Son

2017. február 25., szombat

43.Just look at us now


Kedves Olvasók!

Nem tudom miért, de most egész sok ötletem volt a történethez, és leültem, és megírtam az egész fejezetet. Bár annyira nem olyan jó, mert nincs benne Justin, de azért remélem még tetszeni fog nektek.
Úgy tervezem és ez már végleges, hogy körülbelül még 3+ egy epilógus fog felkerülni a blogra, és azzal vége. Most úgy áll, hogy nem lesz happy ending, de addig még bármelyik pillanatban meggondolhatom magamat.


Az előtt a ház előtt állok, ahova több mint egy évvel ezelőtt úgy léptem be, hogy ez úgyis csak egy átmeneti állapot, csak fél évet kell kibírjak itt, aztán húzhatok vissza New Yorkba. Soha nem gondoltam volna azt, hogy végül mégis megszeretem ezt a helyet. Amennyire nagy ez a ház, annyira barátságos is. Azalatt a félév alatt kiismertem minden egyes szegletét, és tényleg nagyon megszerettem, és irtózatosan boldog vagyok,  mert újra visszatérhetek ide.
Zsebeimből kiveszem a kulcsot, majd  bele helyezem a zárba, és elfordítom. Ugyanolyan rend van, mint amikor utoljára jártam itt, bár abban biztos vagyok, hogy Justinnak ehhez semmi köze. Megvannak neki az emberi ahhoz, hogy elintézzék ezeket az apró-cseprő dolgokat, mint például a kertészkedés, vagy éppen a takarítás. Cuccaimat lent hagyva, felsétálok  az emeltre, és egyből a szobámba megyek. Ahogy belépek, ezernyi emlék jut eszembe. Ahogy eleinte ordibált velem, és elküldött innen a francba, de az első csókunk is itt történt, a legelső bulin, ahol iszonyatosan sokat ittam , és egyszerűen képtelen voltam az érzéseimnek megálljt parancsolni. Emlékszem, kezeimnél fogva ráncigált fel, majd megkínált füves cigivel, végezetül  pedig egymás szájában voltunk. Részeg voltam, de tudtam, hogy őt szeretném, bármennyire is elérhetetlennek látszott. Egyszerűen megbabonázott engem. Azelőtt senki se volt olyan hatással rám mint ő, és abban a pillanatban teljesen biztos voltam abban is, hogy ő az az ember, akire szükségem van az életembe.
Pár óra alatt ki is pakolom minden cuccomat, és rendbe szedem magam. Sose voltam jó matekban, nem tudom, hogy hány óra lehet most éppen ahol ő van, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne hívjam fel. Nagy valószínűséggel még repül, de  attól függetlenül nagyon remélem, hogy felveszi. Nem tudom magamba tartani, hogy milyen boldog is vagyok éppen.
- Valami baj van? – kissé álmos hangon szólal meg. U, basszus, tutira felébresztettem.
- Nem dehogy – szabad kezemmel homlokomra csapok. Hogy én mekkora egy hülye vagyok. – De akkor majd hívlak, ha megérkeztetek.
- Most már mondjad, ha felkeltettél – flegmán szól a telefonomba, de tudom, hogy csak azért mert most kelt fel, és olyankor, hogy is mondjam, nem éppen a legkedvesebb élőlény a világon.
- Ja, nem fontos, csak éppen most rendezkedtem be a házba, és egyszerűen fantasztikus érzés újra itt lenni, de nem tudom , hogy ez miért van, nem gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket fog kiváltani belőlem ez a hely, de egyszerűen csak úgy érzem magam itt, mintha itt lennél velem. Az egész lakásban a te illatodat érzem, és jaj nekem - felfokozott állapotba hadarok, majd mikor végzek a mondandómmal arra várok, hogy választ kapjak, de csak egyenletes szuszogást hallok a vonal másik feléből, így röhögve kinyomom a hívást. Most már biztos vagyok benne, hogy a zenélés mellet tuti a másik hobbija az alvás.
Fáradtan nézek a falon lévő órára, és úgy döntök, hogy inkább elteszem magam holnapra. Bár izgatott vagyok, de mindjárt leragad a szemem. Csupán annyira van erőm, hogy gyorsan letusoljak, és bele bújjak egy  oversize felsőbe.
Ahogy a fürdőszobából kifele megyek, megtorpanok Justin szobája előtt, és gondolkodás nélkül benyitok. Egyből meg csak az a tipikus illata, amit az egész házba lehet érezni, és önfeledten vetem magam az ágyára, és döntök úgy hogy ma éjszaka innen ki nem teszem a lábam. Két párnát  karjaim közé veszek, és szemeimet pedig erősen lehunyom, majd pár másodperc múlva már  elnyom az álom.



Irtózatosan nagy dörömbölésre és ordításra leszek figyelmes. Hirtelen az hiszem, hogy csak álmodok, de miután még pár pislogás után még mindig érzékelem a dolgokat, megijedek, de egyből felpattanok, majd leszaladok a lépcsőn úgy, ahogy vagyok. Kapkodom a fejemet, majd tekintetem megállapodik az egyik, a konyhában lévő serpenyőn, és gondolkodás nélkül felveszem, majd magam elé teszem. Lehet, hogy csak a  mérges postás, de jobb felkészülni, mint megijedni.
Mielőtt kinyitnám az ajtót, még egy utolsó levegőt veszek. Amint meglátom az ismerős arcot egyből leengedem ideiglenes fegyveremet, és kínosan elröhögöm magam. Nem éppen jó dolog, ha az anyós jelöltet úgy fogadod, hogy egy bazi nagy serpenyő van a kezedben, nemde?
- Ugye nem akartál megölni? – Pattie kedvesen rám szegezi tekintetét, én pedig egyből a nyakába ugrok. Nem ismertem túlságosan jól, de az elmúlt két hónapban egyre többet beszélgettünk, és néha úgy éreztem, mintha egy pótanya lenne számomra. Pont a minap mesélte, hogy jól beilleszkedett az új munkahelyére, és hogy már alig várja, hogy találkozzunk. Viszont azóta nem beszéltünk, de úgy érzem, Justin elmondta neki a dolgot, mert egyébként miért lenne itt?
Képtalálat a következőre: „pattie mallette gif”Szorítom, ahogy csak bírom. Nem tudom  miért, de mostanában állandóan fojtogatom az embereket, és próbálok nekik átadni annyi boldogságot, és örömet amennyit csak tudok.
- Úgy örülök, hogy látlak – szakadok el tőle, majd behívom a házba. Egyből otthonosan érzi magát, lehuppan a nappaliban lévő  egyik kanapéra, én pedig a konyha felé veszem az irányt.
- Kérsz valamit? – kérdezem tőle.
- Egy Cola most igazán jól esne – két bontatlan üdítővel megyek én is nappaliba, majd ülök le mellé. – Kérlek mondj el mindent, mert tudod milyen Justin. Csak annyit mondott, idézem: Ja, amúgy meg újra együtt vagyunk Mildreddel, látogasd meg. El tudod képzelni, hogy milyen izgatott voltam az úton?
- Nem is Justin lenne – kortyolok bele szénsavas üdítőmbe. – Igazából nem túlságosan nagy történet. Eljött az irodába, hogy újra kezdjük. – Pattie szemei szó szerint majdnem kiestek a helyükről, úgy meglepődött fia cselekedetén . – Tudom, körülbelül nekem is ez volt a reakcióm. Ott volt előttem, de nem tudtam, hogy mi legyen. Kétségbe voltam esve, de mindennél jobban szerettem volna vele lenni, így hát , igent mondtam - a nagy történet mesélésbe kicsit bele is pirulok.
- Te egy igazi kincs vagy Mildred, tényleg.  Tudod jól, hogy Justin nem nagyon csinált ilyet, és örülök, hogy beléptél az életébe, mert már azt hittem soha nem fog túllépni Selenán – mikor rájön, hogy mit mondott, egyből a szájához kap. – Jaj sajnálom, nem akartalak bántani.
- Nem bántottál Pattie. Én is tudom, hogy mit jelentett, és mit jelent még most is neki. Én nem akarok a pótléka lenni, én, csak az az ember akarok lenni az életébe , akire mindig számíthat, és aki mindig szeretni fogja őt, bármit is tesz– mosolyogva tekintek rá, ő pedig nem is tudom miért, de könnyezni kezd. Pedig tényleg, semmi olyasmit nem mondtam, amitől el kéne érzékenyülnie.
Amíg Görögországban voltunk, párszor mesélt Justin arról, hogy milyen nehéz gyerekkora volt az édesanyának. Már egészen fiatal korától szexuálisan bántalmazták, és ez által már elég korán kipróbálta a különböző drogokat és elég hamar függő is lett. És ha jól emlékszem, ekkor találkozott Justin apjával, Jeremyvel, és ekkor is lett katolikus.
Ahogy ránézek, egy erős, és független nőt látok magam előtt, és kicsit olyan is, mintha anya lenne az. Nem csak külsőleg hasonlítanak, de belsőleg is. Mindketten bármit megtennének szeretteikért, még a saját életüket is feláldoznák. És anyám épp így tett, akár önkéntelenül, akár nem.
- Hé, Pattie – kissé közelebb húzódok hozzá – Nincs baj – simítgatom a kezét, ő pedig könnyeivel küszködve mosolyogva néz rám, és egyszerűen csak eláraszt a szeretetével.


Miután jól kisírta magát, megkértem, hogy kísérjen el a stúdióba, hogy felvegyük  a  Justinnal közös dalunk rám eső részét, ő pedig iszonyatosan nagy mosollyal az arcán igent mondott. Mint már említettem, alig ismerem egy pár hete de valamiért olyan érzés van bennem, mintha már ezer éve ismerősök lennénk.
Életembe egyszer,esetleg kétszer voltam ilyen stúdióba, ezért eléggé nehezen igazodok ki az épületen belül, de szerencsére végig mellettem van Pattie, így egész könnyedén megtaláljuk azt, ahova mennünk kéne. Számomra egy ismeretlen, színes bőrű, kissé túlsúlyos férfi ül a székben, de ahogy megfordul, és megpillantom az arcát, egyből rájövök, hogy ő csak is Poo Bear lehet. Justin róla, is mint szinte minden fontosabb emberről az életében, mondott egy-két apróságot, így egyből felismerem.
- A híres Mildred Black? A lány aki elcsavarta a nagy Justin Bieber fejét?- néz rám, én pedig kínomba elröhögöm magam.
- Személyesen – bólintok egyet. – Nagyon örülök, hogy megismerhetem – nyújtom a kezét felé, ő pedig ugyanezt teszi .
- Ugyan már csajszi, ne magázzál, még csak húsz múltam, mint Pattie – ölei át az említett személyt, aki viccesen megpaskolja a mackós Poot. Vagy Poo Bear? Hogy lehet valakinek ilyen neve? Bár inkább a Beer jobban illik rá, vagy , áh, nem is tudom.
Pár perc gyors beszélgetés után, egyből bele kezdünk a munkába. Csak egyszer halottam a dalt, mikor még a nyaralásunkon előadta, és akkor fantasztikus volt, pont mint most. Annyira szépen szól a hangja, a zene is tökéletes, és az a szöveg. Egyszerűen kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy ezt rólunk írta. Mindig is akartam egy dalt, amit rólam írnak, de még a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen híres ember ír rólam, és egy olyan ember, aki szeret. Ez a legjobb érzés a világon, én mondom.
Mivel még sohase voltam ilyen szituációba, kissé félénken és önbizalomhiánytól szenvedően láttam neki a dolgokhoz és kezdtem felénekelni a dalt, de szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt, így a végére egészen jól belejöttem. Poo mondta, hogy mivel látszik, hogy egyáltalán nem volt képezve hangom, kissé majd felturbózzák, bár állítja, hogy szíve szerint nem tenné, de mindenkiével ezt szokták csinálni, még Justinéval is. Csupán tíz sor jut nekem, plusz a refrén, de nekem ez tökéletes. Minden egyes szó igaz és egyedi, és úgy érzem,csak ez számít egy dalban. Hogy legyen mondani valója, hihető legyen, és olyan, amit mindenki átérezhet, legyen éppen férfi nő vagy gyerek.
Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen megterelhető, de most már értem, hogy miért fáradtak állandóan a sztárok stúdiózás után.
Délután öt óra kerül lehet, én pedig hullafáradtan ülök be az egyik székbe, és hallgatom meg, az immáron kész verziót, mivel, hogy Justin közbe felénekelte, és átküldték, így Poo és csapata össze is dobta a számot, ami egyszerűen tökéletes lett. Amint végighallgatom a számot, egyből megcsörren a telefonom, és nagy mosollyal, de egyben kíváncsisággal veszem fel a telefont.
- Ugye nem csesztem el semmit? – támadom le egyből, mert félek, hogy mit fog mondani. Ismerem, és tudom, hogy mennyire perfekcionista egy ember, és ha csak egy apró hiba is van a dalban, azt rögtön kijavítja, ezért félek annyira, hogy mit fog reagálni.
Képtalálat a következőre: „gif kendall jenner smiling”
- Te egy csoda vagy, Mildred – szólal meg pár másodperc múlva tök nyugodt hangon. Leesik egy jó nagy adag kő a szívemről, és mindenki felé egy óriási mosolyt küldök, jelezve, hogy neki is bejön a dal. Poo és barátai pacsiznak, és Pattie is nagyon örül mellettem.
- Köszönöm Justin – hunyom le szememet.
- Mit? – kissé furcsa hangja, valószínűleg nem érti, hogy mit köszönök én neki bármit is.
- Ezt az egészet. Hogy valóra válthatom a legféltettebb álmomat, Rádásul veled – mikor már ki gondolom, már úgy hangzik, mintha egy spanyol szappan operából szedtem volna  mondatot, de egyszerűen muszáj neki is elmondjam.
- Neked semmit sem kell megköszönnöd, inkább nekem kéne, amiért mindig egyes hibámmal együtt elviselsz, és szeretsz.

4 megjegyzés:

  1. Imádlak,és azt is ahogy írsz, fuh nem lehet elégszer mondani milyen jó ez a blog :)

    VálaszTörlés
  2. Létszi ne legyen szomi vége....nagyon jól ír, és imádom a blogodat, annyit szenvedtek már Justinék, legyenek végre boldogok

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó lenne, ha már minden happy lenne!😍 Mindenesetre imádtam a részt, és nem, nem hagytalak itt!💞

    VálaszTörlés
  4. Nem is tudom elmondani mit éreztem amikor elkezdtem olvasni!Egyszerűen nagyon boldog vagyok!Nagyi N várom a következő rèszt is!Siess!De Happy End legyen!Úgy lenne teljesen egèsz a törtènet!*PUSZI*

    VálaszTörlés