Son

2016. április 24., vasárnap

8. It don't make no sense



Hazafele végig kattogott az agyam. Nem csak azon, hogy konkrétan egy olyan fiúval smároltam, akivel csak aznap találkoztam, hanem ezen az egész két napon. Ez a két nap eseménydúsabb volt, mint az addigi életem.
Mire hazaértem már bővel elmúlt 10 óra így lopakodva mentem az egyik hűtőhöz, ahonnan egy innivalót emeltem ki, és már mentem is volna fel a szobámba, mikor felkapcsolódott a lépcsőn lévő lámpa, és megláttam őket. Selenát konkrétan egy ing takarta el, Justinon pedig csupán a bokszerje volt. Akaratlanul is a csupaszt testére tévedt szemem, de nem tudtam túl sokáig bámulni mivel megszólaltak.
- Azt hittem már ne is jössz haza –cinikusan lépkedett le a lépcsőn.
- Hagyjad már Bieb, csak jól érzi magát- követte szorosan Selena, aki felém közeledett. – Selena Gomez – nyújtotta ki a kezét majd mosolyogva viszonoztam a kézrázását – Mildred Black. Justin már sok jó dolgot mesélt rólad – próbáltam oldani a feszültséget egy kis füllentéssel, amire Justin sikeredett szemmel bámult.
- Oh, tényleg? – fordult huncut mosollyal felé a lány majd egy gyenge csókot lehelt az ajkaira, én meg úgy éreztem, hogy pótkerék vagyok ezért megindultam.

- Várj Mildred – emelte fel Selena gyorsan a fejét. – Én már úgyis menni készültem - szedte össze a kanapéról a ruháit. – Örülök, hogy megismertelek – fél kézzel átölelt, amit viszonoztam.– Szia Bieb – mosolygott Justinra majd kibillegett az ajtón.
Justin felvonta a szemöldökét majd rám meredt, hozzáteszem jogosan. Nem szóltam neki hogy elmegyek, pedig megígértem, hogy itt leszek, aztán meg este 10-kor jövök haza, nem mintha rá tartozna, utána pedig azt hazudom a barátnőjének, vagy kinek, hogy mesélt róla sokat. Furcsállhatta, hogy miért csinálok ilyeneket.
Fáradt voltam, és erőm sem volt elmagyarázni, hogy mit miért csináltam, így elindultam ismét a lépcső felé, de persze azonnal nem sikerült feljutnom rajta.
- Mit csinálsz? – hangjából éreztem, hogy jócskán nem volt már szomjas.
- Felmegyek – válaszoltam a magától értetődő választ, majd felléptem az első fokra, de akkor megragadta a karomat. Aznap már másodjára akarok elmenni egy fiú elől, és másodjára ragadják meg a karomat. Nem fordultam vissza, mert tényleg úgy éreztem, hogy nem tartozok neki semmi magyarázattal, hiszen alig egy napja ismerem. Próbáltam magam kirágatni a szorításából, de nem sikerült így szembe fordultam vele, de nem néztem a szemébe, mert tudtam, annak nem lenne jó vége.
- Fáradt vagyok Bieber – szólítottam a vezetéknevén, amire ő is felkapta fejét, majd szemeivel engem pásztázott.
- Mások az ajkaid és fiú szagod van– mondta ki lazán,mire belőlem egy apró kuncogás tört ki – Na, mi van, máris odaadtad magad valakinek? – szavai megalázóak voltak a számomra, miközben ő elengedte a karomat és hátrált egyet.
Annyira rosszul éreztem magam. Egyrészt hulla fáradt voltam, másrészt már elegem volt belőle. Elegem volt, hogy egyszer mindent megtesz értem, máskor meg úgy kezel, mint egy kis pincsi kutya és ott bánt ahol csak tud.
- Mintha lenne hozzá bármi közöd – hangomból gúny áradt, amire csak felvont szemöldökkel cinikusan elnevette magát, majd engem kikerülve felsétált a lépcsőn.
Egy gyors tusolás után, bekukkantottam Laureenhez, aki éppen akkor kapcsolta le a lámpáját. Ő sem tűnt túlságosan boldognak az érkezésem miatt.
- Bocsánat hogy csak úgy eltűntem - kezdtem, mert tudtam, hogy ő úgyse fog semmit szólni.
- Aha, na persze – forgatta meg a szemét. – Legalább bejutott a bugyidba?  - hangja pont olyan cinikus volt, mint Justinné
- Te kihallgattad a beszélgetésünket? – csattantam fel.
- Persze – dobta hátra a haját. – Figyelj ez a te dolgod, de jobban örülnék, ha elmondanád, mert alig mondasz valamit – hangja immár szomorúan hangzott.
-  Tudom, és sajnálom – könnyek szöktek a szemembe. – Csak ez még annyira új, meg csak ma találkoztunk és már egyből le is smárolt – amint kimondta az utolsó szót a számhoz kaptam mire Lar egyet kuncogott és bátorítóan bólintott, mert még soha nem beszéltük meg egymás magánéletét. – Meg ez az új hely, meg – kerestem a dolgot, amit ki akartam mondani, de nem tudtam pontosan akkor, még hogy ki miatt furcsa.
- Minden rendbe lesz – bátorítóan felém lépkedett majd megölelt.

Másnap reggel egyből a személyzeti konyha felé vettem az irányt, ahol még senkit sem láttam, így odamentem egy nagy hűtőhöz hogy ki szedjem a palacsinta alapanyagait. Már éppen a tojást vertem volna fel, mikor kinyílt egy kisebb ajtó és Manuella lépett be. Kérdően rám nézett, majd mikor látta, hogy éppen próbálok sütni bátorítóan elmosolyodott és felém lépett:
- Jó reggelt, Mildred! Ilyen korán?  - nézett az órájára, ami negyed 7-et mutatott.
Manuella az 50-es éveimbe járhatott, de a túlsúlya miatt, és az ódivatú dauerolt haja miatt, kicsit többnek is kinéz, de nem hinném, hogy őt, ezt bármennyire is zavarná és másokat sem. Csak rá kell nézni, és már is jobb kedve lesz az embernek.
- Nem nagyon tudtam aludni – legyintettem mellékesen. – Ezt így kell? – mutattam a hozzávalókra, amik a pulton voltak.
- Segítek – ajánlotta fel nagylelkűen mire én aprón bólintottam.
Főzés közben mesélt magáról egy picit. Akkor került Justinhoz, amikor Los Angelesbe költözött, de volt egy idő, amikor nem nagyon tartózkodott itt, gondolom itt Bieber kicsit sötétebb korszakára gondol. De összességében nagyon szereti őt, bár tudja, hogy néha nem jól cselekszik, de azt mondta, hogy mindenkit el kell fogadni annak amilyen, mert senki sem egy forma, és senki sem tökéletes.

-Akkor mikor jössz haza? – kérdeztem miközben leszálltunk a buszról.
- Hát rögtön megyünk vásárolni, szóval szerintem 9? – vettette be a cuki mosolyt, de nem tetszett az ötlet.
- Maximum 7 – ráztam a fejemet. – Na puszi – öleltem meg miközben ő még fancsali képet vágott, mert nem engedem tovább. Még csak 14, na jó majdnem 15, egy új városban, egy új lánnyal, aki nem mellesleg biszex, nem nagyon volt szívem elengedni.
Ahogy a folyosókon sétáltam a termünk felé, bevillantak a tegnap esti emlékképek Howarddal. Vártam tegnap hogy üzenjen valamit, vagy hívjon de semmi. Úgy voltam vele, hogy lehet hogy csak egy meggondolatlan tettje volt és nem is számít neki igazán, így nem akartam erőltetni a dolgokat. Csengetés előtt zuhantam be a terembe, ahol már mindenki ott volt kivéve a tanár. Halkan köszöntem majd elindultam a helyemre, de szó szerint nekimentem valakinek.
- Bocsánat – hebegtem, majd mikor felnéztem megláttam azokat a csodálatos szempárokat
- Szia Mildred – suttogta alig hallhatóan amire kirázott a hideg.
Nem válaszoltam, mert éppen a tanár vágta be az ajtót, így leültem a helyemre, majd elővettem a könyveimet és már kezdődhetett is az óra.
Egész nap hozzám se szólt, és én se nagyon erőltettem a dolgokat, inkább próbáltam a tanórákra figyelni és beilleszkedni az osztályba, ami így utolsó évben elég nehéz.
Utolsó óra után, már mentem is volna ki a teremből, mert csak ő volt ott, meg egy fiú, de megakadt  a fülem a beszélgetésükön, és így inkább úgy tettem mintha valami fontos dolgom lenne a padomon.
- Na mi van, te is jársz suliba ? – a másik srác hangja gúnyos volt.
Magas szőke, kék szemű srác. Akaratlanul is Austin-ra emlékeztetett.
- Foglalkozz a magad dolgával , Jackson – szigorúan meredt a fiúra, aki megelőzte őt és az útjába állt
- Ha még egyszer bedrogozva hozzá érsz, akár az ujjaddal is a barátnőmre, neked véged – arccsontja mozgott az idegességtől Howard pedig csak némán állt, majd rám nézett.
Én ott álltam és teljesen lefagytam. Bedrogozva? Miről beszél? Miért nem említette hogy drogos. Úgy érzem ez nem olyan kis dolog, amit csak az ember úgy elfelejt. Direkt nem mondta. Úgy éreztem hogy becsaptak és hazudtak nekem. Nem akartam gyengének tűnni, így mozdulatlan arccal kisétáltam a teremből és elindultam az udvarra vezető ajtó felé.
- Mildred – próbálta velem tartani a lépét – Várj már meg, könyörgöm – esedezett tovább, de nem hallgattam rá csak tovább gyorsítottam a tempón.
- Mildred – szorította meg  a kezemet, mire kikerült és szembe állt velem, de továbbra sem engedte el a kezemet. – Mi bajod van? – kérdezte lazán.
Még hogy nekem van bajom? – fakadtam ki. – Egész nap úgy viselkedsz velem mintha nem is léteznék. A tegnapi után elvártam volna hogy írj vagy mondj valamit, minimum – mérges voltam. -  De amit előbb halottam – mutattam a termünkre a távolba. – Az egyszerűen undorító – vettem ki a kezemet a szorításomból majd elkezdtem futni ahogy csak tudtam.
Azt vártam hogy utánam jön, de nem. Bár örültem volna,így sokkal jobb volt.
Ahogy beléptem a házba, kitört belőlem a sírás. Nem bírtam tovább. Nem fájt, csak csupán elegem volt már. 3 napot töltöttem ott és már megcsókoltak, megbántottak. Komolyan, mi lesz még?
Feltűnés nélkül akartam felmenni a szobámba, de amikor kinyitottam volna az ajtómat Justin jelent meg. Köszönés nélkül elment volna mellettem, ha éppen nem szipogtam volna egy nagyot.
- Valami baj van ?  - lépett közelebb hozzám.
- Áhh csak allergia – füllentettem és megragadtam a kilincset, mire ő is.
- Te sírtál? – fogtam meg az államat és felemelte a fejemet, mert mind addig lefele hajtott fejjel beszéltem hozzá.
- Én ezt nem bírom – mondtam ki egyszerűen, majd letöröltem egy könnycseppet az arcomon.
- Megbántott? –ijedtség jelent meg az arcán
- Igen de- szipogtam tovább, – Nekem ez új – kapkodtam a levegőért.– Én nem ehhez szoktam – mutattam körbe. – Nem szoktak mindennap sértegetni – böktem felé, mire ő óvatosan bólintott jelezve hogy értette a célzásomat.– Nem szoktak az első randin megcsókolni – hadartam tovább. – És főleg nem szoktam ilyen lenni – mutattam magamra .
Nem válaszolt csupán némán fürkészett. Úgy véltem hogy ennek nem lesz jó vége így körülbelül fél perc némaság után megszólaltam .
- De jól vagyok – nyitottam be az ajtón immár másodjára .
- Várj már – jött be szobámba. – Beszélgessünk, vagy mi – éreztem hogy neki ez új helyzet.
- De éppen indultál – magyaráztam.
- Selena megvár – lépett közelebb hozzám.– Most te vagy a fontos – nézett mélyen a szemembe, mire úgy éreztem hogy minden rendbe lesz.

Winnie Biersack

3 megjegyzés: