Nem tudtam hova menjek. Ki akartam
szabadulni. Nem bírtam tovább. Ahogy rájuk néztem, hányingerem lett. Sosem
kedveltem az olyan párokat, akik egyneműek.
Valakinek el kellet mondanom a bajaimat, de senkim sem volt. Howard nem mondta
el azt az egészet, ami nagyon rossz. Megbíztam benne újra, de úgy tűnik, őt nem
nagyon érdekli ez a bizalmi kérdés dolog.
Eszembe jutott, de gyorsan elhessegettem a gondolatot. Biztos éppen valami
nagyon fontos interjút ad, vagy éppen valami csajjal kefél. Nem hívhatom fel.
Azzal azt sugalltam, hogy jelentett nekem valamit a múltkori. Meg amúgy is, ha
akart volna tőlem valamit, hívott volna, de egyszer sem jelent meg a
képernyőmön a neve az elmúlt hónapban.
Mégis kioldottam a telefonom zárját, és a dátumra vetettem egy pillantást.
Holnap jön. Március 1. A dátum nagyon ismerős. Gyorsan beírom a keresőbe. A
szülinapja. Szóval azért jön, haza. Bár gondolom, nem velem akarja a tölteni a
22. szülinapját, hanem a családjával. De azért mégis befogadott minket,
bármilyen rossz ember is.
Az egyik zene bolt felé veszem az irányt. Amint belépek, meglepődök. Még sosem
voltam ilyenbe. Az egész bolt 2 emeletes, és az egyik eladó fiú elmagyarázza,
hogy alsó szinten vannak a cd-k, felül pedig, a bakelitek. Egyből az emeletre
megyek.
- Szia - lépek oda a pultban álló eladó lányra – Keresek egy lemezt, nem tudom,
hogy van-e itt.
- Mi a címe?
- Cry Me a River – ez a kedvence. Még a
bulin említette, hogy imádja ezt a dalt, mert nagyon sok erőt ad neki.
Amint megvettem, olyan érzésem volt, hogy vissza kell, vigyem. Nem szabadott
volna. Jó, tudom biztosan örülni fog neki, vagyis remélem. De nem érdemli meg.
A kavargó gondolataimmal együtt elindultam vissza házba. Már két óra eltelt,
remélem Howard hazament, és Laureen is eltűnt. Bármennyire is a húgom, semmi
kedvem nem volt vele beszélni.
- Végre megjöttél – lépett elém. - Figyelj, meg akarom magyarázni– amint
felnéztem észrevettem a piros, szétsírt szemét.
Ekkor láttam rajta először, hogy őt is bántja dolog, hogy nem mondta el.
- Akkor magyarázd meg – közöltem hűvösen, de kissé már megpuhultan.
- Nem értem magamat- könny csordult ki a szeméből. – Először próbáltam visszatartani
magam, de annyira tökélete ez a lány, egyszerűen bele szerettem – akadozott a hangja.
– Pedig ne akartam, hidd el. Tudod, hogy sose szerettem a meleg párokat, de
egyszerűen megtörtént. – sokkal értebben gondolkozik, mint én.
Ahogy ránéztem, egyből megbántam, hogy ekkor cirkuszt csináltam az egészből.
Nem sokkolhatom azért, mert egy lányba szerelmes. Úgy tűnik ő ilyen, ilyennek
teremtették, és ezen nem lehet változtatni erőszakkal.
- Gyere ide – az én szemem is könnybe lábadt, miközben szorosan a mellkasomhoz
fúrta az arcát. – De ugye boldog vagy?
- Persze-, erőteljesen bólogatott. – Howardot nem hívod fel?
- Majd hív, ha akar – töröltem le a könnyemet, majd hátrálva a konyhához
indultam, hogy csináljak valami könnyed vacsorát.
- Hé – kapta el a karomat – Minden rendben? - idegesnek tűnsz.
- Persze, persze minden rendben csak holnap – kezdtem volna mondani, hogy
mennyire izgulok, hogy holnap megint láthatom, és hogy kíváncsi vagyok, hogy
mit fog szólni az ajándékomnak, de nem tettem.
Felvont szemöldökkel bámult, a választ várva, de én tovább matattam a pulton. –
Segítesz? – mosolyogtam rá.
Isteni tojásrántottát csináltunk, amit mind meg is ettünk, miközben egy
romantikus filmet bámultunk. Szerencsére, én választhattam, mert ha ő, akkor
tuti valami olyan filmet néztünk volna, meg amibe legalább 5 embert kibeleznek,
és 10 meg megharap valami vadállat.
Nevetve figyelte miközben én a 6.- zsepimet használtam el, és még csak a film
felénél tartottunk. Nem tehetek róla, de egyszerűen nagyon érzékeny típus,
vagyok és mindenen sírok.
Már 11 körül lehetett, mikor befejeztük a filmet. Laureen elment lefeküdni,
mivel eléggé kifárasztotta az egész napos idegesség és stressz én pedig, mosogattam,
amikor nyílt az ajtó. a konyhából nem lehet látni, hogy kijön be és fogalmam
sem volt, hogy ki lehet az, ezért Felvettem az első ütésre is képes dolgot,
amit láttam. Egy kést.
A titokzatos idegen halkan motoszkált, majd elindult. De mikor hátulról
megláttam, azonnal kiesett a kezemből a kés. Nagy zajjal ért földet, amire hátrafordult.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezte kissé
sem udvariasan.
- Semmit csak.. –akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, de hajamat az
arcomba fésültem miközben lenyúltam a kis tárgyhoz - Nem úgy volt, hogy holnap
jössz?
- Neked meg mi a franc közöd van hozzá? – mordult rám Justin.
Nem válaszoltam rá. Tudhattam volna, hogy nem változott semmit. Ugyanolyan
beképzelt és öntelt, mint eddig. Visszavághattam volna csúnya dolgokkal, de nem
volt kedvem vele veszekedni. Túlságosan fáradt voltam, hogy normálisan tudjak
vele beszélni.
Szó nélkül mosogattam el miközben ő a kanapén feküdt, sapkáját a szemébe húzta
és úgy látszott mintha aludna, de tudtam, hogy nem. Elzártam a csapot és
megindultam az emelet felé, amikor felállt a kanapéról és követni kezdett. Nem
néztem vissza, mert tudtam, hogy nem lenne jó vége. Már nyitottam is volna ki a
szoba ajtaját mikor csak ennyit mondott:
- Sajnálom – hangjából megbánásra következtettem, de nem reagáltam rá.
Ismét nem tudtam aludni.
Ha a közelbe van, nem megy. Bárhogyan próbálkozok, állandóan rá gondolok. Fél 6
kor aztán úgy döntöttem, hogy ki kelek az ágyból. Egy gyors tusolás után a
személyzeti konyha felé vettem az irányt, ahol mindenki nagyban sürgött-forgott.
Először nem tudtam mire van ez az egész nagy felhajtás, aztán elmondták. Hát
persze a szülinap. Hogy is felejthettem el? Tudtam, hogy megint valami nagy
bulit akar, csapni, de semmi kedvem nem volt megint részeggel együtt üvegezni.
Igaz, nagyon jól éreztem maga, de kitudja, megint mit fogok csinálni, ha iszok.
Ezért úgy döntöttem, hogy inkább Howarddal töltöm napot, szóval gyorsan fel is
hívtam, aki persze igent mondott és meglepődött, hogy a tegnapiak után ilyen
kedves vagyok vele. Nem akarok rá örökké haragudni, tudom, hogy szemétség volt,
hogy nem szólt, de meg volt rá az oka. Laurennek nem akarták, hogy elmondja.
Mégsem akartam úgy elmenni, hogy nem köszöntem fel, ezért az ajándékkal együtt
óvatosan bekopogtam a szobájába. De semmit nem hallottam. Rápillantottam az
órámra, fél 10-et mutatott. Nem hinném, hogy alszik. Ismét próbálkoztam, amikor
kinyílt az ajtó.
- Szia - állt előttem félmeztelenül, és szemeim akaratlanul is szépen
kidolgozott felső testére vándorolt.
- Szia - köszöntem zavaromban. – Boldog szülinapot – adtam a kezébe a szépen
becsomagolt bakelit lemezt. Kezeim remegtek az idegességtől, féltem, hogy fog
erre az egészre reagálni, hiszen nem is beszéltük, meg hogy mi van. Hogy csak
egy ártatlan, felindulásból lévő csók volt, vagy neki többet jelentett? Nem
akartam, olyannak tűnni, aki ezen aggódni, hisz tudja, hogy barátom van.
- Köszönöm Mildred - dadogta, mint egy kisgyerek vagy az álmosságtól és a
meglepetettségtől is. Óvatosan lehúzta a szép csomagolást, miközben én még mindig
az ajtó és szobája között álltam. Óvatosan átnéztem a válla felett, hogy
megnézzem a szobáját. Tudom, hogy alig van itt, de azért ez mégis az övé. Nem lepődtem meg mikor a fehér és fekete falakat láttam, és a szobában minden
ez a két szín volt. – Honnan tudtad, hogy szeretem? – csillant fel a szeme,
amikor kinyitotta az ajándékot. Kezébe vette és alaposan megnézte.
- Mert már mondtad – kínosan beleharaptam az alsó ajkaimba, ő pedig némán
bámult- Nekem mennem kell- indultam meg. – Még egyszer boldog szülinapot.
- Hé – futott utánam. – Nincs kedved velünk ünnepelni? Csak a családom lesz
itt, meg egy két közeli barát. Nem mehettem el. Nem éreztem itt az idejének,
mert nem léptem túl rajta Túl hamarkodott lett volna. És hogy a családjának bemutasson?
Kizárt dolog. Mi lesz, ha nem kedvelnek? Ha kigúnyolnak? Nem szoktam rossz
dolgokat feltételezni idegen emberektől, de ők nem olyanok, mint az átlagosak.
- Már van programom, majd máskor – bátorítóan mosolyogtam rá, de ő tovább
könyörgött
- Na, kérlek.
- Majd meglátom, hogy érek haza, oké? – ajánlottam fel, de tudtam, hogy úgyse
fogok hazajönni addig, amíg itt vannak.
Justin miatt pont lekéstem a buszt, így gyalogolnom kellett egy keveset, hogy
elérjem a másik buszt. Tudom New York is elég nagy, de ott kicsit közelebb
laktunk a központhoz, mint itt. Ezen az úgynevezett celeb területen, elég nehéz
feltűnés nélkül élni. Ahányszor felszállok a buszra, mindig kis japán turistákkal
találkozok, akik még engem is lefényképeznek azzal az okkal, hogy én Justin házából
jöttem ki.
Nem nyilvánosan állunk itt, de ez engem ez nem zavar. Csak találgatnak, hogy kik
lehetünk. A legtöbb pletyka lap azt írja, hogy az új barátnői vagyunk, de akkor
teljesen ellent mondanak annak az állítással, hogy Selenával van együtt.
Szerintem már maguk se tudják, hogy kiről mit gondolnak.
Éppen mentem volna át egy kereszteződésen, amikor egy ismerős hangra eszméltem
fel. Mégis más volt, mint amilyenek megszoktam.
- Segítsenek – hallottam ismét
Követni kezdtem a hangot. Úgy éreztem, hogy csak én foglalkozok azzal, hogy
éppen valaki bajba van A többi ember az utcán , mintha mi sem történne , tovább
folytatta, amit addig csinált. Volt aki tovább folytatta az evést, és még a
hajléktalanok se csináltak semmit.
Ahogy jobban bementem a sikátorok alá egyre hangosabb volt a sikítás, és akkor
befordultam egy kis utcába, és megláttam Rutheot. Ruth a legvisszahúzódóbb
személy az osztályban, komolyan mondom még nálam is kevesebbet beszél. pedig
szerintem egyáltalán nincs mit szégyellni. Tökéletes alakja van, hosszú göndör
szinte fekete haja, mindig lágyan hull a vállára, és a piros keretes szemüveg
is nagyon jól áll rajta.
Középen állt, körülötte pedig 3, nem éppen barátságos férfi állt, akik őt
zaklatták megállás nélkül. Mikor megérkeztem minden annyian felém tekintettek,
én meg hirtelen lefagytam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, vagy mit tegyek.
Ha most gyorsan elővenném a telefonomat, és felhívnám a rendőrséget engem is elkapnának.
Ezért inkább a másik opciót választottam.
- Eresszétek el – üvöltöttem, ahogy csak tudtam miközben futni kezdtem feléjük.
– Most
- Na, itt egy másik is - bökte oldalba a jobb szélső a mellet álló lévő. – Gyere
cica – Perverz tekintetét az enyéimbe fúrta.
- Hagyjátok békén őt – löktem meg az egyiket, annyira mérges voltam, hogy így
bánnak vele. legszívesebben mindegyikőjüknek behúztam volna egyet, de tudtam,
hogy úgyse én jönnék ki nyertesnek, és akkor nem csak én hanem Ruth is pórul
járna.
Hirtelen felindulásból eltaláltam annak a gyenge pontját a lábammal, aki Ruthot
fogta, és a pillanatot kihasználva kézen ragadtam és elkezdtünk rohanni, ahogy
csak tudtunk. A másik kettő sokáig a nyomukba voltunk, de szerencsére kiértünk
a sétáló utcára, ahol hering pari volt, így könnyedén elvesztünk a tömegben. Gondolkodás
nélkül behúztam őt egy kávézóba.
Leültettem őt az egyik asztalhoz, mert úgy láttam kicsit sokkba esett, és nem
akart beszélgetni. Miután mindkettőnknek kértem egy egy kávét, visszamentem a
helyhez.
- Köszönöm – alig hallhatóan beszélt – Mindent, nem tudom mi lett volna, ha nem
hallasz meg – egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- De ott voltam, és nem lett baj - bátorítóan mosolyogtam rá – Már volt ilyen
veled? Vagy ez az első alkalom?
- Nem még sosem volt – kortyolgatta kávéját, és úgy láttam hogy már kicsit
jobban érzi magát
Imádom!!! ❤😂
VálaszTörlésPuszi ♥♥
TörlésIMÁDOM *-*
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet! :)
Törlés