Son

2016. november 1., kedd

33. You should go and love yourself


Kedves olvasók!
Már egy jó ideje, csak kettő, vagy három hetente jön a rész, remélem nem túl nagy baj, de csak így van időm. Higgyétek el, legszívesebben hetente hoznék újabb részeket, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Köszönöm szépen a véleményeket, nagyon sokat jelentenek nekem. Örülnék, ha most is kapnék egy párat.
Jó olvasást xx



Hirtelen köpni-nyelni nem tudok. Nagyon jól tudtam, hogy rá fog jönni. Hát hogyne jönne rá. És azt is nagyon jól tudtam, hogy ez nem fog neki tetszeni. Kinek is tetszene az, hogy látja a barátnőjét a volt barátjával csókolózni? Ezt az egészet nem szabadott volna, megtegyem. Rossz ötlet, volt már az is, hogy elkísértük vásárolni Austint. Már ott azt kellet volna mondani, hogy nem, hogy nem segítünk neki. De persze Laureen egyből rávágta, hogy miért ne, így lehet, hogy ezért is történt meg kettőnk között, ami megtörtént. Egyszerűen nem tudtam mit csináljak, csak mentem a fejem után, és nem a szívem után. Úgy éreztem, hogy ennyit még megérdemel. Bár vissza tudnám tekerni az időt.
- Ez – próbálom összeszedni a gondolataimat, de egy épp kéz láb mondatot nem tudok kinyögni. – Sajnálom.

- Sajnálod? Ennyi? Na, jó Mildred, menj a francba, de komolyan – néz mélyen a szemembe, majd hátat fordítva nekem, elindul az ajtó felé. Nem hagyhatom, hogy elmenjen. Bátran állíthatom, hogy ő életem szerelme. Egy ilyen akadály nem állhat közénk. Egy ilyen kis félrelépés miatt, ennek nem lehet vége. Nem akarom, hogy vége legyen. Annyi mindent tettünk ezért a rövidke kapcsolatért, ezt is meg tudjuk együtt oldani.
- Justin - ordítom utána, ahogy csak tudom, nem érdekel, az hogy csak mi ketten vagyunk, csak azt akarom, hogy észrevegyen, és figyeljen is rám. – Én, ezt nem akartam. Ezt az egészet – artikulálok, és kezeimet is használom, hogy elmagyarázzam a dolgokat. – Csak megtörtént, teljesen véletlenül.
Képtalálat a következőre: „justin bieber gif”- Oké, akkor legközelebb én is teljesen véletlenül fogom csak megcsókolni Selenát – ahogy kimondja először ezeket a szavakat, csupán egy sima sértésnek veszem, de hirtelen átfut rajtam a riadalom, és újra felidézem mit mondott. Oké, akkor legközelebb én is teljesen véletlenül fogom csak megcsókolni Selenát. Azt mondta, hogy csak. Lebukott, ugyanúgy, mint én. Csak éppen én a miatt, mert valaki lefotózta, hogy mit is tettem, ő meg, azért mert elszólta magát. Legszívesebben a fejéhe vágtam volna, hogy hogy tehet ilyet, de ebben a helyzetben, ugyanabban a cipőben járunk, és nem hibáztathatom, mert én is ugyanezt tettem.

A fekete sapkáját, ami eddig a pulton hevert, egy hirtelen mozdulattal felveszi, és a kezembe nyomja, de nem a sapka a fontos, hanem ami benne van. Csupán egy kis cetli, amin pár sor írás van. Két kezembe veszem, és szaporán olvasni kezdem a szöveget.
Sajnálom, Mildred. Én ilyen vagyok, nem tudom, hogy megtudok-e változni bárki miatt. De annyit tudnod kell, hogy az életemnél is jobban szeretlek.
Tudom, gyenge egy lány vagyok, de azt hiszem ezek a sorok után, nem túl sok lánynak maradna szárazon a szeme. Én is mindennél jobban szeretem őt, de ez így nem mehet tovább. Teljesen különbözőek vagyunk, de nem úgy, mint azokban az elcseszett amerikai filmekben, ahol szinte már közhely ez, hanem tényleg. De olyan szinten hogy ez már nem működik, és ezt mindketten tudjuk. Bármennyire is úgy álltam ehhez a dologhoz, hogy meg tudjuk oldani, valahol legbelül , mélyen éreztem, hogy csak hazudok magamnak, és próbálom nyugtatgatni magamat, de ez így nem jó. Őszinte kell legyek vele.
- Én is mindennél jobban szeretlek, de tudod, hogy ezt mi nem folytathatjuk – nem merek a szemébe nézni, és nem is akarok. Akkor sokkal fájdalmasabb lenne.
- De tényleg nem tudsz így elfogadni? – reménytelen arccal közeledik felém, és hideg kezével kezeimhez ér, majd rákulcsolja ujjait az enyéimre. Tudom, hogy ez még fájdalmasabb, de egyszerűen nem tudok ellenállni neki, viszont ellen kell álljak. Csak egyszer hallgassak az eszemre, és nem a  szívemre.
- Én ezt nem tudom tovább csinálni – újabb könnyek gördülnek ki a szemeimből. – Vége van - tükrös tekintetemet rá emelem, és mikor belenézek a szemébe, akkor tudom, hogy fáj neki, ugyanúgy, mint nekem, de ott legbelül, ő is tudja, hogy ezt így nem lehet csinálni. Talán ha ő is csak egy hétköznapi fiú lenne, menne, de így, nem. Ez így nem normális, amit mi csinálunk, és mindketten pont az akarjuk, hogy normális életet éljünk. Ha ez együtt nem megy, akkor nem. Elengedem kezeit, és visszanézés nélkül sétálok fel a lépcsőn. Ahogy beesek a szobámba, a sirógörcs kap el újra, és újra. És én pont ezt nem akarom, hogy így éljem le a mindennapjaimat. Hogy bármelyik percben elbőgjem magam miatta. Belenézek egész alakos tükrömbe, és szó szerint szintre hátra esek, úgy megijedek magamtól, hogy hogy is nézek ki. Hajam összevissza áll, fekete szempillaspirálom pedig az államig folyt. Remegő kézzel nyúlok mobilomért, és gyorsan írok egy sms-t húgomnak, hogy minél hamarabb jöjjön haza.  Ahogy a bőröndjeimbe dobom be a ruháimat, és egyéb apró-cseprő dolgaimat, ajtócsapkodásokat hallok, és egyre több, ismeretlen hangot, majd egyszer csak megszólalnak a hangfalak, és azonnal dübörögni kezdenek azok. Nagyszerű, Justin bulit csinált, csak így random. Vagyis, nem, nem random, hiszen holnap megy vissza a turnéra, és legalább négy hónapig távol lesz, és ez már előre le volt szervezve. A francba, én is most kellet, ezt elmondjam, de már nem bírtam volna, főleg nem négy teljes hónapot ki, ezzel a tudattal. 
Mire minden cuccomat bedobálom, és Laureenét is, meg is érkezik. 
- Jézusom Mildred, mi a franc van itt? Mindenki matt részeg, Justin meg egy csajjal flörtölget, majdnem felpofoztam - lép be köszönés és kopogás nélkül a szobámba, majd mikor meglátja a sok összepakolt cuccot, hirtelen elakad mondandójába, és kérdően fordul felém.
Egy mély levegő vétel után olyan gyorsan, ahogyan csak elhadarom, hogy mi történt. Nem akarok újra sírni. 
Képtalálat a következőre: „kendall jenner gif”- Biztos vagy ebben? – csak ennyit kérdez, semmi mást. Az arcáról viszont egyszerre tudom leolvasni azt, hogy szomorú, de egyszerre azt is, hogy tudja ő is, hogy ennek így kell lennie, ha én így akarom. Lehet, hogy ő nem ezt tenné, de tiszteletben tartja a döntésemet, és a sok remek tulajdonságai mellett, ezt is nagyon szeretem benne.
- Még soha nem voltam ennyire biztos semmibe, menjünk kérlek. Nem bírok ebben a rohadt házban maradi többet – erőt veszek magamon, és kilépek a szobámból. Feltűnés nélkül próbálunk kisurranni, ami sikerül is, hiszen a ház nappalija teljesen meg van telve. Ahogy kilépünk az ajtón, és a kapu felé indulunk el, valaki nagy robajjal kitépi az ajtót, és elkezd felénk futni. Nem akarok megfordulni, nem akarom látni. Ezért nem néztem rá a nappaliba, pedig nagyon is láttam, hogy mit csinál, és halottam is, de egyszerűen nem bírtam, és most se akarom. Erősen megragadom Lar karját , másik kezemmel meg a csomagjaimat, és olyan gyorsan lépkedek, ahogyan csak tudok, de nem vagyunk túl gyorsak, utolér. Hirtelen egy kéz érinti meg a karomat, és teljes erővel megfordít. Szeme újra véres, és be van dagadva, ruhájából pedig csak úgy árad a pia szag. Tudtam, hogy ez lesz, hogy ezt fogja csinálni ha, elhagyom, de igazából a legtöbbször ezt csinálja, ha van valami baj. Menekül a drogokba és piákba, csak úgy, mint a legtöbb ember.
- Eressz már el – ordítok rá idegesen, de ő továbbra is olyan erősen, ahogy csak tud, szorítja a kezemet. Mivel nem válaszol, csak ködös tekintetével bámul, elkezdem ráncigálni ahogy csak tudom.
- Justin, hívni fogom a rendőrséget, ha nem engedsz el. Kérlek, eressz el – könyörgök immáron, már könnyes szemekkel. – Ne nehezítsd meg a dolgomat.
- Én nehezítem meg? Te hagysz el. Te smárolsz a volt barátoddal, te teszel tönkre érted. Miattad vagyok ilyen. – végre megszólal, de alig tudja kimondani mit kar, nyelve állandóan akadozik, és már magát sem tudja rendesen megtartani .Egyre csak közeledik, és erőszakoskodik velem, én pedig hirtelen felindulásból megütöm,de úgy igazán. Nem egy pofont adom, hanem összeszorítom öklömet, és képébe verek. Felidegesített, de úgy, mint még soha, lehet, hogy igaza van, de ezt akkor sem mondhatja.  Laureen ledermedten néz, de ő hamarabb reagál, és megfogja a kezemet, majd kiráncigál. Amint beülünk a taxiba, ami a reptérre visz, leesik mit is tettem. Hogy ennek súlya van. Hogy mit fognak majd szólni, akár fel is jelenhet. Az egész reptérre vezető utat végig bőgöm, de mikor végre felszállunk, és elhagyjuk ezt a várost, valahogy megcsendesülök. Laureenra pillantok, aki már el is aludt, majd előveszem a telefonomat, és bekapcsolom azt. Millió sms-s és hívás, persze mind tőle, kivéve egy. Nem nyitom meg őket, nem vagyok rá kíváncsi. Kitudja, miket irt benne. Az a kivétel, pedig Austintól jött. A rövid üzenetbe csupán egy link van, amit azonnal meg is nyitok. Egy link egy cikkhez. Sietősen nyitom meg. A cikk valójában egy videóról szól, amin Justin van, és trágár szavakkal dobálózik, mégpedig felém. Orra és jobb szeme alatt fel van dagadva az arca, de egy szót sem tesz arról, hogy miért néz ki úgy, ahogy, Mindössze tíz kerek másodperces a videó, de elmond mindennek. Hogy én mekkora egy ribanc vagyok, és hogy én csak átverem őt. Annyira kiszáradtak a könnycsatornáim, hogy már egy csepp könny se jön ki, pedig jöhetne. Így is elég nehéz volt meghozni ezt a döntést, de most még nehezebb. Még egyszer beleszúrt a szívembe, és ez fáj. Tudom, hogy neki is rossz, de nem kellet volna, ezt tegye. De ő ezt fogja. Nem fog megváltozni. Mindig is a rossz dolgokba fog menekülni, mert nem akar szembenézni a problémáival. Felismerni fel tudja, de nem akar velük foglalkozni. Pedig, amíg Görögországban voltunk, azt hittem meg tud változni, miattam, de rájöttem, hogy nem miattam kéne, megváltozzon, hanem csakis saját maga miatt.
Már tenném el a készülékemet, mikor Austin neve jelenik meg a képernyőn. Ösztönösen nyomom meg a zöld gombocskát.
- Szia – sóhajtok egy nagyot a telefonomba, majd kitekintek az ablakon. Éppen a sivatag közepén vagyunk, legalább is azt látom úgy öt másodpercig, majd belemegy a gép egy nagy felhőbe.
- Hogy vagy? Mi történt, Mildred? Hol vagy ? – kétségbeesetten kérdez mindent ami az eszébe jut.
- Éppen a repülőn  vagyunk, megyünk haza, New Yorkba.
- Én is itt vagyok, de mi történt? Mondd már el. Nagyon durva az a videó – hadar az idegességtől, és alig tudom kivenni, hogy mit is akar mondani.
- Te, ott? Majd elmondom, ha megérkeztünk.
- Várlak titeket – ezzel fejezi be beszélgetésünket. Fogalmam sincs, hogy miért lehet ő New Yorkban. Azt mondta, hogy nem tud hazamenni az anyukája születésnapjára, de most még is ott van. Úgy döntök, hogy az lesz a legjobb, ha elalszok ezért táskámból kiveszek egy nyugtatót, és egy altatót, amiket gyorsan vízzel le is nyelek, és percek múltán, már ki is dőlök. 
Arra eszmélek fel, hogy valaki bökdösi a vállamat, és mondogatja, hogy kelljek fel. Nagy nehezen, de feltápászkodok, és cuccainkkal együtt indulunk meg a repülőről lefelé. Amint a várakozóba érünk, megpillantom Austint. Ahogy ránézek arra az aranyos, és biztonságérzetet keltő mosolyára, bőröndjeimet magam után hagyva, egyből az ölébe vetem magam, és ahogy fejemet vállára hajtom, ismét elkezdek zokogni.



*3 hónap múlva*




Remegő kézzel fogom a kis pálcikát, és nem merek ránézni. Fogalmam sincs, hogy mi lenne ha, bebizonyosodna a gyanúm. Az biztos, hogy életem megint megváltozna, teljesen. A fürdőszoba ajtón nagy erővel dorombolnak, így a kilincs felé nyúlok és kinyitom az ajtót. Austin sietősen lép be, és pont elém áll.
 -Na? 

Képtalálat a következőre: „pregnancy test gif”- Még nem néztem meg – túrok bele a hajamba. - Nem merem.
- Hé, Mildred. Ha bármi lesz, én itt vagyok, tudod jól- fél kezével átölel, és pedig mosolyogva egy csókot nyomok ajkaira, majd lepillantok a kezembe lévő dologra, ami eddig lefelé volt fordítva. Még utoljára felnézek rá, és egy nagy sóhaj kíséretében megfordítom.
Mikor a gimiben összejöttünk, emlékszem egy délután leültetett anya az ágyamra, és elmagyarázta az egészet. Bármennyire is szoros volt a kapcsolatunk, az egészet égő vörös fejjel hallgattam végig, és azt vártam, hogy vége legyen. Akkor mondta el, hogy az egy csík, és a két csík mit jelent.
- Ez mit jelent? – néz rám kérdően, de én mukkanni se tudok. Nem ez nem lehet, biztos rossz a teszt. Nem lehet az, hogy két csík van rajta. Nem lehet az, hogy én terhes vagyok.

5 megjegyzés:

  1. Te jó ég.
    Nem tudok mást mondani erre. Csak kiakadtam. Húha.
    (Siess, 3hét) (nem amúgy teljesen megértelek)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, próbáltam kis csavart belevinni a dologba. Remélem , azért tetszik ;)

      Törlés
  2. MIIIIIIIIIIIIII NEEEEEEE
    JEZUSOMMMM
    Ezt nem gondoltam volna :O
    FOLYTIIIT

    VálaszTörlés