Son

2016. április 14., csütörtök

6. What do you mean?


Furcsának találtam. Egyszer lehajtott fejjel ül a padon, aztán meghallom, hogy valami bajt csinált, aztán segíteni akar, utána meg csak rám sem néz.

Fél négykor értem ki a suli elé, ahol már Laureen várt egy lány társaságában.
- Sziasztok – léptem melléjük és kérdően a húgomra néztem
- Szia Mild – köszöntött egy apró mosoly keretében. – Ő itt egy osztálytársam – mutatott a lányra. – Sophie – aki bájosan rám mosolygott. – Ő pedig a nővérem, Mildred - mutatott be Lar.
Sophie olyan volt, mint a húgom, legalábbis kinézetre. Rövid haja feketére volt befestve, és eléggé extrém stílusa volt, de a kisugárzása már annál barátságosabb.
Laureen elmesélte, hogy egy osztályba járnak, és ő is orvosnak készül, és őt kapta párjául az egyik kémia feladathoz.
- Jó az osztályod? – fordultam a húgom felé.
- Annyira nem – röhögtek össze Sophieval. – De őt nagyon bírom – lökte meg a lányt, aki harsányan felnevetett.
Olyan volt, mintha már ezer éve ismernék egymást. A kettőjük közötti kapcsolat hosszú életűnek, és szorosnak tűnt. Talán túl szorosnak is.
Miután a lány távozott a társaságunkból, elindultunk a buszmegálló felé. Laureen annyira lelkesnek tűnt, hogy ez egész úton csak beszélt. Mindenről, ami csak eszébe jutott.
- Nem megyünk el holnap suli után vásárolni? – nézett rám. – Alig van pár ruhám – forgatta a szemét.
- Jó ötlet – mosolyogtam rá, majd tovább csacsogott, hogy milyen gáz osztálya van.
Amint beléptünk a házba, ami már az otthonunk, vagy mi, teljesen ledöbbentünk. A nappaliba legalább 20 fiatal volt, akik már nem voltak éppen szomjasak. Egyiket sem ismertem, bár honnan is ismerhettem őket. Biztosan Justinhoz hasonló gazdag kis huszon évesek.
A buli nem állt le, mikor mi beléptünk a az ajtón, csupán pár alak megnézte hogy ki jött be, aztán tovább folytatták a parijukat.
Hirtelen felkaptam a fejemet amikor Laureen elindult egy fiúhoz: - Lar – próbáltam túl üvölteni a zenét, de nem sikerült mivel elkezdett beszélgetni egy pár sráccal.
Két dolog járt bennem. Vagy oda megyek és elrángatom, vagy oda megyek és beszélgetek velük. Nem tudtam melyikkel tetszek jobbat.
- Sziasztok – léptem oda bátran ahol a húgom állt.
Három fiú társaságában álltunk, akiknek a stílusa hasonlított egymásra, de az egyiküknek festett szőke hajat volt.
- Szóval te vagy a kiscsaj nővére – bökött meg az egyik, amit kicsit furcsálltam, mert nem vagyok hozzá szokva, hogy így random megböknek.
- Úgy tűnik- rágtam a szám szélét. – Merre van Justin? – kérdeztem hirtelen, amivel még saját magamat is megleptem-
A fiúk kérdően néztek rám, ahogy a húgom is majd kitört belőlük a nevetés.
- Most eléggé el van foglalva – biccentett az emelet felé. – Ha érted mire célzok – vágott perverz arcot, majd egyből lesett a tantusz.
A húgom nagyon jól el volt a fiúkkal, de valahogy nem féltettem őt, pedig úgy éreztem, hogy kellet volna. Egyrészt sokkal idősebbek, mint ők, másrészt pedig hogy nemrégen még ő is ilyen társaságokba járt, bár szerencsére nem túl hosszú ideig.
- Szerintem én felmegyek- szóltam, mire ők csak intettek egyet.
Amint lépkedtem a lépcsőn, rájöttem, hogy ma igazából nem ettem semmit, így megkerestem a személyzetet, amiről Justin mesélt. Végig mentem a folyosón, de nem találtam senkit, és már indultam is volna vissza mikor az egyik ajtón éppen ő lépett ki, rám nézett, de nem köszönt, hanem elindult a másik irányba.
- Hol van a személyzeti konyha? – próbáltam vele tartani a lépést, de túlságosan is gyorsan szedte a lábait, így pár méterre lemaradva tőle sétáltam.
Egy jobb kanyar után benyitott egy nagyobb ajtón, ahova én is követtem, és megéreztem az étel szagát.
- Manuela – ölelte át az idősebb hölgyet, aki egy puszival üdvözölte, majd kérdően rám tekintet.
- Téged még nem láttalak – nézett rám lesajnálóan, amiből rögtön rájöttem, hogy mire is gondolt, így tiltakozóan elkezdtem rázni a fejemet.
- Ő nem olyan Manuela – ült fel a pultra Justin és éppen egy dönert evett. – Tudod ő Jason Blacknek a lánya, és én vagyok a gyámja vagy mi – röhögött fel magában.
- Jaj, így már értem - közeledett felém a konyhásnő. – Bocsánat hogy így viselkedtem – spanyol akcentusával nehezen értettem, mint mond. – Manuela vagyok. A személyzet vezetője – ráztunk kezet, majd kedvesen rá mosolyogtam. – Kérsz valamit? – fordult körbe. 
- Egy spagetti jól esne – ültem fel az egyik székre – És két adagot szeretnék, mert a húgomnak is kell-  néztem rá kedvesen mire ő elkezdett máris sürögni, forogni a konyhába
- Milyen volt  a suli? – fordult felém hirtelen Justin.
- Válaszolni nem tudsz? – vontam fel a szemöldökét, mert nem hagyhatom, hogy egyszer kedves legyen, egyszer pedig mintha ott se lennék.
Jó, nem ismerem, de akkor se akarok ilyet, kétes kapcsolatot, vagy legyünk jóba, vagy nem. Mindenből két választás van. Jó vagy rossz. A köztes állapot nem létezik.
-  Látom most is jó kedved van – nevette el magát ismét és beletúrt raszta hajába, amitől kirázott a hideg, de nem rossz értelemben.

Nem tudom, az a mosoly, és azok az apró gesztusok.
- Köszönjük szépen – mondta Laureen miután befejeztük az evést, mivel időközbe ő is ide talált.
- Nagyon szívesen. - nagy mosolyt villantott. – Meg mondom őszintén, szerintem jó hatással lesztek rá – lépett közelebb hozzánk. – Mióta megjelent az új albumba, állandóan csak dolgozik, alig van itthon és ha itthon is van állandóan bulizik. Bár még mindig jobb, mint amilyen volt.- nézett lesajnálóan
- Miért, milyen volt? – kapta fel a fejét a húgom az előbb hallottakra.
- Inkább nem beszélek róla – fordította el a fejét majd megindult egy másik személyzetishez.
Miután megettünk az ételünket, ami isteni volt, elindultam a szobámban hogy átnézzem a tanulnivalót, de mivel negyed óra alatt végeztünk, átkukkantottam Laureenhoz, aki lázasan tanult, így inkább nem álltam le vele beszélgetni, mert fontosnak tartottam, hogy minden olyan legyen, mint régen. A megszokott rutinja, ahogy tanul.
A zenét már nem hallottam, így lesétáltam a nappalimban, ahol meglepődtem mivel csak Justint találtam az egyik kanapén, aki éppen aludt. A kupinak már nyoma se volt. Nem akartam felébreszteni, de úgy tűnt sikerült elég nagy zajt csapjak.
- Bocsi – védtem magam miközben morcos fejet vágott, mert gondolom éppen jót szunyókált – Csak innivalóért jöttem – kotorásztam a hűtőbe.
- Nem baj – lépett felém. – Úgyis szerettem volna egy dolgot kérdezni – apró mosolyra húzódott a szája.– vagyis inkább kettőt – ült le az enyémmel szembe lévő székre.
- Hallgatlak – kortyoltam bele az üdítőmbe.
- Ma átjön Selena – mondta ki lazán, mire én félrenyeltem.
Pár másodpercig nem tudtam megszólalni.
- Selena? Mármint Selena Gomez?  - meglepetten néztem rá.– De hát én úgy tudtam, hogy nem vagytok együtt – magyaráztam miközben a kezemmel hadonásztam összevissza.
- Nem, nem vagyunk – nézett mélyen a szemembe. – Vagyis – nézett le.– Bonyolult – aprón mosolygott. – De ma átjön és szeretném, ha találkoznál vele, vagyis ti – makogott, mert eléggé zavartnak tűnt.
- De miért? - csak ennyit tudtam kérdezni.
- Csak szeretném – hangja már sokkal komolyabb és kimértebb volt.
Éppen álltam volna fel, mikor a kezemmel vertem a poharat, ami a földre esett és darabokra tört.
- Auu –sikoltottam fel mikor megláttam a vérző kezemet. - Mildred – guggolt le mellém, majd rögtön a kezemmel kezdett el foglalkozni.
Hozott fertőtlenítőt, és bekötötte. Nem volt nagy vágás, de ahhoz elég volt, hogy vérezzen.
- És mi a másik? – néztem mélyen a szemébe.
- Nem érdekes – fogta meg a kezemet gyengéden, amitől újra libabőrös lettem. – Az a lényeg hogy jól legyél – fogta meg szorosabban és egy apró puszit lehelt a kötésemre.
Winnie Biersack


2 megjegyzés: