Son

2016. június 26., vasárnap

22.So get used to me checking in all day


 Kedves Olvasók!
Most kicsit hamarabb érkezett a rész, hiszen egy darabig nem leszek elérhető. Köszönöm szépen a kommenteket, és a véleményeket.
Jó olvasást xx


Telefonja egyre hangosabban és hangosabban szól, de mit sem törődve vele, továbbra is csak engem néz, senki mást. Kezeivel óvatosan az arcomhoz ér, és óvatosan megtapogatja államat. Ösztönösen beleharapok a számba, amire ő hirtelen lecsap az ujjaival. Ujj perce bejutást kér a számba, de nem adom meg. Szomorúan konstatálja, hogy nem engedem, de nem szomorkodik sokáig, hiszen szemét lehunyja, és elkezd közeledni felém. Tudom, hogy mit fog csinálni, és tudom, hogy akarom, de azt is tudom, hogy egyáltalán nem lenne helyes. Nem mert, ő nem olyan fiú, aki ezek után is velem maradna. Éppen a világ körüli turnéja közepén van, és de most komolyan, mit akarna tőlem, pont tőlem? Egy olyan lánytól, akinek a szülei meghaltak, és így került a hozzá, aki nem mellesleg elég sok bajt okoz. Először Howard, most meg Cameron. És mit szólna ehhez az egészhez a világ? Hiszen, ő csak egy popsztár, aki életének szinte minden egyes perce nyomon van követve. Az egész sajtó rajtam/rajtunk csámcsogna, amit nem akarok. 

Ajkai egyre közelebb kerülnek az enyémhez, és lassan-lassan már súrolják is egymást, amikor hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy nagy erővel nyílik ki az ajtó. Mindketten elhúzódunk egymástól, de jobb kezével mg mindig szorosan magánál tart, amiből én ki akarok szabadulni, de nem engedi. Az ajtóban a menedzsere, Scooter Braun jelenik meg, akivel egyszer-kétszer már találkoztam, és igazán jó fejnek tűnt akkor. 

- Bieb, már ezerszer hívtalak, miért nem veszed fel? – mérgelődve tekint ránk, és meglepetten néz, mikor meglátja, hogy nincs egyedül. Arcán megrökönyödés jelenik meg, de egyáltalán nem utálat, aminek már örülök, hiszen tudom, hogy nem nagyon pártolja Justin csajozós énét. – Sürgősen velem kell jönnöd. Kettőtől várnak egy bárban – sóhajt fel.
Justin a tekintetét a menedzserre kapja majd vissza hozzám, végül gyorsan felrohan a szobájában, és ameddig ott tartózkodik kínosan állom Scooter pillantásait, és kérdéseit, de végére már nem is lesz olyan kínos, mint amilyennek indult. Egy hátizsákkal tért vissza, és a pólóját is lecserélte. 
- Vettél cigit nekem? – néz rá Scootere. – Mert nekem nem volt túl sok időm rá – visszapillant rám, és ezzel jelezte is neki, hogy mivel töltötte az elmúlt óráit, és szinte az egész napját.
- Nekem van, ott a pulton – nézek vissza rá, mire ő elmosolyodik majd homlokomra egy halovány puszit nyom, és már ki is mennek a házból. 
Vegyes érzelmekkel megyek fel az emeletre, és veszem az irányt a fürdőm felé. Rápillantok az órámra, ami éjfélt mutat. Tudom, hogy ilyenkor már biztosan alszik, de azért egy próbát megér, nem? Kikeresem a húgom nevét a telefonjegyzékbe, majd a hívásra kattintok. Nem lepődök meg, hogy nem veszi fel, hiszen közbe rájövök, hogy New Yorkban már reggeli 5 óra van. Beállok a tusoló alá, és a forró vizet ráengedem az egész testemre. Jól esik, hogy kicsit egyedül vagyok, és próbálok semmire sem gondolni, de nem megy. Annyira hihetetlen az életem, de komolyan. Az én húgom elköltözik, mindössze tizenöt évesen, és én közbe ráfüggök különböző életveszélyes drogokra, és szorongok, és mindeközben Justin kedvesebb, mint valaha, de néha-néha megvillantja rosszabb oldalát, és ha még elfelejtettem volna közös dalunk lesz, és meghalt az egyik legjobb barátom.
Mire ágyba kerülök, már a fejem is fáj, így inkább úgy döntök, hogy alszok. Nehezen, de lecsukom a szememet, félve attól, hogy újra előtörik a rémálmom, de meglepetésre, semmi ilyet nem tapasztaltam. 
Mikor kinyitom a szememet, nyugodtság fog el, és olyan érzés mintha semmi baj nem lenne az életemmel, és tökéletes lenne, de közelről sem az. Telefonomra pillantok, amin négy nem fogadott hívás jelenik meg, ezért gyorsan visszahívom. Egy-két csengés után beleszól a húgom.
- Jaj Laureen, bocsánat, hogy tegnap hívtalak, csak teljesen elfelejtettem, hogy más időzónában vagyunk – hadarom neki gyorsan, hiszen ideges vagyok, hogy mit fog szólni, ahhoz hogy hívom.
- Semmi baj- hangja kimért, mint mindig. - Miért hívtál?
- Csak mert….-  gyorsan belegondolok abba, hogy nem lenne jó ötlet az, hogy elmondjam neki , hogy mik történtek velem. Nem akarom rázúdítani minden bajomat, hiszen azt mondta nekem, hogy ő csak pihenni akar, és túl akar lépni minden rosszon ami velem történt. Azon, hogy ide jöttünk, hisz azért ezt még mindig nem dolgoztuk fel, se ő se én, és azt hogy elvesztette az egyik, hanem a legfontosabb személyt a mostani életében. – Mert érdekelt, hogy milyen a suli, meg a hely, meg úgy minden – mentem ki magamat a helyzetemből.
Midig is szeretett tanulni, de soha nem képzeltem, hogy valaha is nyári iskolába fog menni, mégpedig magától. Anya mindig kérdezgette, hogy akar-e menni, de mindig azt mondta, hogy jövőre. Engem is izgatott régen, de ahogy egyre nagyobb lettem, már egyáltalán nem kötött le a tanulás. Apropó tanulás.  Jövő héten lesznek az év végi vizsgáim, de még egy szót nem tanultam, és nem is tervezek, mert már úgyse lenne értelme. Azzal, hogy nem jelentkeztem semmilyen egyetemre, illetve főiskolára, már elszállt az esélye, annak hogy én tanuljak. Ezt soha senki nem fogja megkérdezni, hogy hányas lett. Csak az a lényeg, hogy görbüljön.
- Egész jó – kezdte. – Veled minden biztos oké? – tudtam, hogy gyanakodni fog, de még egyszer elmondom neki, hogy nincs baj, aztán gyorsan leteszi a telefont, mert éppen lefeküdni készült.
Miután felveszem a mackónadrágomat, és egy toppot, majd kilépek a szobámból. Hangos kiabálást hallok, de nem tudom, hogy honnan jön. Ahogy közeledek a hang felé, meglátom, hogy Justin szobájából jön a zaj. Már éppen lépnék be, amikor nagy erővel kicsapódik az ajtó. Zihál, és nehezen veszi a levegőt, szemi körül pedig óriási karikák ékelődnek. Egyből rájövök, hogy nem volt éppen egy leányálom az éjszakája. Mikor megpillant, rögtön elkapom a fejemet és le is hajtom, mivel látom, mire készülődik. Kezében lévő telefonja nagy erővel csapódik a falra, ami előtt én állok, majd mikor félre pillantok, az már darabokban terül el a földön. Arca ijedt, de egy pillanat alatt el is tűnik ez róla, és sietősen lefut a lépcsőn, majd meghallom, hogy az ajtó becsapódik. Én még mindig leblokkolva állok, és nem tudom, hogy értsem ezt, amit most csinált. Még soha nem láttam ilyen agresszívnak.
Kezdem érezni, hogy pánik eluralkodik rajtam ezért gyorsan elveszem gyógyszereimet, és mikor ránézek a dobozokra, egyből el kap a sírógörcs, Cameron miatt, de tudom, hogy erősnek kell maradjak , ezért gyorsan letörlöm arcomról a könnyeimet, és elindulok a konyha felé.
Mikor belépek, egyből Manuellát pillantom meg, aki a konyhapult mögött szorgoskodik.
- Jaj Mildred – ölel át. -  Jobban vagy? – kérdezi tőlem, hiszen tudja, mint mentem keresztül. Manuella nem csak szakácsnő, hanem igazából egy bejárónő. Ő akkor is itt van, amikor Justin nincs. Takarítja a házat, rendbe teszi, ha jön valami vendég, és figyel, hogy minden rendbe legyen. Tehát akkor is végig itt volt, amikor senki más. Habár nem mindig voltam vele a legkedvesebb, azért néha-néha igazán jókat tudtunk beszélgetni.
- Igen – tűrök hátra egy tincset a hajamból. – Kérhetek egy gofrit? De most nutellás legyen – ordibálok immáron, mert már a sütő mögött áll, ami legalább öt méterre van onnan, ahol én ülök.
Pár perc múlva már falom is az isteni reggelimet, közben pedig Manuella szóval tart, amit egyáltalán nem bánok, mindaddig amíg Justinra nem terelődik a téma.
- Annyira nem normális életet él. Állandóan pörög, de közben meg csak nyugalmat szeretne. Szerintem kéne valaki mellé, aki kicsit megnyugtatja, és biztos pont lenne az életében. – amint kimondja az utolsó szavakat, a torkom összeszorul, mert mióta idejöttem én is csak egy biztos pontot keresek. Nagyon sokáig azt hittem, hogy megtaláltam, mégpedig Howard szemében, de csalódtam. Utána ott volt Cameron, de valahogy ő sosem volt olyan, mint a többiek, mint Justin és Howard.
- Hát nem tudom – zavartan nyúlok a hajamhoz. – Ő választotta ezt az életet, de túl korán került bele ebbe, és szerintem még mindig csak sodróik az árral, és nem tudja, hogy mit is csináljon - mondom ki, amit őszintén gondolok. -  De lehet, hogy csak ez az én véleményem.
- Pont ugyanezt gondolom Mildredkém – kicsit szomorúan mosolyog rám, hiszen ő is és én is tudom, hogy ezen nem lehet változtatni. Ha valaki egyszer bekerül ebbe az életébe, az csak nagyon nehezen tud kiszállni. Ha csak nem történik olyan dolog, amíg végleg véget vet ennek az egész felhajtásnak.
Megeszem a fenséges reggelimet, és úgy döntök, hogy nem fogok Justinon agyalni. Nem fogok azon, hogy mikor jön haza, miért akadt ki ennyire, és hogy most éppen mit csinál. Ki kell, verjem azt az érzést, hogy nekem fontos. Nem lehet fontos nekem, hiszen ő csak egy popsztár, és amúgy is, már betöltöttem a tizennyolcadik életévemet, szóval a ballagás után valószínűleg már nem fogok itt élni.
Felmegyek a szobámba, majd leülök az ágyamra, és nagy nehezen, de előveszem a tanulnivalómat, és neki állok. Meglepetésemre, de elég jól megy, és teljesen belemerülök, a történelemmel kezdek, hiszen az megy a legjobban, de mikor azt befejezem, a matek következik, ami már nem megy annyira. Hirtelen a fejem is megfájdul, ezért lesétálok vízért, miközben megnyitom a közösségi oldalamat a telefonomon, és rákattintok egy cikkre, aminek ő a főszereplője.
Justin Bieber ismét botrányosan viselkedett, ami akár a karrierjébe is kerülhet. Az éjszakai fellépésen egy Los Angeles-i bárban verekedett, még pedig a turnéja egyik fontos szereplőjével, illetve egy híres barátjával, de ha még ez mind nem lenne elég, megütötte Scooter Braunt, a menedzserét. Különböző források szerint Bieber bizonyára ittas volt, és lehetséges, hogy drog hatása alatt állt. Lehet, hogy újra összeesik, és megtörik, mint régebben?
Gondoltam, hogy valami nagy baj történt, de hogy ennyire kicsúszott a kezéből az irányítás azt már nem. Nincs sok időm felfogni az olvasottakat, hiszen nagy erővel csapódik ki az ajtó, amiben megjelenik ő. Szeme egyre pirosabb, és karikái sokkal nagyobbak, mint amilyenek reggel voltak. Kezében ott ólálkodik a cigaretta, a másik pedig megállás nélkül remek. Ismerős érzések törnek rám, de tudom, hogy bevettem már a mai adagomat, így nem lesz semmi baj, velem.
- Ez így nem mehet tovább – mordulok rá, amire felkapja a fejét, majd egyenesen a szemembe nehéz. Azok a gyönyörű barna szemei, most inkább hasonlítanak egy zombi szemeire, mint a sajátjaira.
- Mildred most ne –idegesen int rám, hogy hagyjam abba, de nem tudom magamban tartani a véleményemet.
- De Justin –kiálltok rá, amire felvonja a szemöldökét. – Nem tudom mi történt veled, hogy ilyen lettél, de egy kész roncs vagy. Próbálsz megfelelni mindenkinek, de ezt nem lehet. Megőrülsz, hiszen nem lehet egyetlen egy normális másodperced az életedben, ami ne lenne lefényképezve, vagy levideózva. A sok turné, és éjszakai fellépések mellet, semmit nem törődsz magaddal. Egy roncs vagy, érted? – ordítok rá, és mire a végére érek, monológomnak már érzem, hogy egy két könnycsepp lefojt az arcomon, ezért gyorsan egyik kezemmel őket eltüntetem.
- Igen az vagyok, és? – üvölt ő is rám, és ebből érzem, hogy bármi kisülhet. – Te nem tudsz erről semmit. Igen, mindenkinek meg kell feleljek, de én ezt választottam. Ezt akartam. Most nem megy, és? Menni fog - a végére mintha feladná a reményt, úgy esik össze a földre és ül le a csempére. Látom rajta, hogy nem gondolja, komolyan, hogy menni fog neki. Most nem. Később biztos, hogy nem lesz semmi ilyen problémája, és megtanulja, hogy hogyan kezelje az ilyen helyzeteket, de most biztos nem.
Félve lépkedek oda, és ülök le mellém. Nem mozdul, csupán a csempét bámulja.
- Szerintem ki kéne szabadulj ebből a világból. Nem kell sok idő, egy nap is elég hogy eldöntsd mit is akarsz – mondom ki a legjobb dolgot, ami az eszembe jut- Egy olyan helyre kéne menned, ahol senki se talál meg, és csak te vagy és a gitárod. Ha az egy hónap végére úgy gondolod, hogy te ezt akarod, akkor támogatlak, de ha azt, hogy nem akkor is –erre a mondatra felemeli a fejét, így immáron megint találkoznak szemeink. – Tudom, hogy szinte semennyire nem számítok neked, hiszen csak egy teher vagyok a számodra – keserűen röhögöm el magam. – De nekem számítasz, és bármit is csinálsz, én melletted állok.
Egy darabig némán fürkész, majd kezét gyengéden előre nyújtja, és szememből kisöpri a hajamat. Kicsit közelebb húzódik, de én nem csinálom ugyanezt, mire ő még közelebb jön, így immár akaratlanul is közel vagyok hozzá.
- Nekem is számítasz – aprón mosolyog. - Ha megyek is, csak veled szeretnék menni. Veled szeretném eldöntetni, hogy mit is akarok.

12 megjegyzés:

  1. Nagyoon jo😍😍😍
    Varom eszmeletlenul a koviit😘😍

    VálaszTörlés
  2. Nagyoon jo😍😍😍
    Varom eszmeletlenul a koviit😘😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik:) Sietek, ahogy csak tudok :))

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Ahh, végre visszatértél :)) Köszönöm :*

      Törlés
  4. Szia! Nem tudom te kérted-e, hogy e-mailben válaszoljak, ha igen akkor bocsánat, de kitörlődtek sajnos, nem tudom mi ütött a telómba, és gépen sem találom őket. :/ Mindenesetre a kritikád elkészült, itt a link :)
    http://kritikak-kezdotol-kezdoknek.blogspot.hu/2016/07/9-kritika-youve-given-me-purpose.html

    VálaszTörlés