Son

2016. május 8., vasárnap

12.I've been wanting to tell you this for a long while

Nem tudtam hova menjek. Ki akartam szabadulni. Nem bírtam tovább. Ahogy rájuk néztem, hányingerem lett. Sosem kedveltem az olyan párokat, akik egyneműek. 
Valakinek el kellet mondanom a bajaimat, de senkim sem volt. Howard nem mondta el azt az egészet, ami nagyon rossz. Megbíztam benne újra, de úgy tűnik, őt nem nagyon érdekli ez a bizalmi kérdés dolog.
Eszembe jutott, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Biztos éppen valami nagyon fontos interjút ad, vagy éppen valami csajjal kefél. Nem hívhatom fel. Azzal azt sugalltam, hogy jelentett nekem valamit a múltkori. Meg amúgy is, ha akart volna tőlem valamit, hívott volna, de egyszer sem jelent meg a képernyőmön a neve az elmúlt hónapban.
Mégis kioldottam a telefonom zárját, és a dátumra vetettem egy pillantást. Holnap jön. Március 1. A dátum nagyon ismerős. Gyorsan beírom a keresőbe. A szülinapja. Szóval azért jön, haza. Bár gondolom, nem velem akarja a tölteni a 22. szülinapját, hanem a családjával. De azért mégis befogadott minket, bármilyen rossz ember is.
Az egyik zene bolt felé veszem az irányt. Amint belépek, meglepődök. Még sosem voltam ilyenbe. Az egész bolt 2 emeletes, és az egyik eladó fiú elmagyarázza, hogy alsó szinten vannak a cd-k, felül pedig, a bakelitek. Egyből az emeletre megyek.
- Szia - lépek oda a pultban álló eladó lányra – Keresek egy lemezt, nem tudom, hogy van-e itt. 
- Mi a címe? 
-  Cry Me a River – ez a kedvence. Még a bulin említette, hogy imádja ezt a dalt, mert nagyon sok erőt ad neki.
Amint megvettem, olyan érzésem volt, hogy vissza kell, vigyem. Nem szabadott volna. Jó, tudom biztosan örülni fog neki, vagyis remélem. De nem érdemli meg.
A kavargó gondolataimmal együtt elindultam vissza házba. Már két óra eltelt, remélem Howard hazament, és Laureen is eltűnt. Bármennyire is a húgom, semmi kedvem nem volt vele beszélni.
- Végre megjöttél – lépett elém. - Figyelj, meg akarom magyarázni– amint felnéztem észrevettem a piros, szétsírt szemét.  Ekkor láttam rajta először, hogy őt is bántja dolog, hogy nem mondta el.
- Akkor magyarázd meg – közöltem hűvösen, de kissé már megpuhultan.
- Nem értem magamat- könny csordult ki a szeméből. – Először próbáltam visszatartani magam, de annyira tökélete ez a lány, egyszerűen bele szerettem – akadozott a hangja. – Pedig ne akartam, hidd el. Tudod, hogy sose szerettem a meleg párokat, de egyszerűen megtörtént. – sokkal értebben gondolkozik, mint én.
Ahogy ránéztem, egyből megbántam, hogy ekkor cirkuszt csináltam az egészből. Nem sokkolhatom azért, mert egy lányba szerelmes. Úgy tűnik ő ilyen, ilyennek teremtették, és ezen nem lehet változtatni erőszakkal.
- Gyere ide – az én szemem is könnybe lábadt, miközben szorosan a mellkasomhoz fúrta az arcát.  – De ugye boldog vagy? 
- Persze-, erőteljesen bólogatott. – Howardot nem hívod fel? 
- Majd hív, ha akar – töröltem le a könnyemet, majd hátrálva a konyhához indultam, hogy csináljak valami könnyed vacsorát.
- Hé – kapta el a karomat – Minden rendben? - idegesnek tűnsz.
- Persze, persze minden rendben csak holnap – kezdtem volna mondani, hogy mennyire izgulok, hogy holnap megint láthatom, és hogy kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni az ajándékomnak, de nem tettem. 
Felvont szemöldökkel bámult, a választ várva, de én tovább matattam a pulton. – Segítesz? – mosolyogtam rá.
Isteni tojásrántottát csináltunk, amit mind meg is ettünk, miközben egy romantikus filmet bámultunk. Szerencsére, én választhattam, mert ha ő, akkor tuti valami olyan filmet néztünk volna, meg amibe legalább 5 embert kibeleznek, és 10 meg megharap valami vadállat.
Nevetve figyelte miközben én a 6.- zsepimet használtam el, és még csak a film felénél tartottunk. Nem tehetek róla, de egyszerűen nagyon érzékeny típus, vagyok és mindenen sírok.
Már 11 körül lehetett, mikor befejeztük a filmet. Laureen elment lefeküdni, mivel eléggé kifárasztotta az egész napos idegesség és stressz én pedig, mosogattam, amikor nyílt az ajtó. a konyhából nem lehet látni, hogy kijön be és fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, ezért Felvettem az első ütésre is képes dolgot, amit láttam. Egy kést.
A titokzatos idegen halkan motoszkált, majd elindult. De mikor hátulról megláttam, azonnal kiesett a kezemből a kés. Nagy zajjal ért földet, amire hátrafordult.
- Te meg mit csinálsz?  - kérdezte kissé sem udvariasan.
- Semmit csak.. –akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, de hajamat az arcomba fésültem miközben lenyúltam a kis tárgyhoz - Nem úgy volt, hogy holnap jössz? 
- Neked meg mi a franc közöd van hozzá? – mordult rám Justin.
Nem válaszoltam rá. Tudhattam volna, hogy nem változott semmit. Ugyanolyan beképzelt és öntelt, mint eddig. Visszavághattam volna csúnya dolgokkal, de nem volt kedvem vele veszekedni. Túlságosan fáradt voltam, hogy normálisan tudjak vele beszélni. 
Szó nélkül mosogattam el miközben ő a kanapén feküdt, sapkáját a szemébe húzta és úgy látszott mintha aludna, de tudtam, hogy nem. Elzártam a csapot és megindultam az emelet felé, amikor felállt a kanapéról és követni kezdett. Nem néztem vissza, mert tudtam, hogy nem lenne jó vége. Már nyitottam is volna ki a szoba ajtaját mikor csak ennyit mondott:
- Sajnálom – hangjából megbánásra következtettem, de nem reagáltam rá.



