Son

2016. március 30., szerda

1.Ended up on a crossroad



Éreztél már úgy, hogy az életed egy nagy hazugság? Hogy senki nem ért meg, és magadra maradtál? Igen, mindenki érzett így, beleértve engem is, de nem hagytam el magamat. Nem. Tudtam, hogy nem tehetem, mert muszáj, megvédjem a családomat, vagyis ami maradt belőle és muszáj volt egy célt találnom.


Ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Reggel anya keltett minket, mint minden hétköznap. 

- Lar, Mild, jó reggelt!- nyitott be az ajtón mosolyogva.

Anya egy üzletházban dolgozott a belvárosban. Házakat építettek Afrikában, a szegény részeken. Imádta a munkáját. Nemcsak azért mert csinos ruhákban járhatott, és beszélgethetett, amit imád, hanem mert segíthetett másokon. Ez volt a legjobb benne. Önzetlen volt, bármiről is legyen szó. Ha éppen hajléktalant látott az utcán, adott pénzt, ugyanígy az utca zenészeknek és bárkinek is akinek pénzre volt szüksége.

Amikor éppen nem a munkájával foglalkozott, itthon volt, velünk. Programokat csináltunk, vagy csak éppen beszélgettünk. Tökéletesek voltunk. Mi így négyen. Apa, anya a húgom és én.

De nemcsak kifelé mutattuk azt, hogy mi milyen jók vagyunk, mi tényleg jól megvoltunk és nem csak a látszatát akartuk elérni.
- Nem akarok suliba menni- nyöszörgött Lar a mellettem lévő ágyban.
Laureen, vagyis ahogy mi hívtuk Lar, a húgom. Még csak 14 éves, de már sokkal érettebb, mint én. Komoly elképzelése van a jövőjével kapcsolatban. Orvos akar lenni. Állandóan ezt hajtogatja és mindent megtesz ennek érdekében. Emellett imád sportolni. Minden hétvégén elmegy futni, a legtöbbször csak órák múlva jön haza. Azt mondja ő így engedi a stresszt a suli miatt. hát igen, a sulija. Mivel orvos akar lenni ezért nagyon sok nyomás helyeződik rá. Nem a szüleim, vagy a suli miatt, hanem saját maga miatt. Meg akar felelni, magának.
- Na gyerünk már lányok!- anya ránk mosolygott majd kiment.
Miután kikászálódtunk, lementünk a nappaliba. Az asztalon friss palacsinta volt és tejeskávé. A két kedvencem. 
- Apa?- néztem kérdően anyára.
- Elment a pékségbe, mindjárt jön. Én addig elmegyek, megcsinálom a hajam - adott egy puszit az arcomra és már el is tűnt a házban.


-Ma én ülök elől - mondtam Larnak és beültem az anyós ülésre apa mellé.
Apa a világ egyik leghíresebb, hanem a leghíresebb lemezkiadó cégnél dolgozik, mint kapcsolatépítő. Naponta egy csomó emberrel beszél, találkozik. Neki ez a lényeg. Szereti a társaságot és más embereket, és azoknak a saját kultúráját és a személyiségét megismerni.
- Rendben- legyintett mellékesen és beült mögém- Még úgyis át akartam nézni a biokémiát - lapozta fürgén a füzeteit.

Anya csendbe beült mellé, és váltott apával pár szót. Imádom őket együtt. Annyira tökéletesek. Persze, ők is szoktak veszekedni, de végül mindig kibékülnek. Apa szerint szerelem volt első látásra.

Ami ez után történt, már nem volt olyan tökéletes.

Nehéz felidézni, hogy pontosan mi volt.

Suliba menet először mindig engem raknak le, mivel az enyém van a legközelebb az úton, de ez is eltart legalább 15 percig, hisz New York eléggé nagyváros.
Egy kereszteződésbe érkeztünk. Zöld volt, így apa nem állt meg, hanem tovább indult. Pontosan emlékszem, hogy a rádióban éppen Justin Bieber szám ment, amire apa nagyon büszke volt, hisz ő bonyolította le az egész albumát és nagyon kedveli azt a fiút. Állítása szerint, pont hozzám illik. Erre én felnevettem, mivel elkezdte énekelni a számot. A következő pillanatban pedig mintha megállt volna az idő.


Az addigi hibátlan életemnek vége lett. 

Mikor kinyitottam a szememet, csupán fehérséget láttam és mindenem fájt. Kívül, belül. Lassan oldalra fordítottam a fejemet, hogy megállapítsam, hogy hol is vagyok pontosan. Nagy tágas ablakot és egy infúziót láttam. Kórház. Próbáltam visszaemlékezni, hogy miért is vagyok itt , de nem ment. Fájt. Nem tudtam mi történt, de fájt és pokoli érzés volt.

Nem is tudom, talán fél óra, vagy egy óra múlva egy fehérbe öltözött idős orvosnő jött be. 

- Black kisasszony hát felébredt? – mosolygott rám kedvesen, de egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak.

Nem szóltam egy szót sem. Egyrészt nem is tudtam, mert mindenem fájt, másrészt nem is akartam.
- Hogy érzi magát? – mászott bele az arcomba valami fényes dologgal – Szóval nem beszél-, konstatálta a némaságomat- Akkor én fogok - ült le az ágyamba – Autóbalesete volt- nézett rám, mire én is odakaptam a fejemet – Sajnálom, de a szülei nem élték túl - komorodott el mire én úgy éreztem, hogy ez nem igaz.
Nem hallhattak meg. Ők voltak a családom, akikben megbízhattam, akinek bármit elmondhattam. Nem történhetett így.
- Laureen?- szólaltam meg.
- Életben van - apró mosoly jelent meg az arcán mire én megkönnyebbültem.
Örültem, hogy, él hisz benne annyi lehetőség van, és milyen kicsi még, előtte van az egész élete. Nem halhatott volna meg úgy, hogy ne tudja milyen az első csók, az első alkalom, vagy az hogy milyen az első munkanapja.
- Látni akarom- emelkedtem fel, de a hátamban érzett fájdalom legyengített.
- Nem lehet - simította ki a hajamat az arcomból – Pihennie kell. Holnap újra benézek - mosolygott és kiment.
Amikor újra kinyitottam a szememet Austin-t pillantottam meg, a barátomat. Austinnal egy osztályba jártunk. Ő volt a foci csapat kapitánya, és meg a pompon csapaté. Összeilletünk. Teljesen egyformák voltunk, szinte már olyanok, mint a testvérek. Ugyanaz volt a kedvenc filmünk, zenénk, könyvünk és bármit meg tudtam vele beszélni. Közben pedig egy életrevaló fiú, aki kedves, önzetlen és hűséges. Sokak szerint már túlságosan is összeilletünk, de én ezt nem bántam, jól éreztem magam vele és ez volt a fő lényeg.
Hogy szerelmes voltam belé? Fogalmam sincs. Anya azt mondta mikor szerelmes vagy, nem mész ránézni, a szíved a torkodban van és a hasadban pillangók vannak. Hát, velem ez sose történt meg. Talán, lehet, hogy azért mert nem szerelemből szerettem, csak szeretetből.
- Mildred - adott egy puszit a homlokomra – Hogy vagy?- kérdően nézett rám .
Az arca megterhelt volt, szemei pedig vérmesek voltak. Látszott rajta, hogy alig aludt valami az elmúlt éjszaka.
- Rosszul- feleltem őszintén, mert tényleg úgy éreztem – Lar hogy van? – néztem rá könnyes szemekkel.
- Jól van. Eltört a jobb karja. Más baja nincs- mosolyodott el én pedig teljesen megnyugodtam. Csak egy törött kar. Az semmi. Pár hét alatt beforr. Nincs maradandó károsodás.
- Találkozni akarok vele. - ültem fel mire Austin lenyomott és dühösen nézett rám – Most!- ordítottam az arcába
Azelőtt soha nem volt ingerült, és nem kiabáltam csak úgy.
Kiszabadultam a szorításából, és kiléptem a kórteremből. Nem tudtam merre kéne, menjek így egyenesen elindultam a recepció felé, de ekkor megpillantottam Laureen.
- Mid! – ordította és rohanni kezdett
A könnycsatornáim megteltek, és szabad utat engedtem a könnyeimnek. Ott volt, láttam és élt. Ez volt a legfontosabb dolog, hogy nem maradt egyedül. Ha egyedül maradtam volna, nem tudtam volna megbirkózni a pokoli fájdalommal, az biztos.
- Tss - csitítottam miközben a vállamon sírt- Minden rendben lesz- pusziltam meg a homlokát.







Winnie Biersack

6 megjegyzés:

  1. Hali, alig vártam, h olvashassam, s nem, nem csalódtam...szegény lányok elvesztették a szüleiket. Együtt tudok velük érezni :/ mindegy is..szépen van megfogalmazva, csak arra ügyelj, h a szavak bele passzoljanak a mondatba...itt-ott láttam egy ilyen apró hibát, de szerintem ez abszolút lehet javítani ;) kíváncsi leszek, h hogyan fognak alakulni a történések, h hogyan jön képbe majd Justin :) siess s várom a következő részt :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet, és igen tudom van mit fejlődnöm.
      Valószínűleg még ezen a héten hozom a következőt!
      xxWinnie

      Törlés
  2. Én is elolvastam. Tényleg vannak benne hibák, de nem csak elírások. Mielőtt felteszel egy részt többször olvasd át vagy keress bétákat akik segítenek neked, hogy ne adj ki hibás munkát a kezed alól. Amúgy a sztori jó, van benne lehetőség, ezért kíváncsi is vagyok merre viszed. Jó alkotást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, megfogadom a tanácsodat és próbálok fejlődni!:)

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon tetszik, ahogyan írsz. A történet is felkeltette az érdeklődésemet.
    Csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet!:)

      Törlés