Son

2016. július 13., szerda

24.Hold on tight



Kedves Olvasók!
Mint láthatjátok, új dizájnja lett a blognak, amit Katheirne Shadownnak köszönhetek, szerintem fantasztikus lett. Sajnos, nem kaptam  túl sok visszajelzést, és ez kicsit elvette az írástól a kedvemet, szóval lehet, hogy ezek után két hetente(!!) fog jönni az újabb rész! Kérlek, ha elolvastátok mindenképp fejtsétek ki a véleményeteket!


Még sosem voltam ezelőtt Görögországban. A családommal régen nagyon sokat utaztunk, de főleg az államokban, viszont emlékszem, hogy az általános iskolai ballagásom utána, én dönthettem el, hogy hova menjünk nyaralni. Laureen, aki akkor alig volt még csak tíz éves, egyértelműen Európába szeretett volna menni, így rá hallgatva, Olaszországot választottam úti célunként, azon belül pedig Velencét. Csupán négy napot töltöttünk Velencében, és környékén, de életem legjobb nyaralása volt. Az olasz emberek, nagyon kedvesek voltak, és mindig segítettek, ha volt valami baj. A kedvenc pillanataim azok voltak, amikor az időeltolódás miatt apával nem tudtunk aludni, ezért egy-két éjjel kiszöktünk a hotelből és csak, úgy ahogy voltunk, kimentünk a tengerpartra, és megvártuk a nap felkeltét. Apa híres volt a jó humoráról, és arról, hogy szabadidejében, nagyon sokat gitározott, így hogy ne aludjunk el, mindig levittük azt és ő csak gitározott én pedig énekelgettem rá. Néhol hamiskás, volt, néhol pedig egész jól szólt a hangom, de nem azzal törődtünk, hanem azzal, hogy jól érezzük magunkat.
Emlékeimből a mellettem álló Justin ránt vissza, aki már szerintem egy jó ideje hajtogatja a nevemet.

- Mit is mondtál? – kérdezek vissza, miközben bőröndjeinket rápakoljuk a futószalagra, majd elindulunk becsekkolni.

- Hol jártál? – nem felel a kérdésemre.