Ismét nem tudtam aludni. Ha a közelbe van, nem megy. Bárhogyan próbálkozok, állandóan rá gondolok. Fél 6 kor aztán úgy döntöttem, hogy ki kelek az ágyból. Egy gyors tusolás után a személyzeti konyha felé vettem az irányt, ahol mindenki nagyban sürgött-forgott. Először nem tudtam mire van ez az egész nagy felhajtás, aztán elmondták. Hát persze a szülinap. Hogy is felejthettem el? Tudtam, hogy megint valami nagy bulit akar, csapni, de semmi kedvem nem volt megint részeggel együtt üvegezni. Igaz, nagyon jól éreztem maga, de kitudja, megint mit fogok csinálni, ha iszok. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább Howarddal töltöm napot, szóval gyorsan fel is hívtam, aki persze igent mondott és meglepődött, hogy a tegnapiak után ilyen kedves vagyok vele. Nem akarok rá örökké haragudni, tudom, hogy szemétség volt, hogy nem szólt, de meg volt rá az oka. Laurennek nem akarták, hogy elmondja.

Mégsem akartam úgy elmenni, hogy nem köszöntem fel, ezért az ajándékkal együtt óvatosan bekopogtam a szobájába. De semmit nem hallottam. Rápillantottam az órámra, fél 10-et mutatott. Nem hinném, hogy alszik. Ismét próbálkoztam, amikor kinyílt az ajtó.

- Szia - állt előttem félmeztelenül, és szemeim akaratlanul is szépen kidolgozott felső testére vándorolt.
- Szia - köszöntem zavaromban. – Boldog szülinapot – adtam a kezébe a szépen becsomagolt bakelit lemezt. Kezeim remegtek az idegességtől, féltem, hogy fog erre az egészre reagálni, hiszen nem is beszéltük, meg hogy mi van. Hogy csak egy ártatlan, felindulásból lévő csók volt, vagy neki többet jelentett? Nem akartam, olyannak tűnni, aki ezen aggódni, hisz tudja, hogy barátom van.
- Köszönöm Mildred - dadogta, mint egy kisgyerek vagy az álmosságtól és a meglepetettségtől is. Óvatosan lehúzta a szép csomagolást, miközben én még mindig az ajtó és szobája között álltam. Óvatosan átnéztem a válla felett, hogy megnézzem a szobáját. Tudom, hogy alig van itt, de azért ez mégis az övé. Nem lepődtem meg mikor a fehér és fekete falakat láttam, és a szobában minden ez a két szín volt. – Honnan tudtad, hogy szeretem? – csillant fel a szeme, amikor kinyitotta az ajándékot. Kezébe vette és alaposan megnézte.
- Mert már mondtad – kínosan beleharaptam az alsó ajkaimba, ő pedig némán bámult- Nekem mennem kell- indultam meg. – Még egyszer boldog szülinapot.
- Hé – futott utánam. – Nincs kedved velünk ünnepelni? Csak a családom lesz itt, meg egy két közeli barát. Nem mehettem el. Nem éreztem itt az idejének, mert nem léptem túl rajta Túl hamarkodott lett volna. És hogy a családjának bemutasson? Kizárt dolog. Mi lesz, ha nem kedvelnek? Ha kigúnyolnak? Nem szoktam rossz dolgokat feltételezni idegen emberektől, de ők nem olyanok, mint az átlagosak.
- Már van programom, majd máskor – bátorítóan mosolyogtam rá, de ő tovább könyörgött
- Na, kérlek.
- Majd meglátom, hogy érek haza, oké? – ajánlottam fel, de tudtam, hogy úgyse fogok hazajönni addig, amíg itt vannak.
Justin miatt pont lekéstem a buszt, így gyalogolnom kellett egy keveset, hogy elérjem a másik buszt. Tudom New York is elég nagy, de ott kicsit közelebb laktunk a központhoz, mint itt. Ezen az úgynevezett celeb területen, elég nehéz feltűnés nélkül élni. Ahányszor felszállok a buszra, mindig kis japán turistákkal találkozok, akik még engem is lefényképeznek azzal az okkal, hogy én Justin házából jöttem ki.
Nem nyilvánosan állunk itt, de ez engem ez nem zavar. Csak találgatnak, hogy kik lehetünk. A legtöbb pletyka lap azt írja, hogy az új barátnői vagyunk, de akkor teljesen ellent mondanak annak az állítással, hogy Selenával van együtt. Szerintem már maguk se tudják, hogy kiről mit gondolnak.
Éppen mentem volna át egy kereszteződésen, amikor egy ismerős hangra eszméltem fel. Mégis más volt, mint amilyenek megszoktam.
- Segítsenek – hallottam ismét 
Követni kezdtem a hangot. Úgy éreztem, hogy csak én foglalkozok azzal, hogy éppen valaki bajba van A többi ember az utcán , mintha mi sem történne , tovább folytatta, amit addig csinált. Volt aki tovább folytatta az evést, és még a hajléktalanok se csináltak semmit.
Ahogy jobban bementem a sikátorok alá egyre hangosabb volt a sikítás, és akkor befordultam egy kis utcába, és megláttam Rutheot. Ruth a legvisszahúzódóbb személy az osztályban, komolyan mondom még nálam is kevesebbet beszél. pedig szerintem egyáltalán nincs mit szégyellni. Tökéletes alakja van, hosszú göndör szinte fekete haja, mindig lágyan hull a vállára, és a piros keretes szemüveg is nagyon jól áll rajta.
Középen állt, körülötte pedig 3, nem éppen barátságos férfi állt, akik őt zaklatták megállás nélkül. Mikor megérkeztem minden annyian felém tekintettek, én meg hirtelen lefagytam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, vagy mit tegyek. Ha most gyorsan elővenném a telefonomat, és felhívnám a rendőrséget engem is elkapnának. Ezért inkább a másik opciót választottam.
- Eresszétek el – üvöltöttem, ahogy csak tudtam miközben futni kezdtem feléjük. – Most
- Na, itt egy másik is - bökte oldalba a jobb szélső a mellet álló lévő. – Gyere cica – Perverz tekintetét az enyéimbe fúrta.
- Hagyjátok békén őt – löktem meg az egyiket, annyira mérges voltam, hogy így bánnak vele. legszívesebben mindegyikőjüknek behúztam volna egyet, de tudtam, hogy úgyse én jönnék ki nyertesnek, és akkor nem csak én hanem Ruth is pórul járna. 
Hirtelen felindulásból eltaláltam annak a gyenge pontját a lábammal, aki Ruthot fogta, és a pillanatot kihasználva kézen ragadtam és elkezdtünk rohanni, ahogy csak tudtunk. A másik kettő sokáig a nyomukba voltunk, de szerencsére kiértünk a sétáló utcára, ahol hering pari volt, így könnyedén elvesztünk a tömegben. Gondolkodás nélkül behúztam őt egy kávézóba.
Leültettem őt az egyik asztalhoz, mert úgy láttam kicsit sokkba esett, és nem akart beszélgetni. Miután mindkettőnknek kértem egy egy kávét, visszamentem a helyhez.
- Köszönöm – alig hallhatóan beszélt – Mindent, nem tudom mi lett volna, ha nem hallasz meg – egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- De ott voltam, és nem lett baj - bátorítóan mosolyogtam rá – Már volt ilyen veled? Vagy ez az első alkalom?
- Nem még sosem volt – kortyolgatta kávéját, és úgy láttam hogy már kicsit jobban érzi magát 

4 megjegyzés: