Hazafele végig kattogott az agyam. Nem
csak azon, hogy konkrétan egy olyan fiúval smároltam, akivel csak aznap találkoztam,
hanem ezen az egész két napon. Ez a két nap eseménydúsabb volt, mint az addigi
életem.
Mire hazaértem már bővel elmúlt 10 óra így lopakodva mentem az egyik hűtőhöz,
ahonnan egy innivalót emeltem ki, és már mentem is volna fel a szobámba, mikor
felkapcsolódott a lépcsőn lévő lámpa, és megláttam őket. Selenát konkrétan egy
ing takarta el, Justinon pedig csupán a bokszerje volt. Akaratlanul is a
csupaszt testére tévedt szemem, de nem tudtam túl sokáig bámulni mivel
megszólaltak.
- Azt hittem már ne is jössz haza –cinikusan lépkedett le a lépcsőn.
- Hagyjad már Bieb, csak jól érzi magát- követte szorosan Selena, aki felém
közeledett. – Selena Gomez – nyújtotta ki a kezét majd mosolyogva viszonoztam a
kézrázását – Mildred Black. Justin már sok jó dolgot mesélt rólad – próbáltam
oldani a feszültséget egy kis füllentéssel, amire Justin sikeredett szemmel
bámult.
- Oh, tényleg? – fordult huncut mosollyal felé a lány majd egy gyenge csókot lehelt
az ajkaira, én meg úgy éreztem, hogy pótkerék vagyok ezért megindultam.
- Várj Mildred – emelte fel Selena gyorsan a fejét. – Én már úgyis menni
készültem - szedte össze a kanapéról a ruháit. – Örülök, hogy megismertelek –
fél kézzel átölelt, amit viszonoztam.– Szia Bieb – mosolygott Justinra majd
kibillegett az ajtón.
Justin felvonta a szemöldökét majd rám meredt, hozzáteszem jogosan. Nem szóltam
neki hogy elmegyek, pedig megígértem, hogy itt leszek, aztán meg este 10-kor
jövök haza, nem mintha rá tartozna, utána pedig azt hazudom a barátnőjének, vagy
kinek, hogy mesélt róla sokat. Furcsállhatta, hogy miért csinálok ilyeneket.
Fáradt voltam, és erőm sem volt elmagyarázni, hogy mit miért csináltam, így
elindultam ismét a lépcső felé, de persze azonnal nem sikerült feljutnom rajta.
- Mit csinálsz? – hangjából éreztem, hogy jócskán nem volt már szomjas.
- Felmegyek – válaszoltam a magától értetődő választ, majd felléptem az első
fokra, de akkor megragadta a karomat. Aznap már másodjára akarok elmenni egy
fiú elől, és másodjára ragadják meg a karomat. Nem fordultam vissza, mert
tényleg úgy éreztem, hogy nem tartozok neki semmi magyarázattal, hiszen alig
egy napja ismerem. Próbáltam magam kirágatni a szorításából, de nem sikerült
így szembe fordultam vele, de nem néztem a szemébe, mert tudtam, annak nem
lenne jó vége.
- Fáradt vagyok Bieber – szólítottam a vezetéknevén, amire ő is felkapta fejét,
majd szemeivel engem pásztázott.
- Mások az ajkaid és fiú szagod van– mondta ki lazán,mire belőlem egy apró
kuncogás tört ki – Na, mi van, máris odaadtad magad valakinek? – szavai
megalázóak voltak a számomra, miközben ő elengedte a karomat és hátrált egyet.
Annyira rosszul éreztem magam. Egyrészt hulla fáradt voltam, másrészt már elegem
volt belőle. Elegem volt, hogy egyszer mindent megtesz értem, máskor meg úgy kezel,
mint egy kis pincsi kutya és ott bánt ahol csak tud.
- Mintha lenne hozzá bármi közöd – hangomból gúny áradt, amire csak felvont
szemöldökkel cinikusan elnevette magát, majd engem kikerülve felsétált a
lépcsőn.
Egy gyors tusolás után, bekukkantottam Laureenhez, aki éppen akkor kapcsolta le
a lámpáját. Ő sem tűnt túlságosan boldognak az érkezésem miatt.
- Bocsánat hogy csak úgy eltűntem - kezdtem, mert tudtam, hogy ő úgyse fog
semmit szólni.
- Aha, na persze – forgatta meg a szemét. – Legalább bejutott a bugyidba? - hangja pont olyan cinikus volt, mint Justinné
- Te kihallgattad a beszélgetésünket? – csattantam fel.
- Persze – dobta hátra a haját. – Figyelj ez a te dolgod, de jobban örülnék, ha
elmondanád, mert alig mondasz valamit – hangja immár szomorúan hangzott.
- Tudom, és sajnálom – könnyek szöktek a
szemembe. – Csak ez még annyira új, meg csak ma találkoztunk és már egyből le
is smárolt – amint kimondta az utolsó szót a számhoz kaptam mire Lar egyet
kuncogott és bátorítóan bólintott, mert még soha nem beszéltük meg egymás
magánéletét. – Meg ez az új hely, meg – kerestem a dolgot, amit ki akartam
mondani, de nem tudtam pontosan akkor, még hogy ki miatt furcsa.
- Minden rendbe lesz – bátorítóan felém lépkedett majd megölelt.
Másnap reggel egyből a személyzeti konyha felé vettem az irányt, ahol még
senkit sem láttam, így odamentem egy nagy hűtőhöz hogy ki szedjem a palacsinta
alapanyagait. Már éppen a tojást vertem volna fel, mikor kinyílt egy kisebb
ajtó és Manuella lépett be. Kérdően rám nézett, majd mikor látta, hogy éppen
próbálok sütni bátorítóan elmosolyodott és felém lépett:
- Jó reggelt, Mildred! Ilyen korán? -
nézett az órájára, ami negyed 7-et mutatott.
Manuella az 50-es éveimbe járhatott, de a túlsúlya miatt, és az ódivatú dauerolt
haja miatt, kicsit többnek is kinéz, de nem hinném, hogy őt, ezt bármennyire is
zavarná és másokat sem. Csak rá kell nézni, és már is jobb kedve lesz az
embernek.
- Nem nagyon tudtam aludni – legyintettem mellékesen. – Ezt így kell? –
mutattam a hozzávalókra, amik a pulton voltak.
- Segítek – ajánlotta fel nagylelkűen mire én aprón bólintottam.
Főzés közben mesélt magáról egy picit. Akkor került Justinhoz, amikor Los
Angelesbe költözött, de volt egy idő, amikor nem nagyon tartózkodott itt,
gondolom itt Bieber kicsit sötétebb korszakára gondol. De összességében nagyon
szereti őt, bár tudja, hogy néha nem jól cselekszik, de azt mondta, hogy
mindenkit el kell fogadni annak amilyen, mert senki sem egy forma, és senki sem
tökéletes.
-Akkor mikor jössz haza?
– kérdeztem miközben leszálltunk a buszról.
- Hát rögtön megyünk vásárolni, szóval szerintem 9? – vettette be a cuki
mosolyt, de nem tetszett az ötlet.
- Maximum 7 – ráztam a fejemet. – Na puszi – öleltem meg miközben ő még
fancsali képet vágott, mert nem engedem tovább. Még csak 14, na jó majdnem 15, egy
új városban, egy új lánnyal, aki nem mellesleg biszex, nem nagyon volt szívem
elengedni.
Ahogy a folyosókon sétáltam a termünk felé, bevillantak a tegnap esti emlékképek
Howarddal. Vártam tegnap hogy üzenjen valamit, vagy hívjon de semmi. Úgy
voltam vele, hogy lehet hogy csak egy meggondolatlan tettje volt és nem is
számít neki igazán, így nem akartam erőltetni a dolgokat. Csengetés előtt
zuhantam be a terembe, ahol már mindenki ott volt kivéve a tanár. Halkan
köszöntem majd elindultam a helyemre, de szó szerint nekimentem valakinek.
- Bocsánat – hebegtem, majd mikor felnéztem megláttam azokat a csodálatos
szempárokat
- Szia Mildred – suttogta alig hallhatóan amire kirázott a hideg.
Nem válaszoltam, mert éppen a tanár vágta be az ajtót, így leültem a helyemre,
majd elővettem a könyveimet és már kezdődhetett is az óra.
Egész nap hozzám se szólt, és én se nagyon erőltettem a dolgokat, inkább
próbáltam a tanórákra figyelni és beilleszkedni az osztályba, ami így utolsó
évben elég nehéz.
Utolsó óra után, már mentem is volna ki a teremből, mert csak ő volt ott, meg
egy fiú, de megakadt a fülem a
beszélgetésükön, és így inkább úgy tettem mintha valami fontos dolgom lenne a
padomon.
- Na mi van, te is jársz suliba ? – a másik srác hangja gúnyos volt.
Magas szőke, kék szemű srác. Akaratlanul is Austin-ra emlékeztetett.
- Foglalkozz a magad dolgával , Jackson – szigorúan meredt a fiúra, aki megelőzte őt és az útjába állt
- Ha még egyszer bedrogozva hozzá érsz, akár az ujjaddal is a barátnőmre, neked
véged – arccsontja mozgott az idegességtől Howard pedig csak némán állt, majd
rám nézett.
Én ott álltam és teljesen lefagytam. Bedrogozva? Miről beszél? Miért nem
említette hogy drogos. Úgy érzem ez nem olyan kis dolog, amit csak az ember úgy
elfelejt. Direkt nem mondta. Úgy éreztem hogy becsaptak és hazudtak nekem. Nem
akartam gyengének tűnni, így mozdulatlan arccal kisétáltam a teremből és
elindultam az udvarra vezető ajtó felé.
- Mildred – próbálta velem tartani a lépét – Várj már meg, könyörgöm – esedezett tovább, de nem hallgattam rá csak tovább gyorsítottam a tempón.
- Mildred – szorította meg a kezemet,
mire kikerült és szembe állt velem, de továbbra sem engedte el a kezemet. – Mi bajod van? – kérdezte lazán.
- Még hogy nekem van bajom? – fakadtam ki. – Egész nap úgy viselkedsz velem
mintha nem is léteznék. A tegnapi után elvártam volna hogy írj vagy mondj
valamit, minimum – mérges voltam. - De
amit előbb halottam – mutattam a termünkre a távolba. – Az egyszerűen undorító –
vettem ki a kezemet a szorításomból majd elkezdtem futni ahogy csak tudtam.
Azt vártam hogy utánam jön, de nem. Bár örültem volna,így sokkal jobb volt.
Ahogy beléptem a házba, kitört belőlem a sírás. Nem bírtam tovább. Nem fájt,
csak csupán elegem volt már. 3 napot töltöttem ott és már megcsókoltak,
megbántottak. Komolyan, mi lesz még?
Feltűnés nélkül akartam felmenni a szobámba, de amikor kinyitottam volna az
ajtómat Justin jelent meg. Köszönés nélkül elment volna mellettem, ha éppen nem
szipogtam volna egy nagyot.
- Valami baj van ? - lépett közelebb
hozzám.
- Áhh csak allergia – füllentettem és megragadtam a kilincset, mire ő is.
- Te sírtál? – fogtam meg az államat és felemelte a fejemet, mert mind addig
lefele hajtott fejjel beszéltem hozzá.
- Én ezt nem bírom – mondtam ki egyszerűen, majd letöröltem egy könnycseppet az
arcomon.
- Megbántott? –ijedtség jelent meg az arcán
- Igen de- szipogtam tovább, – Nekem ez új – kapkodtam a levegőért.– Én nem ehhez szoktam
– mutattam körbe. – Nem szoktak mindennap sértegetni – böktem felé, mire ő
óvatosan bólintott jelezve hogy értette a célzásomat.– Nem szoktak az első
randin megcsókolni – hadartam tovább. – És főleg nem szoktam ilyen lenni –
mutattam magamra .
Nem válaszolt csupán némán fürkészett. Úgy véltem hogy ennek nem lesz jó vége így
körülbelül fél perc némaság után megszólaltam .
- De jól vagyok – nyitottam be az ajtón immár másodjára .
- Várj már – jött be szobámba. – Beszélgessünk, vagy mi – éreztem hogy neki ez
új helyzet.
- De éppen indultál – magyaráztam.
- Selena megvár – lépett közelebb hozzám.– Most te vagy a fontos – nézett
mélyen a szemembe, mire úgy éreztem hogy minden rendbe lesz.
Winnie Biersack
Winnie Biersack
Szia! Vár rád itt egy kis meglepetés :) http://rebekatomlinsonbasketball.blogspot.hu/2016/04/masodik-dij.html
VálaszTörlésAnnyira imádooom❤
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök :*
Törlés