- Csak a közelben – hunyom le a szememet, mert akárhányszor a halott szüleimre gondolok, mindig megtelnek a szemeim könnyekkel, de viszont nem akarok sírni. Csak akkor nyitom ki amikor érzem, hogy nem fog legördülni egyetlen egy darab sem. Miután becsekkolunk, én elsietek a mosdóba, ahol végre levehetem a fejemről a sapkámat, és megállapítom, hogy ramatyul nézek ki. Mellettem két tizenéves lány áll, akiknek az egyéniségük az Adidas Superstar-ig terjed el, és hát miről, másról is beszélgethetnének, mint a fiúkról. Miközben én a mellékhelységben tartózkodok, a témájuk hirtelen megváltozik, és rá tér Bieberre. Először csupán a dalairól beszélgetnek, hogy az egyiknek, talán Nicole a neve, a kedvenc énekese, és hogy ő mennyire, de mennyire szereti, és hogy mennyire, de mennyire jól néz ki. Ideges leszek, hiszen tudom, hogy ők csak a külsőségeket nézik,és nem fogják fel, hogy a külsőségeken is van tovább, sőt az csak egy plusz egy személyben. Majd tátra nyitott szájjal konstatálom, hogy éppen az ő nemi szervéről beszélgetnek és becézgetik őt. Bosszankodva lépek a kézmosó felé, és rögtön elhallgatnak a lányok, mikor meglátnak engem. Legszívesebben beszólnék nekik, de nem akarok balhét, ezért miután megmostam a kezemet, és megszárítottam azokat, kisétálok a mosdóból. Kissé megijedek, hiszen azt mondta, hogy a mellékhelység előtt padok egyikén fog megvárni, de sehol se látom. Leülök, mert nem jut eszembe jobb megoldás.
Hogy elüssem az időmet, előhalászom táskámból a telefonomat, majd utoljára megnézem a repülés előtt, hogy mi a hír a nagyvilágban. Nem hiszek a szememnek, mikor meglátom,a legelső hírt: A botrányos Justin Bieber és egy titokzatos lány a Los Angeles-i reptérre tart. 
Nem is olvasnám tovább, ha akarnám se, de nem is tudom, hiszen hirtelen vagy egy tucat újságíró vesz körül, akiknek kezeiben óriási gépek, és mikrofonok vannak. Kérdések százaival bombáznak engem, én meg csak kapkodom a fejemet, Bieber után kutatva, de sajnos sehol sem pillantom meg, ezért gondolkodás nélkül felkapom a táskámat, és ahelyett hogy válaszolnák a kérdésekre, és belenéznék a kamerákba, kirohanok a fotósok és riporterek köréből, és elindulok a repülőgép kapujához. Kicsit gyorsabban veszem a lábaimat, hiszen tudom, hogy a fotósok a nyomomba vannak. Örülök, de közben mérges is vagyok, mikor megpillantom a kapunál, hiszen azt ígérte, hogy megvár a mosdó előtt. Mire én odaérek, és odaadom a jegyemet, ő már a folyosón van, így én ismét futásra vagyok kényszerülve.
- Justin – ordibálom a nevét, amire ő megtorpan és kérdően fordul felém. – Hol voltál? Nem úgy volt, hogy megvársz?- szegezem neki a kérdéseket.
- De úgy volt – néz rám, mintha nem érteném az egészet. – De meguntam várni – lazán megvonja a vállát, majd ismét elindul. Legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy hogy gondolja, de a párbeszédünk közben egy csomó ember gyűlt körénk, akik egytől egyig felismerték, hogy kivel utazok, ezért gyorsabbra vesszük a tempót, így körülbelül tíz perc múlva már a gép felé sétálunk.
- Meguntál várni? –kérdezem őt kicsit flegmábban, ami neki is feltűnik neki, mert, ahogy mellette sétálok, kicsit elmosolyodik hangleejtésem miatt. – Maximum öt percet voltam bent, az nem túl sok idő – kicsit ideges vagyok, amit ő is észrevesz, ismét, így már szinte röhög a viselkedésemen. Nem szólok be neki, mert nem akarom elrontani már az elején ezt az egész egy hónapot. Felballagunk a lépcsőkön, majd elindulunk a gép első osztály felébe. Örültem, hogy oda ülünk, hiszen így nem fogja senki remélhetőleg zavarni, de azért azt nem értem, hogy miért nem a magángépével mentünk, hiszen biztos van neki egy-pár darab.
Jegyemet elővettem újra, hogy megnézzem hova is szól a jegyünk.
- Én ülök az ablaknál – szólal meg éppen akkor, amikor ugyanezt akarom mondani.
- Biztos nem- kerülöm ki, viszont ő elém teszi a kezét. – Hé, én fogok ott ülni –szegezem rá a szúrós tekintetemet. – Justin, légy szíves – kérem meg még egyszer, hiszen kezeimet lefogja, mereven a testem mellé. Mikor kimondom a nevét, a két lány, akit eddig még nem is vettem észre, hátrafordulnak. Francba. Ugyanazok a lányok, akiknek kihallgattam a mosdóban a beszélgetésüket. 
- Jézusom, ez Justin Bieber – nyávognak egymásra. – Kérhetünk egy képet? – megvillantják a fogaikat, és úgy mosolyognak, mintha azonnal fel akarnák falni őt. Justinra pillantok, aki időközbe beült az ablak mellé. Látszik rajta hogy zavart, és hogy elege van ebből az egészből, és hogy nem is akar foglalkozni semmivel sem. Előveszi a telefonját, majd bedugja a fülhallgatóját, és lecsukja a szemét, nem is reagálva a lányok kérdéseire. Én is helyet foglalok mellette, és mikor meglátom az első mellettem elhaladó stewardesst szólok neki, hogy csináljon valamit a lányokkal, mert idegesítenek minket. Szerencsére a nő segítőkész, és hamar elhallgattatja lányokat, majd átkíséri őket a tőlünk legmesszebbre lévő első osztályú helyre.
Mivel legalább egy tíz órás útra készülőnk, és itt mikor elindulunk, tíz óra van, ezért előveszem a hátitáskámból a kispárnámat, és a fülesemet, majd lassan álomba merülök.
Fogalmam sincs, hogy hány óra telik el mikor felébredek, de mikor ki nézek az ablakon, teljesen világos van. Elgondolkodok, hogy hány óra is lehet, és hogy mennyi lesz az időeltolódás, amit sosem szerettem, mert nagyon nehezen tudtam megszokni. Mellém pillantok, ahol Justint találom, aki alszik, ugyanúgy ahogy én tettem, csak éppen a feje a vállamon pihen. Mosolyogva konstatálom a helyzetet, mivel nagyon aranyosa alszik. Szája mosolyra van húzva, és nyugodtan veszi a levegőt, ami egy kicsi hanggal jár, de nem horkolással. Óvatosan húzom ki a füleset, de ezek szerint nem voltam az, mivel lassan elkezd pislogni, majd felemeli a fejét. Jobb kezével megsúrolja a szemit, és olyan aranyosan néz ki, mint egy öt éves gyerek, aki nem találja az anyukáját.
- Elmentek már? 
- Igen, elültették őket – fordulok felé. - De én akartam az ablak mellett ülni.
- Most már mindegy – rezzenéstelen arccal állja a tekintetemet.
Nem tudom mi lett vele, de amióta kijöttem a mosdóból egy szép szava nem volt hozzám. Kezdte azzal, hogy eltűnt, és nem találtam, utána hogy miért nem várt meg, majd az ablakos ügy. Eddig tök normális volt, sőt ő hívott meg, hogy tartsak vele, most pedig úgy bánik velem, mint egy ismeretlennel szinte.
- Most mi a bajod?- kérdezem tőle, mert meg akarom tudni, hogy most velem, vagy valami mással van baja. Bár tudom, hogy eléggé ingadozó ember, tehát egyik nap minden jó, aztán meg úgy viselkedik, mint egy nem normális, és mindenkit magasról leszar maga körül, de azt hittem, hogy ha eljövünk, akkor kicsit kiegyensúlyozottabb lesz a kedélye.
- Mi lenne?
- Jó, akkor hagyjuk – mérges leszek, hiszen nem válaszol egyetlen egy kérdésemre sem normálisan. Telefonomat újra előveszem és bedugom a fülesemet. Ösztönösen nyitom meg a Spotify-t, de miután nem nagyon hozza be az újabb dalokat, csupán amiket lementettem, rájövök, hogy itt fent egyáltalán nincs semmi féle internet hozzá férésem, így inkább a saját zenelejátszóra kapcsolok. Az első zenét kapásból továbbugrom, hiszen a mellettem éppen valamiért hozzám nem szóló emberke énekli, viszont a második az pont jó. Sem szerelmes, sem boldog, csupán egy átlagos szám, és ez az amire nekem szükségem van.
Mikor újra kinyitom a szememet, az amiatt van, hogy fényeket vélek felfedezni. Szinte tizedmásodperceként kattogó fényeket. Lassan kinyitom teljesen a szemeimet és bal oldalamon a két tini lányt pillantom meg, akik kezén ott foglalnak helyet a telefonjaik, amikkel fényképeznek. Hogy kit? Hát persze, hogy Justin-t.
- Hé, hagyjátok már abba, lányok – szólók rájuk, mert Justin meg se mukkan az oldalamon, csupán meredten néz előre, mintha begolyózott volna.
- Miért? Talán te valami testőre agy, vagy mi? Vagy éppen az újabb Jerry kínzó?- nevetnek össze, én pedig legszívesebben kidobnám mindkettőjüket, de annyira lesokkolódok, hogy meg se tudok szólalni. Nem tudom épp ésszel felfogni, hogy mit meg nem engednek a mai fiatalok maguknak. Hogy egy tizennégy éves kislány ilyeneket mond, és ezt fel is vállalja.
Emlékszem, mikor Laureen kicsit elvesztette a fejét, a szüleim halála után, ő is ilyen lett, de soha nem szólt be semmi ilyesmit. Ő is sokkal idősebbnek gondolta magát, és úgy érezte, hogy ő bármit megtehet a világon, amit csak akar.
Hirtelen, a jobb oldalamon ülő Justin kiveszi a füleiből a fülesét, és a telefonjával együtt elrakja őket a háti táskájába. Én, rezzenéstelen arccal figyelem, hogy mit fog csinálni, de közben félek, hiszen tudom, hogy ha hallotta amiket a lányok mondtak, akkor bármire képes. De szerencsére, nem az történik, mint amire számítok. Feláll, majd elsétál előttem és kikerülve a lányokat elindul az első osztály büfé irányába. A két csitri ledöbbenve néznek utána, majd sértődötten, mivel hogy egy pillantást sem vetett rájuk a kedvencük, ülnek vissza helyükre.
A szívem azt súgja, hogy menjek , és nézzem meg, meg hogy hol van és mit is csinál pontosan, de annyiszor hallgattam már a szívemre, és annyi rossz történt velem mostanában , hogy inkább a helyemen maradok, és várom, hogy végre földet érjünk.
Mikor ismét kinyitom a szememet, az már azért van, mert éppen meghallom a stewardunk hangját, hogy nemsokára landolunk. Megmondom őszintén, kicsit félek a leszállástól, így rögtön bekapcsolom magamat, és lassan fújom ki és be a levegőt, de pár perc múlva épen földet érünk. Mivel nem látom magam mellett az útitársamat, és a cuccát sem, ezért egyedül indulok ki a gépből. A transzferi buszra is egyedül szállok fel, és őszintén szólva nem is nagyon keresem őt, de pont véletlen belé botlok. Nem ironikus? A busz közbe megfékez, így szó szerint a mellkasára dőlök. Ő ezt nevetve konstatálja, én pedig kicsit arrébb tessékelem, majd leülök az egyik szabad helyre, de ahogy azt gondoltam, ő is velem tart.
- Neked meg most mi a bajod? 
- Hogy nekem?- lepődök meg az általa feltett kérdés miatt. - Pont, hogy neked van valami bajod. Mióta felültünk a gépre, mintha bekattantál volna. Az a két csitri idegesített fel?
- Nem nagyon érdekelnek ők, sokkal inkább más – perverz mosolyt villant, majd kezeit a belső combon pihenteti. Frusztrál, hogy ilyen ingadozó a kedély állapota, és hogy velem is ilyen furcsán viselkedik. Egyszer úgy viselkedik, mintha csupán egy kellemetlen ismerős lennék, máskor pedig a szemeivel levetkőztet. 
Miután kiérünk a reptérről, egy taxiba ülünk be. Azt hiszem, hogy simán felismerik Justint, de a sofőr csupán annyit kérdez, hogy merre, és már indulunk is. Egy negyed órás kocsi út után megérkezünk egy kisebb kikötőbe. Mivel Athénba szálltunk le, ami ugye az ország fővárosa, gondoltam, hogy nem itt maradunk. A kis kikötőnél egy tipikus görög bácsi vár minket. Kissé pocakos, de nap barnított férfi, aki már a hatvanas éveit tapossa.
- Bieber!Csinos lány, hoztad te ide? – kedvesen köszönti Justin-t , de nagyon viccesen beszél angolul. Kissé nevetve mutatkozok be, ő pedig aranyosan, és elég nehezen érhetően elmondja, hogy milyen kedves is Bieber, majd megmutatja, hogy melyik hajóval fogunk meddig. Egészen eddig a pillanatig nem tudtam, hogy merre is megyünk, amíg Carlos, az erős akcentussal beszélő hajókapitányunk, meg nem említi az úti célunkat. Legalább két órát töltünk el rajta, de nem bánom, hiszen az egészet a hajó fedélzetén töltöm, és csak csodálkozok, hogy hogy lehet egy táj ilyen szép. ahogy a magas partokat, az ég szín kék tenger mossa, az valami leírhatatlan.
- Na, tetszik?- kuporodik le mellém Justin, akin egészen eddig rajta volt a felsője, de ahogy le ül mellém, egyből leveszi.
- Nagyon megfogott a táj – nézek rá, csillogó szemekkel. - Úgy érzem, bele szerettem. – tekintek vissza újra a vízre, és a benne úszkáló és lubickoló delfinekre.
- Hamarabb, mint belém?- viccelődik, miközben feláll és letolja nadrágját, immáron csupán egy bokszerben áll előttem. Ösztönösen félre nézek, de megdöbbenek mikor hozzá ér az arcomhoz, és azt maga felé fordítja. Két kezét előre nyújtja, majd egy kicsit arrébb tol. Egyik kezével átölel, a másikat pedig rákulcsolja az enyémre, viszont ami a következő pillanatban történik, arra nem számítok. Enyhén meglök, ami következtében lezuhanok a hajóról. Nagy csobbanással érkezek a vízbe, és bármennyire is tudok úszni, gyorsan levegőért kapkodok.
- Hogy te mekkora egy farok vagy – csapkodom a vizet, és őt is, de nem nagyon ér el a víz hozzá, hiszen ő fent maradt, nem jött utánam. Nevetve konstatálja szenvedésemet, majd egy kötelet nyújt le nekem, hogy könnyebben vissza tudjak menni a fedélzetre.
Egy kis, és elzárkózott faluba érkezünk, ahol két kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi ház van. A miénk, amiben egy hónapig fogunk élni, az egyik szikla tetején terül el. Tetszik a hely, mert látszik, hogy nem lesz túl sok szomszédunk, és nem fog senki zavarni minket, legalábbis nagyon remélem.
Justin csupán ledobja a hátitáskáját, majd indulni is készül, de mikor az ledobódik, ki cipzárazódik, kiborul belőle legalább három doboz óvszer. Riadtan bámulom a jelenetet, majd a riadtság rögtön elpárolog, de immáron a düh váltja fel.
- Ezek mit jelentsenek? – szemrehányó pillantással jutalmazom, a tettért.
- Csak nem gondoltad azt hogy én egy hónapig kibírom szex nélkül, de nyugi, nem veled akarom- mintha nem is törődne azzal, hogy engem menyire megsértett, nevetve megy ki a szobából, és meg ott állok annak a közepén, és csak saját magamat szidom. Már látszik, hogy nem volt jó ötlet eljönni vele.

12 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát először is imádom a történetet és Justin Bieber-t is. Szóval nagyon szeretem és ez a kedvenc blogom (komolyan. Csak nézd meg a leggyakrabban látogatott oldalaim listáját :D) Minden nap szoktam csekkolni az oldalt, hátha tettél fel újabb részt. Másodszor könyörgöm ne csak kéthetente tegyél fel részeket, mert én akkor öngyi leszek. Vagy valami hasonló. De tényleg.
    Szóval csak így tovább.
    Köszönöm :)
    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, soha nem gondoltam volna, hogy valaki fogja így szeretni :)
      Köszönöm, és puszillak!

      Törlés
  2. Erre a végén nemszámítottam :D kíváncsi vagyok mik lesznek a történések az egy hónap alatt 😀 nagyon kérlek hogy ne csak kéthetente legyenek részek *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltam kicsit izgalmassá tenni, és örülök, hogy tetszett , és hogy mindig támogatsz! :*

      Törlés
  3. Nagyon klassz lett! :) A vége pedig tényleg váratlan... :P Ha kéthetente lesznek részek, én tuti begolyózok !!!! Így is alig tudom kivárni a részeket... Amúgy gratu, nagyon jóó!!!

    VálaszTörlés
  4. Eszmeletlen...
    Kivancsi vagyok a kovetkezo reszre hogy mi lesz benne...
    Nagyon tetszik egyil kedvenc blogom es nagyon imadom...
    Varom a kovit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek, ahogy csak tudok :) és nagyon jó érzés, hogy ennyire tetszik:)

      Törlés
  5. Eszmeletlen...
    Kivancsi vagyok a kovetkezo reszre hogy mi lesz benne...
    Nagyon tetszik egyil kedvenc blogom es nagyon imadom...
    Varom a kovit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahh, anyira jó ilyen kommenteket olvasni*-*

      Törlés
  6. Nemrégen kezdtem el olvasni a blogod és iszonyatosan tetszik :) így kezdőként arra kérlek hogy ne kéthetente legyenek részek :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, de sajnos nem ígérek semmit :)

      Törlés