Son

2016. július 23., szombat

25.I will jump right over into cold, cold water for you


Kedves Olvasók!

Kicsit hamarabb, mint két hét hoztam a részt, de nem ígérem, hogy a következő túl hamar fog érkezni. Örülök, hogy újra kaptam véleményeket, és nagyon remélem, hogy ezek most sem maradnak, el és tetszeni fog ez a rész!
Szóval írjátok le, mit gondoltatok és, hogy mire számítotok, mi lesz velük.
Jaj, és gondolkoztam már ship neveken(Justin+Mildred), de eddig nem találtam semmi jót, szóval ha valakinek van valami ötlete, azonnal irja le!



Párpercig megmozdulni sem tudok a döbbenettől. Tudtam, hogy nem szabadott volna eljönnöm. Hülye döntés volt, ezt már tisztán látom. Ha nem mondtam volna igent, most ott ülnék a házban és talán tanulnék, hogy leérettségizzek, hogy legyen egy iskolai végzettségem, de e helyett mit csinálok? Itt ülök, egy számomra teljesen ismeretlen görög szigeten a jelenlegi gyámommal, akinek szerintem nagy zavar van a fejébe, vagy nem is tudom, de az biztos, hogy nem viselkedik túlságosan emberien, vagy csak most mutatja ki a foga fehérjét. Ránézek a bőröndömre, de végül meggondolom magam, és inkább a kis táskámat veszem a kezembe. Kis kotorászás után meglelem a nyugtatómat, és a doboz cigimet. Velük együtt indulok meg a teraszra, ahol egy üveg asztal van, és egy pár szék. Leülök, és két lábamat felteszem a székre, hogy kényelembe legyek. Először a nyugtatóimat veszem be, majd meggyújtom a cigimet. Kissé elmosolyodok, mikor rájövök, hogy mit is csinálok valóban. Egy fél évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ennyire rászokok erre, az egészségtelen, büdös, de mégis nagyon jó, és nyugtató érzéssel eltöltő addiktív szerre.
Hirtelen megijedek, mikor kinyílik az ajtó, és kilép rajta. Rám se nézve, helyet foglal a legtávolabbra lévő székre, majd a cigis dobozomért nyúl, és ő is rá gyújt egyre. Nem akarok vele beszélni, ezért inkább a tájban csodálkozok, és úgy veszem észre, hogy ő se nagyon akar beszélgetést kezdeményezni. Hát mondhatom szép is lesz így ez az egy hónap.
- Mildred én – kezdi mondai, amit akar, de ellenkezően rázom a fejemet, mert nem akarom meghallgatni a magyarázatát. Elegem van abból, hogy bármi rosszat csinál, nem kér bocsánatot csak csupán magyarázni akar. Ki akarja magát beszélni, és el akarja azt érni, hogy még én érezzem magam szarul,és hogy én legyek a hibás, nem pedig ő. Megelégedve ezt, felkelek, majd besétálok a szobánkba. Tanácstalanul nézek körbe, de mikor meglátom, a sarokban a mini hűtőt egyből felcsillan a szemem. Amikor kinyitom, megpillantom azt, amire most piszkosul szükségem van. Mivel a leghátsó sorban van, ezért kicsit nyújtózkodnom kell hogy elérjem, de végül sikerül kivenni. Kissé izgatott vagyok, és kapkodó, így pohár nélkül kóstolom meg. Először csak egyet kortyolok, majd mikor teljesen leveszem a kupakot, és kissé meghúzom. Emlékszem, mikor legutóbb ilyet ittam, jól megjártam, még a szülinapi buliján, és nem tettem éppen szép dolgokat, de azóta annyi minden történt, hogy már úgy vagyok vele, hogy már édes mindegy hogy mit csinálok, meg hát úgyis az elkövetkezendő majdnem harminc napot egy elzárt szigeten fogom tölteni, szóval nem árt egy ki alkohol.
- Te még is mi a fészkes fenét csinálsz? – ledöbbent arccal konstatálja, a mozdulataimat, majd mit sem törődve azzal, hogy mit mondott, ismét a számhoz emelem, de nem húzom meg, csupán várom a reakcióját, hogy mit fog csinálni. Leállít, vagy engedi, hogy leigyam magam a sárga földig? De nem csinál semmit csak mereven néz. Egy másodpercre rápillantok a z üvegre, majd vissza rá, és erőből dobom a félig üres üveget a falnak, majd sarkon fordulok, és kisétálok a szobából. Hirtelen rám tört, hogy mit csináltam, de nem fordulok vissza, hanem nagy iramban kifutok a házból, egészen a tengerpartig. Mire leérek, szemem piros a sírástól, és alig kapok levegőt. Szitkozódom, mert elfelejtettem magammal hozni a gyógyszeremet, és a cigarettámat. Le kell nyugodnom - mormolom magamba. Váratlanul megcsap a tenger illat, így bátran odalépek a parthoz. Cipőmet rögtön ledobom, így már a csupasz lábam éri a vizet. Nem törődve azzal, hogy ruhába vagyok, és nem fürdőruhába, leülök a partra, úgy hogy akárhányszor hullámzik a tenger, a víz beterít engem, teljesen a derekamig. Lassan kezdem megérezni a piát, de nem úgy, mint máskor. Most nem úgy tör elő, mint eddig, sokkal inkább azt érzem, hogy egyre idegesebb vagyok, viszont tudom, hogy ezt nem kéne, ezért csak a tájat bámulom. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telik el, de egyszer csak lépés hangokat érzékelek. Nem fordulok hátra, pedig pontosan tudom, hogy ki van ott. Tudom, hogy ha elkezdenék vele beszélni, semmi jó nem sülne ki belőle, hiszen én azért mert ittam, ő meg csak úgy szimplán bántana. Hallom, ahogy egyre közeledik, de egy szót se szól. Némán foglal helyet, körülbelül egy méterre tőlem. Nem nézek rá, viszont szemem sarkából könnyen észreveszem, ahogy bámul. Bámul, és magyarázatot akar.
- Tudod, hogy milyen vagyok. Nem bírom a nélkül – köszörüli meg a torkát és az utolsó szóra kisebb hangsúlyt nyom, nyomatékosítva hogy mire is utal pontosan. Érzem, hogy az egész testem újra reszket, és nem tudom magam visszatartani bármennyire is szeretném.
- Igen, mert te egy önző kis pöcs vagy – ordítok rá olyan hangerővel, ahogy csak tudok. – Rávettél arra, hogy eljöjjek ide, és mit csinálsz? Már ágyba is akarsz bújni. Nem tudnád azt számításba venni, hogy kivel is vagy itt? Vagy tényleg olyan önző vagy? – őszintén odavágom a  fejéhez amit gondolok, bár kicsit haragosabban mint, ahogy normál állapotban tenném. – Most itt ragadtam, veled egy teljese hónapra, de legszívesebben hazamennék ezek után. Mégis hogy képzelted, hm? – folyatom tovább kiosztásomat, de közben érzem, hogy kissé enyhülök, és olyan mintha valami szorítaná a torkomat. –Jaj, hát elfelejtettem, te Justin Bieber vagy, aki mindent megtehet, nemde? – játszom túl kissé a szerepemet. - Szóval Justin, menj a francba- ekkor már nem tudok magammal mit kezdeni, könnyeim újra utat nyernek maguknak, és úgy esek össze mint egy kis porcelán baba. Lábaimat felhúzom, és úgy zokogok magamba. Örülök, hogy végre elmondtam, hogy mit érzek. Tudnia kellet, hogy ő nem az Isten, hogy bármit megengedjen magának, és hogy én is érző ember vagyok, aki igenis meg tud sértődni dolgokon, és igenis van amikor megtudják bántani. Ismerem, Justint épp annyira, hogy tudjam, nem fogja szó nélkül hagyni kirohanásomat, így csöppnyi félelemmel, de rá nézek.
- Én vagyok a szar? Kicsi Mildredkém, te sem vagy annyira tökéletes, mint aminek hiszed magad. Egy kész roncs vagy, érted? És amit az előbb csináltál? Egy normális ember nem csinálna ilyet – hangjából csak úgy ráad a gúny, de közben látszik rajta, hogy ideges, hiszen kezével vadul gesztikulál, miközben a fejemhez vágja a dolgokat.
- Én már rég nem vagyok normális- kínomban elnevetem magam, mert nem tudok jobbat visszavágni, mert bele fáradtam az egész ügybe. Nem tudom, mennyi idő telik, el, de meghallom, hogy korog a gyomra, majd hirtelen felpattan mellőlem, tekintetét pedig egyenesen felém fordítja. 
- Maradj itt, mindjárt jövök – magyarázza, majd sarkon fordul és neki iramodik a háznak, ahol lakni fogunk. Megenyhül a fájdalmam és dühöm, bár még mindig nem tudom, hogy hogy viszonyuljak ehhez a helyzethez, de rájövök, hogy ez így lesz. Nem tudok visszamenni az időbe, hogy ne egyezek ebbe bele. Belevágtam, én hülye, és végig kell csinálnom. Bármennyire nincs kedvem most éppen vele tölteni az időmet, így lesz. Mert, amit egyszer meg ígérek azt be is tartom. Bár, ki tudja még jó is kisülhet belőle. Talán egy új Mildredként megyek vissza Los Angelsbe, egy olyanként, aki tudja mit akar az élettől, és nem lesz ilyen céltalan. És hogy vele mi lesz? Fogalmam sincs. Nem tudom hányadán állunk, ezek után, de az biztos, hogy valami megtört bennünk. Én egyszerűen nem tudnék úgy élni, hogy nem tudnám, hogy igenis számíthatok rá, mert jelen pillanatban csak ő van itt velem, bármilyen rossz ember is. És hogy mit érzek iránta? Az még számomra is rejtély, hiszen azok a dolgok mellett, amiket a fejéhez vágtam, van pár jó tulajdonsága, és ettől ő olyan amilyen.
Legalább egy húsz perc telik el, mikor újra megpillantom, kezében egy tálcával. Ugyanott foglal helyett, mint előbb, és tálcát közénk teszi. Nem is kell lepillantsak, egyből rájövök, hogy sült krumplit hozott, mellette pedig különféle szószok terülnek el. Továbbra sincs semmi kommunikáció köztünk, csak csupán magunkba majszoljuk a finom ételt, és a látványba gyönyörködünk. Párszor már említette, hogy volt itt, és hogy mennyire szép és nyugodt a hely, de sosem hittem neki, hisz azt gondoltam, én naiv kislány, hogy Európa messze nem olyan szép mint Amerika. Mekkorát tévedtem.
- Tudnod kell, hogy amiket az előbb mondtam, azt úgy is gondolom, és tudom, hogy bennem is vannak hibák, de azért vagyunk itt hogy ezen változtassunk, nem? – szólal meg két krumpli között. Én még mindig nem szólalok meg csupán bólintok, és mosolyt erőltetek magamra. Érzem, hogy még nem vagyok a toppon, és az alkohol még mindig bennem uralkodik. Az ételt jó ízűen elfogyasszuk, de egyikünk se akar megmozdulni. Mikor újból mellém pillantok, arra leszek figyelmes, hogy Justin éppen a telefonján pötyög. Ezt már nem hagyhatom szó nélkül.
- Nem azért vagyunk itt, hogy kikapcsolódjunk?  - kérdően tekintek rá.
- De-de – bólogat helyeslően – Csak egy pillanat – fel se nézve tovább bámulja a képernyőjét. Most ráhagyhatnám a dolgot, ami a könnyebb út lenne, de nem ezt teszem. Hirtelen felindulásból átnyúlok hozzá, térdeimet a homokba süppesztem, és egyik kezemmel a telefon felé kapok, de valahogy elvesztem az egyensúlyomat és nagy erővel zuhanok le. Csak éppen nem a földre, hanem Justinra. Hangosan röhögünk fel mindketten a helyzet miatt. Úgy nevetünk, mint még soha. Úgy mintha az egy órával ezelőtti egymáshoz vágott dolgok , nem lennének igazak, és mind a ketten tökéletesek lennénk, de ki az? Ki tökéletes ebben a világban? Úgy hiszem, nincs olyan ember ezen a földön.
A másodpercek töredéke alatt ugranak be az emlékképeim. Ugyanilyen helyzetben voltunk, a koncert után, amikor felhívott magához a színpadra akkor egy balul elsült tánclépés miatt estem rám, most pedig csak simán szerencsétlen voltam.
- Ismerős a szitu, nem? – szólalok meg két nevetés között, de ő még mindig nem hagyja abba.
- Nagyon is – mosolyog rám, úgy igazán. – Tudod mit akartam akkor? –kérdően tekinget rám, és egyből rájövök, hogy mit. Tudom, hogy mit akar csinálni, és valamiért én is bele megyek. Már előre tudom, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni, és biztos vagyok benne, hogy meg fogom bánni, de belemegyek. Belemegyek, mert most csak ez kell nekem. Csak erre vágyok.
- Na, mit? – gyengéden az ajkaimba harapok, amit egyértelmű célzásként értelmez, így hirtelen találkoznak ajkaink és egyből falni kezdik egymást, erőteljesen és vadul. Kevés érzelem van benne, inkább azt akarjuk, hogy minél közelebb érezzük egymást magunkhoz. jobb kezemet a mellkasán pihentetem, a másikkal meg a testemet tartom. Ő mind két kezével erősen kapaszkodik belém, közelebb vonva magához. Mohón faljuk egymást, így ez által alig jutunk levegőhöz. Továbbra is emlékképek cikáznak a fejembe, vele kapcsolatban. A csókunk a szülinapi bulin, a koncert, amikor csak nekem énekelt, majd a kórházban való veszekedésünk, ami után nagyon hosszú ideig haragban voltunk, és úgy voltam vele, hogy elfelejtem. De nem tudtam. Őt egyszerűen nem tudom, bármennyire is próbálkozok. Annyiszor bántott, és megsértett, hogy ő életem végig az életem része marad. Belegondolva ezekbe a dolgokba, kibuggyannak a szemeimből a könnyek, így ösztönösen húzódok el tőle.
- Én ezt nem tudom csinálni- mikor gyorsan feltápászkodok róla, már könnyeim miatt nem látok tisztán. Lábaimat szaporán veszem a ház felé, ahol egyből megkeresem a szobámat. Nem törődve azzal, hogy hol van a cuccom, hogy hol van ő és hogy hány óra van, lecsukom a szemeimet és addig mondom magamnak hogy aludjak, amikor lassan álomba merülök.
Arra kelek, hogy valaki megállás nélkül kopogtat az ajtómon, és a teljes nevemet mondogatja. Gondolkodás nélkül, tudom, hogy ki az. Kis párnámat a fülemre húzom, hátha vissza tudok aludni, de esélytelen. Azzal a tudattal, hogy nem rejtőzhetek el tőle egy teljes hónapra, felállok az ágyamról, majd, úgy ahogy vagyok kócosan, és álmosan kinyitom az ajtót. Nem tudom mit is érzek pontosan mikor meglátom, de már biztosan nem vagyok rá mérges, vagy dühös.
- Jól vagy? Azt hittem valami bajod lett vagy valami – aggodalmát könnyen veszem észre, és ez amit szeretek benne. Hogy sokszor annyira emberi tud lenni, hogy az már megrémiszt, de úgy is tud viselkedni az emberekkel, mintha csupán holmi tárgyak lennének.
- Jól vagyok –szűkszavúan felelek kérdésére, és nem tudom mit csináljak, de látom rajta, hogy kérdően tekint be a szobámba, ezért el álok az útjából és behívom. Kicsit sincs megilletődve, kérdezés nélkül ül fel az ágyamra, de én egyszerűen nem tudom ugyanezt tenni, ezek után, nem.
- Sajnálom, ha megbántottalak, vagy valami.
- Nem, nem bántottál meg, csak egyszerűen, nem tudom – fújom ki a levegőt. 
- Mit nem tudsz? – kissé mintha idegesebb lenne, és követelőzőbb – Hm? –hangját felemeli, de már megszoktam tőle, és egyáltalán nem ijedek meg.
Átgondolom a történteket. ár az első naptól éreztem, hogy nem lesz ez egy átlagos kapcsolat. Sokszor bántott, majd megcsókolt, aztán újra bántott, aztán megint jóba lettünk, és ez így folytatódott tovább. Már annyiszor mondtam, hogy milyen rossz ember hogy azt már én unom, de tudom, hogy így van,és ezt nem szabad elengedjem a fülem mellett, de érzem, hogy a szívem teljesen mást akar, mint az agyam.
- Figyelj Justin – túrok bele a hajamba – Legyünk csak barátok ,oké?- kínos mosolyt erőltetek az arcomra, és azt ajánlom, amit kell, nem azt, amit szeretnék, de nem tudom, hogy ezzel sokkal jobban fogok járni. Jobb lesz nekünk, ha csak szimplán barátok vagyunk, érzelmek nélkül.
- Rendben – belegyezve bólint– Csak barátok – meredten néz rám, és semmit nem tudok leolvasni az arcáról.

10 megjegyzés:

  1. Csak barátok?
    Ahj.
    Amúgy amikor írtad a ship neveket. Rögtön a Mustin jutott eszembe. Milyen vicces lenne már? :D Mustin...
    Na mindegy. Egyébként semmi használható nem jut eszembe, szóval remélem a többiek kreatívabbak lesznek.
    Egyébként pedig nagyon tetszett ez a rész is. De csak barátok?
    Ahj.
    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KIcsit furán hangzik, de még mindig messze ez a legjobb, azok közül amiket én találtam:DDD És az,hogy csak barátok?Majd meglátjuk:DDés köszönöm :)

      Törlés
  2. Imádoooom❤
    Ez a legjobb fanfic!!��
    Légyszi hamar hozd a kövit!❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj,nagyon orulok,hogy ennyire tetszik ☺️☺️❤️

      Törlés
  3. Nagyon tetszik😍
    Kedvencem😍
    Csak barátok? Neee 😯
    Remelem nem csak azok lesznek😊
    Varom a kovit😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát majd meglátodd:) Sietek, ahogy csak tudok:D

      Törlés
  4. Nagyon tetszik😍
    Kedvencem😍
    Csak barátok? Neee 😯
    Remelem nem csak azok lesznek😊
    Varom a kovit😘😘

    VálaszTörlés
  5. Ahw.. mindig kínzol�� Csak barátok?? Nemaaar ne csinald ezt:c Imádom, nagyon nagyon nagyon várom a kövit��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, és hogy mindig írsz véleményt!♥

      Törlés