-Bocs Jessica miatt - legyintett mellékesen majd megindult az egyik hűtő felé. - Hogy utaztattok?- kotorászott az alkoholos italok között reggel negyedhétkor
- Jól – enyhén bólintottam.– Te nem szoktál enni ételt? - kérdeztem tőle, mert
csak nem hagyhattam szó nélkül, hogy semmi normális alapanyag nincs a házában.
- Ezt hogy érted? - fordult meg, majd
kérdően rám nézett.
- Úgy érti, hogy nincs semmi ehető étel, amit normális emberek szoktak enni -
szólt közbe Lar, aki lazán kezet fogott Justinnal. – Laureen.Justin egy laza mosoly keretében elindult a nappali egyik sarkához ahol felállt
egy járműre. Életemben akkor láttam először olyat. Két lábát feltette rá,
amiket enyhén megbillentet és már el is indult. Párszor körbe járta a nappalit,
majd lelépett róla és visszatette a helyére, és megindult felénk.
- Tudjátok, létezik olyan hogy személyzet - a mosolya immár gúnyos volt.
Nem értettem. Egyszer kedves, és segítőkész, máskor meg mintha pofán ütötték
volna.
- Na, jó, menjünk inkább suliba - ragadtam meg a húgom kezét majd elindultunk
az ajtó felé, amin miközben kiléptem hallottam, hogy Justin halkan valami
olyasmit motyog, hogy jobb is.
Miközben a buszmegállóhoz indultunk, nem szóltunk nem tudtunk mit.
Mindkettőnkben ezer millió kérdés merült fel, és komolyan mondom olyan kínos
csend volt, hogy hallottam, ahogy a húgom agykerekei kattognak.
Körülbelül fél órás utazás után megérkeztünk az új sulinkhoz. Apa a végrendeletébe
megírta, hogy csak ide járhatunk. Egy átlagos gimi, ahol ugyanolyanok lehetünk,
mint New Yorkban.
Azt akarta, hogy úgy éljünk, mint előtte, átlagosan.
- Szerintem menjünk először az igazgató irodájába – javasolta Lar.
- Szerintem is jó ötlet– bólintottam. - Amúgy nem is néz ki olyan rosszul ez a
suli – fordultam körbe.
Kicsit hasonlított az előző sulinkhoz, de kissé modernebb volt, és a folyosók
is szélesebbek voltak. Éppen a faliújságnál próbáltam keresgélni, hogy merre
lehet az igazgató irodája, mikor megszólalt egy hang a folyosó másik végéből.
- Hölgyeim – szólt élesen egy férfi,
Körülbelül a 40-es éveiben járható, kissé meghízott férfi közeledett felénk.
- Már becsengettek – kopogtatta az óráját, mire én is feleszméltem, hogy nincs
senki körülöttünk.
- Új diákok vagyunk – közöltem.
- Laureen és Mildred? – mutatott a húgomra, majd rám. – George Stiles vagyok,
az iskola igazgatója.
- Kérem, kövessenek - az arcáról elszállt a komolyság és
egy apró mosoly jelent meg az arcán.
Mr. Stiles-ot követve elindultunk a
folyosó végére, majd egy jobb kanyar után és egy emelet gyaloglás után
megérkeztünk az irodájába.
- Kérem, foglaljanak helyet – mutatott a székekre, mi pedig leültünk. – Szóval,
Miss. Mildred a 12.a osztályba fog járni- nézte át a jegyzeteit. – Miss. Laureen pedig a 8. c-be, emelt biológia
csoport – nézett ránk kérdően mi pedig csak bólintottunk.
- Miss. Mildred minek készül? – pillantott rám.
- Még nem tudom- ráztam a fejem.
Már New Yorkba is nagy bajba voltam, mert nagyon semmi nem érdekelt. Anyáék rám
hagyták az egészet, mondván a gyereknek kell eldönteni, hogy mit, akar később
csinálni, de nem tudtam. Esténként az internetet bújtam, hátha találok valami
érdekes szakot, de semmi.
A suliban nem nagyon volt kedvenc tantárgyam, de mindenből hoztam azt a szintet,
amit elvártak. Benne voltam a pompon csapatba, sőt én voltam a kapitány, de
csak csupán hobbiként tekintettem rá. Na, de most ne úgy gondoljátok ezt a
pomponkodást mint a filmekben. Soha nem voltunk, semmilyen versenyen, csupán
akkor volt fellépésünk, amikor foci meccs volt. Ennyi.
Néha besegítettem a suli újságba, amikor a fotós hiányzott. Lőttem pár képet, arról,
akiről kellet és ennyi.
- Fakultáció? – nézett rám tovább Mr. Stiles.
- Hát, nem is tudom. Az előző sulimban nem volt ilyen- ráztam a fejem
értetlenül. – De miből lehet választani?
- Itt a lista – nyújtott elém a papírt, amit gyorsan átfutottam. Volt pár
természettudomány, nyelvek és készségtantárgyak.
- A történelmet választom – böktem a 3. tantárgyra, csak úgy.
Igazából azért választottam a törit, mivel azzal igazából bármi lehetek, ami
csak akarok. Ha meg nem jön össze, akkor kihagyok pár évet. Laureen még csak 14
éves. Valakinek gondoskodnia is kell róla.
A papír munkák kitöltése után, már csak a második órára értünk be, arra is egy
pár perccel csengő után.
A 12. A terme a 120-as volt a második emelet egy jobb oldali szárnyában. Az
ajtó előtt megálltam. Vettem egy levegőt, majd benyitottam.
Amint beléptem legalább 24 szempár meredt rám. A legtöbben meglepően néztek,
pár lány az első sorokba összevissza sugdolózott. A tanári asztal mellet egy
fiatal, okos tojásnak tűnő tanár állt.
- Kisasszony – köhintettet egyet.
- Elnézést, új diák vagyok – mosolyogtam rá majd átadtam neki a papíromat.
- Gyerekek - olvasta át gyorsan a papíromat. – Ő itt az új osztálytársatok – mutatott
egyenesen rám. – Kérlek, gyorsan mondj pár szót, magadról, mert sietnünk kell
az anyaggal – hadarta el, mire a többiek felnevettek.
- Mildred vagyok – kezdtem bátortalanul. – New Yorkból költöztem ide a húgommal
- mosolyra húztam a számát. – Az előző sulimban én voltam a pompon csapat
csapatkapitánya – mire egy hosszú szőke hajú lány felkapta a fejét, majd lassan
végigmért. – Hát, azt hiszem ennyi - kezdtem el babrálni a hajamat, mert kissé
zavarban voltam, és elindultam ez egyetlen üres hely felé az utolsó sorba.
Ahogy a sorok között lépkedtem, mindenki bámult, kivéve egy fiút. Aki a fejét a
padra hajtotta és lazán nyomkodta a telefonját a pad alatt. Miközben elmentem mellette
és levágtam magam a mögötte lévő asztalra, felkapta a fejét gyorsan végigmért majd
tovább babrált a telefonjával.
Mivel a tankönyveimet csak akkor kaptam meg és nem volt füzetem ezért, egyesével
ráírtam mindegyikre a nevemet, de úgy látszott, hogy ez nem mindenkinek
tetszik.
- Mildred kisasszony – ordított a tanár mire én összerezzentem. – Ki mondta:
Színház az egész világ? –kérdő pillantásokat vettet rám.
- William Shakespeare – vágtam rá azonnal.
Az osztály nagy része döbbenten nézett rám, a tanárt is beleértve, majd egy legyintéssel
és egy figyelmeztetéssel tovább ment az óra.
Ezek után még 6 órám volt, fizika, dráma, ének, matek és dupla töri, amin
nagyon figyeltem, mert tudtam, hogy az a választott tárgyam és abból kell, a
legjobbat teljesítsem majd az érettségin.
Az utolsó óra után, kimentem a folyosóra ahol megkerestem a szekrényemet és megnéztem
a másnapi órarendemet, de mivel Laureen irt, hogy még egy fél órát bent kell
maradnia ezért kicsit pakolásztam és ötleteztem, hogy, hogy tudnám feldobni a
szekrényemet, amikor egy halk susmogást hallottam az osztály felől. Furcsálltam
is mivel az egész iskola szinte kongott az ürességtől, negyed 4-kor.
- Kérem, ne forduljon elő többet ilyen Mrs. Stack - szólalt meg egy férfihang,
amit be tudtam azonosítani, az igazgató volt.
- Rendben – legyintett a srác majd elindult az irányomban.
Mivel nem akartam úgy tűnni, mint aki kihallgatja a beszélgetést ezért gyorsan
visszafordultam a szekrény felé, és a zárat kezdtem el babrálni.
- Segítsek? –szólalt meg mögöttem a fiú.
Amint megfordultam, éreztem, hogy elpirulok. Mivel egész nap kapucnit viselt
ezért nem nagyon láttam az arcát, de most már igen.
Göndör haja kuszán állt, mogyoró barna szemei és húsos ajkai pedig engem pásztáztak.
- Nem kell, köszönöm – mondtam magabiztosan.
Nem tetszhet egy ilyen fiú. Nem hozzám való. Biztos valami ügye volt, azért beszélt
az igazgatóval ilyenkor.
A fiú nem szólt semmit, csupán tovább indult a kijárat fele.
- Hogy hívnak? – kiáltottam utána, amivel még saját magamat is megleptem.
A srác megtorpant, egy pár másodpercig hezitált, hogy mit csináljon, majd meg se
fordulva elkiáltotta magát – Howard.
Winnie Biersack
Szia! Nagyon jó imádom:3 hamar kövit :) puszi: vivi
VálaszTörléshuhh nagyon jó lett! :)) Nagyon tetszik:)! Remélem hamarosan lesz következő rész!:)
VálaszTörlés