéve egy fiút. Aki a fejét a padra hajtotta és lazán nyomkodta a telefonját a pad alatt. Miközben elmentem mellette és levágtam magam a mögötte lévő asztalra, felkapta a fejét  gyorsan végigmért majd tovább babrált a telefonjával.

Mivel a tankönyveimet csak akkor kaptam meg és nem volt füzetem ezért, egyesével ráírtam mindegyikre a nevemet, de úgy látszott, hogy ez nem mindenkinek tetszik. 

- Mildred kisasszony – ordított a tanár mire én összerezzentem. – Ki mondta: Színház az egész világ? –kérdő pillantásokat vettet rám.

- William Shakespeare – vágtam rá azonnal.

Az osztály nagy része döbbenten nézett rám, a tanárt is beleértve, majd egy legyintéssel és egy figyelmeztetéssel tovább ment az óra.

Ezek után még 6 órám volt, fizika, dráma, ének, matek és dupla töri, amin nagyon figyeltem, mert tudtam, hogy az a választott tárgyam és abból kell, a legjobbat teljesítsem majd az érettségin.

Az utolsó óra után, kimentem a folyosóra ahol megkerestem a szekrényemet és megnéztem a másnapi órarendemet, de mivel Laureen irt, hogy még egy fél órát bent kell maradnia ezért kicsit pakolásztam és ötleteztem, hogy, hogy tudnám feldobni a szekrényemet, amikor egy halk susmogást hallottam az osztály felől. Furcsálltam is mivel az egész iskola szinte kongott az ürességtől, negyed 4-kor.

- Kérem, ne forduljon elő többet ilyen Mrs. Stack - szólalt meg egy férfihang, amit be tudtam azonosítani, az igazgató volt.

- Rendben – legyintett a srác majd elindult az irányomban.

Mivel nem akartam úgy tűnni, mint aki kihallgatja a beszélgetést ezért gyorsan visszafordultam a szekrény felé, és a zárat kezdtem el babrálni.

- Segítsek? –szólalt meg mögöttem a fiú.

Amint megfordultam, éreztem, hogy elpirulok. Mivel egész nap kapucnit viselt ezért nem nagyon láttam az arcát, de most már igen. 

Göndör haja kuszán állt, mogyoró barna szemei és húsos ajkai pedig engem pásztáztak. 

- Nem kell, köszönöm – mondtam magabiztosan.

Nem tetszhet egy ilyen fiú. Nem hozzám való. Biztos valami ügye volt, azért beszélt az igazgatóval ilyenkor.

A fiú nem szólt semmit, csupán tovább indult a kijárat fele.

- Hogy hívnak? – kiáltottam utána, amivel még saját magamat is megleptem.

A srác megtorpant, egy pár másodpercig hezitált, hogy mit csináljon, majd meg se fordulva elkiáltotta magát – Howard.

Winnie Biersack