Kedves Olvasók!
El sem hiszem, hogy több , mint 20000 oldalmegjelenítése van a blognak. Soha életemben nem gondolta volna, hogy a befejezése előtt lesz ennyi.
Nagyon szépen köszönöm az eddigi kommenteket és támogatást, de kérlek továbbra se maradjanak el ezek!
Jó olvasást xx
Nem számítottam erre, én csak csupán tanácsot
akartam neki adni, hogy könnyebb legyen, hogy el tudja dönteni, hogy mit is
akar az élettől, mert az biztos, hogy így nem mehet tovább. Látszik rajta, hogy
nagyon össze van zavarodva, és az is, hogy fogalma sincs, hogy mit kéne tenni.
Megfelelni a többi embernek, vagy inkább magának?
Nem szólalok meg csupán a földet bámulom. Teljesen össze vagyok zavarodva és
nem tudom, hogy mit is kéne pontosan mondjak.
- Na? – kérdően nézz rám, mivel könnyedén észreveheti, hogy mennyire, de
mennyire össze vagyok zavarodva.
- Nem is tudom – hebegek halkan. – Mindjárt érettségi, meg Laureen, meg hát nem
hinném, hogy én lennék erre a célra a legmegfelelőbb ember. Annyi más személy
van még az életedben.
Ott van például az anyukája, bár azt tudom, hogy mióta Hawaira költözött az új
árjával,már nem olyan szoros a kapcsolatuk, mint előtte, de mellette még ott
van az apja is, akivel egyre jobban kijön, de akkor nem is említem meg Selenát,
akit egyszer élete szerelmének nevezett. Hogy ő mindig is az lesz, egy igazi
lélektárs, és hogy élete végéig szerelmese lesz belé.
Még mindig nem válaszoltam, hogy megyek-e, de tudom, hogy nem tudom tovább
halogatni a válaszomat. Gyorsan átgondolom a dolgokat. A negatív, és a pozitív
oldalát is, majd azzal az érvel, hogy egyszer élünk, belevágok. Egy hónap
pihenés, zavarás nélkül nem fog ártani, és ha még olyannal is töltöm, akit
tényleg kedvelek, akkor abból nagy baj nem lehet, ugye?
- Rendben, megyek – hirtelen mondom ki a szavaimat, amire ő már odakapja a
fejét, hiszen közben újra a bejárati ajtó felé indult. Mikor meghallja
szavaimat, megtorpan, de nem sokáig tétovázik, hiszen gyorsan elkezd lépkedni
felém, és ösztönösen kezeit a derekamra fonja, fejét pedig a vállamra teszi.
Nem mond semmit, de nagyon is tudom, hogy mit jelent ez neki. Azt, hogy lesz
mellette egy olyan ember, aki ismeri az igazi Justint, aki látta már félni,
nevetni, de kétségbeesettnek is lenni.
- Még el kell intézzek pár dolgot, de nemsokára visszajövök, és indulhatunk –
szakad el tőlem és vissza se fordulva indul kifelé.
Nem sokáig maradok mozdulatlan, hiszen tudom, hogy be kell pakoljak, szólnom
kell az iskolának, és fel kell hívjam azt az embert, aki Justinon kívül maradt
az életemben, a húgomat.
Sietősen veszem a lépcsőfokokat, majd rontok be a szobámba. Benyitok a
gardróbomba, és el kezdem keresgélni a bőröndömet. Legutóbb akkor használtam,
amikor idejöttem, az meg már legalább egy fél éve volt. Elhúzom az üveges
ajtót, ahol megpillantom a kis fekete csodát, és sietősen nyitom ki. Egy
hónapra megyünk, de tudom, hogy egy egész teherautó se lenne elég, hogy
felpakoljam mind azt, amire nekem szükségem lenne, így hát csak az alapdolgokat
veszem elő. Egy két felsőt, nadrágot illetve, az alapvető tisztálkodási, és
egyéb a nőknek fontos dolgokat. Kis bőröndöm még így is tele van, így kénytelen
vagyok ráülni, hogy be tudjam húzni. Ráülök, de még így se megy, így kénytelen
vagyok úgy hagyni az egészet, mert az biztos, hogy semmit nem fogok belőle
kivenni.
Telefonomra pillantok, de félve oldom fel a zárat, mert tudom, hogy a tanárom
totál ki fog rám akadni Már így se kedvel, hiszen egy aranyos, szorgalmas
lánykának ismert meg, és az utóbbi hónapokban pedig pont az ellenkezője voltam.
Állandóan visszapofáztam, és konkrétan szartam a tanulásra, csak arra
törekedtem, hogy mindenből menjek át.
- Jó napot tanárnő – köszörülöm meg a tokrom, hiszen kissé ideges vagyok, mit
fog szólni, bár már nem tud változtatnia döntésemen. – Mildred Black vagyok,
hanem ismert volna fel.
- Persze hogy felismerlek – a tanárnőm hangja ugyanolyan komor és unalmas, mint
mindig – Van valami probléma?
Most mondjam azt, hogy nincs semmi komoly, csak annyi, hogy elutazok egy hétre
Justin Bieberrel aki nem mellesleg a gyámom, ja és ha elfejlettem volna
mondani, nem akarok érettségizni, sőt nem is megyek továbbtanulni, hiszen ő azt
még nem tudja, hogy nem adtam be sehova sem a jelentkezési lapokat.
- Hát, lenne egy kicsi – nevetem el magam kínosan. - Nem fogok érettségizni,
tanárnő.
Nem kapok választ a vonal másik oldaláról legalább egy fél percig, ezért már
azon gondolkodok, hogy beleszólok, de akkor meghallom az osztályfőnököm
hangját.
- Rendben, Mildred, nem is vártam tőled mást. Remélem azért egyszer lesz még
belőled valami. Viszlát – hangja ugyanolyan volt, mint eddig, ami meglepett,
mert azt hittem, hogy ordítozni fog, és kiabálni, hogy hogy merem ezt megtenni,
pont az érettségi előtt, de nem. Viszont a szavai egyáltalán nem voltak bántóak
számomra, hiszen tudom, hogy sosem voltam a szíve csücske és attól, hogy nem
érettségizek le most, attól még igenis lehetek valaki.
Az órámra pillantok, és rájövök, hogy talán éppen fent van Laureen is, így
gyorsan benyomom a gépemet, és egyből rámegyek a skypera hisz tudom, hogy azt
elég sűrűn használja, vagyis hát használta, de azért remélem, hogy még midig
elérhető. megkönnyebbülök, mikor meglátom a neve melletti zöld gömböt, és rögtön rákkantintok a hívás gombra. Még jobban meglepődök, mikor megjelenik a kicsit nyúzott, de sokkal jobb arca, mint mikor utoljára láttam.
- Bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak, csak valamit muszáj elmondanom – hadarom neki,
mintha nem lenne ezer időnk.
- Nyugi Mildred – mosolyog bele a kamerába, ami már egy pozitív jel. Egy jel,
afféle, hogy jobban van. Nagyon nehéz volt elengedni, de most már teljesen
tudom, hogy ez volt a legjobb döntés, amit meghoztam eddig. – Mondjad.
Nem tudom mit mondjak. Vagyis hát tudom, de nem akarom az egészet előröl
kezdeni, hiszen ő nem tudja hogy mi volt köztünk. Hogy az első bulin már egymás
szájába voltunk, hogy a koncert után olyan önfeledten beszélgettünk, mint még soha,
és hogy hányszor álltunk már az újabb csók kapujába.
- Elutazok Ricckel – kettőnk között mindig is így hívtuk és ő szerette is ezt a
nevet.
- Hát nem csodálom ezek után – fújtatott és ekkor láttam, hogy kezd újra önmaga
lenni. – Szóval akkor egy darabig nem nagyon leszel elérhető.
- Így van – bólintok aprót helyeslően. – De most nem nagyon tudom, hogy mi is
van – dadogok – mármint köztünk – hunyom le a szememet, és tudom, hogy ezzel
elárultam magamat, és az érzéseimet, de egyáltalán nem bánom Egyszer így
is-úgyis megtudta volna, mert az ilyen dolgokat túl sokáig nem tudom magamba
tartani, és nem is akartam volna. Emlékszem, még mikor Howarddal összejöttünk,
én akartam elmondani neki hogy mi is történ, sé hogy mi van velem, de rájött,
még azelőtt. Gondolom megváltozott a viselkedésem, és máshogy kezdtem el róla
beszélni, és szerintem pont ugyanez van Justinnal is, csak vele minden sokkal
bonyolultabb.
- Fontos vagy neki, és neked is ő – könnyedén mondja a szemembe. – Minden
rendbe lesz, Mild – mosolyog a kamerába, ami nagyon jó eső érzéssel tölt el.
Tudom, hogy támogat bármi is történjen, és ő mindig mellettem fog állni, életem
végéig.
Még egy pár percig beszélgetünk a húgommal, majd lecsapom a laptopomat, és
eldugom a szekrényembe. Fel sem merült bennem, hogy vigyem, mert nem lenen
értelme. Nem azért megyünk, hogy állandóan azon lógjak, hanem azért hogy
pihenjünk és át tudjuk gondolni a dolgokat. Lassan körülnézek a szobámba, és
megállapítom, hogy tényleg mindent bepakoltam, így úgy döntök, hogy elmegyek
lefürödni, hisz fogalmam sincs, hogy mikor érkezhet. Törölközőmet, és egy pár
új ruhát a kezembe véve nyitok ki a folyosóra, majd indulok meg a fürdőben.
Leveszem magamról ruhadarabjaimat, majd a már nagy habbal elterülő kádba
beleülök, és legalább egy fél óráig ásztatom magam. Egy könnyed
melegítőnadrágot, és egy pulcsit veszek fel, nincs semmi kedvem kiöltözni,
hajammal pedig semmit nem kezdek, hagyom, hogy természetesen essen le a
vállamra. Mikor benyitok a szobámba, meglepetésemre Justint találom az ágyamon,
aki becsukott szemmel fekszik ott, de természetesen nem alszik, így mikor
berontok egyből tekintetét rám szegezi, majd a félig-meddig bezárt bőröndömre
és nevetve nézi azt.
- Ne cikizz már – sétálok a bőröndöm felé – És igen, ez mind kell. Alig van
benne egy-két dolog – guggolok le és próbálom ismét behúzni a cipzárját, de
most sem járok sikerrel.
- Na, várjál – tápászkodik fel, majd mellém sétál, és szó szerint ráül a
táskára, én pedig a fejemet fogva húzom be a cipzárját, ami sikerül is. Kezeimet
hirtelen elkapja, és maga mellé ültet. Egy darabig csak az ujjaimat cirógatja,
majd tekintetét rám veti. Egyértelműen a szemei tetszenek a legjobban, mert
annyi mindent ki lehet belőle olvasni. Meg lehet belőle tudni, hogy mit élhetett
át, mik történtek vele, mind jó és rossz dolgok, illetve az a fényesség, ami
árad belőle, az eszméletlen.
- És amúgy hova megyünk?
- Az legyen titok – nyom egy apró puszit a homlokomra, majd az orrom hegyére –
Megyek én is bepakolok, aztán mehetünk – bátorítóan bólint majd kisétál a
szobámból.
Tudom, hogy innen már nincs visszaút. Most már biztosan egy hónapra híres, és
elég sok botrányt kavaró, de annál normálisabb, és jó szívűbb világsztárral,
aki nem mellesleg a gyámom, megyek egy eldugott helyre, ahol senki sincs
rajtunk kívül, csak ő, meg én.
Elveszem a gurulós székemről a kis hátizsákomat, majd belepakolom azokat a cuccokat,
amik az útra kellenek. Telefon, töltő, füles illetve egy füzet, egy tollal.
Magamat sem értem, hogy miért tettem be az utolsó két dolgot, de nem gondolkozok
sokáig, így sétálok le a bőröndömmel együtt a földszintre, ahol már ott van
Justin, akinél összesen egyetlen egy túrahátizsák van, semmi más.
- Készen állsz? – kulcsolja ujjaimat az enyéimre, én pedig bólintok, hiszen
azt hiszem, hogy arra gondol, hogy készen állok-e erre az egészre, hogy
akarom-e, de mikor kinyitja az ajtót és sapkáját ösztönösen az arcába húzza, rájövök,
hogy mire is gondol. Úgy érzem, mintha vakuk milliói zavarnák szememet, amiktől
nem látok semmit, csupán Justinra támaszkodok aki szorosan fogja a kezemet, és
úgy haladok mögötte a kocsija felé. Néha oldalra pillantok és riporterek, illetve
paparazzik sokaságát pillantom meg, akik úgy ordítozzák a kérdéseket, mint a
sakálok. Bieb egyikre se válaszolva nyitja ki a kocsiját, és szinte benyom a
hátsó ülések egyikére, majd mellettem helyet foglal. A kormánynál a z ismerős,
Joe ül, akivel már a találkozásunk első napján jól kijöttünk, és azóta is volt,
hogy egyszer –kétszer elvitt pár helyre.
- Ez őrület – fordulok a mellettem helyet foglaló fiú felé – Ezt hogy bírod?
Jézusom – a fejemet fogom.
- Ezt nem lehet bírni – rázza tagadóan a fejét. – Ezt csak el kell viselni-
kezeivel gyengén megszorítja a combomat, majd szól Joe-nak, hogy indulhatunk.
Ahogy kigurulunk a kapun, még több lesifotóst pillantok meg, és ilyenkor örülök
annak, hogy lesötétített a kocsi, tehát mi kilátunk, de a kintiek nem látnak
be.
Legalább egy fél óra út után érkezünk meg a reptérre, de mielőtt kiszállunk, én
is felveszem a baseball sapkát, ahogy Justin tette, hiszen egyikőnk se akarja
nagyon, hogy túlságosan is felismerhető legyek, hiszen azért ha valahol, akkor
egy reptéren rengeteg ember tartózkodik minden egyes nap. Kiszálunk a
kocsiból, majd cuccainkat kezünkbe véve indulunk el a bejárat felé, de nekem
akkor jut eszembe, hogy fogalmam sincs, hogy hova megyünk. Amíg be nem
csekkolunk és el nem érjük a táblát, ahová kiszokták írni az induló, illetve
érkező táblákat, kérdéseimmel bombázom Biebert de egyikre sem válaszol, helyette
inkább sietett, azt akarja, hogy minél hamarabb a gépen üljünk.
- Justin ne már – piszkálom tovább, amikor hirtelen elengedi a kezemet, és
magához ölel hátulról, állát pedig megtámasztja a nyakamon.
- Oda megyünk – mutat a tábla legelső állomására, én pedig mosolyogva
konstatálom, hogy igen is jó helyre megyünk. Görögországba.
Erre nincsenek szavak😍❤
VálaszTörlésJaj, de édes vagy ♥
TörlésAWww köviiiitt *o*
VálaszTörlésSietek :))
TörlésNagyon jooo😍😍😍
VálaszTörlésElkepeszto😍
Varom a kovit😍❤
Aranyos vagy, és köszönööm :)
TörlésNagyon jooo😍😍😍
VálaszTörlésElkepeszto😍
Varom a kovit😍❤
Uuuuhh *.* az elején azthittem valami puccos kis szigetre mennek ,de Görögország tökéletes :) 😃
VálaszTörlésIgen,elég sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az uticél, de mivel JUstin már volt ott( a való életben) és sok olyan hely van ott ahol, el lehet bújni, ezért lett végül ez az ország :)
TörlésPuszi :*
Helló.
VálaszTörlésMég régebben kértél tőlem kritikát, amint időt tudtam szakítani rá, meg is írtam.
További szép napszakot, Jia. xx
http://szimyblog.blogspot.ro/2016/07/11-kritika-youve-given-me-purpose.html
KÖszönöm, megnéztem :)
Törlés